A Repülő Gépek Őrültjei.

Hárman voltak.

A piaczi élcz elnevezte őket Szentháromságnak.

Az egyik abban őrült meg, hogy a léghajó kormányozhatóvá tételét akarta kitalálni s most azt képzeli magáról, hogy ő az Atya Isten, ki hivatva van nytroglycerin mennyköveket és jól tempirozott istennyilákat hajigálni le az egymással veszekedő emberiség fejére. Termetére nézve semmiféle európai mythos Isten bálványához sem hasonlít, legkevésbbé a keresztyén ikonok főalakjához. Arcza duzmadt, szakála vörös és ritka, haja borzas és sertés, homloka húsos, alakja köpczös. Hanem az nem akadályozza abban, hogy ő magát a mindenség urának higyje s az illetékes tiszteletet megkövetelje.

A másik már valósággal hiú arra, hogy ő a Fiú Istennek nevezheti magát. Szőke haját hosszúra eresztve, középen kétfelé választva viseli s rőt szakálát nagy gonddal igazgatja kéthegyűre, hogy a názáretbeli szent alakhoz hasonlítson. Ez pedig abba tébolyult bele, hogy léghajó nélkül, csupán mesterségesen alkotott és fűtött gépművezet segélyével akart a légbe emelkedni. Meg is tette a kisérletet a tihanyi hegytetőről s beleesett gépestől együtt a Balatonba. Magát kifogták, de tébolyultan.

Ez a két ember ki nem állhatja egymást. Először azért nem, mert az Atya sehogy sem akarja elismerni, hogy az a másik az ő Fia lehessen, a Fiu viszont emezzel nem akar családi összeköttetést fentartani; de még inkább gyűlölik egymást azért, hogy az egyik tagadja a másik tudományát, lehetetlennek tartja annak számításait, okoskodásait, tervezeteit; a mit tudvalevőleg tudósok, technikusok soha sem szoktak megbocsátani.

Már most ezek közé került harmadiknak Tatrangi Mózes, Dávidnak az apja. A betegápolók, az őrök, a kertész, a látogatók nem csinálnak belőle titkot, hogy ez hát a «Szentlélek».

Először azért, mert már a másik kettő meg van hozzá; másodszor pedig: mert ez már igazán tudott is repülni, még pedig léggömb nélkül és fűtött mechanikai gép nélkűl le is esett, összetörte magát. Látszik rajta: egyik karja hátraficzamodva, egyik láb kifacsartan felhuzódva, a nyaka félregörbülve, az állkapczája is félretörve, az egyik szeme is lejebb áll, mint a másik: egy minden symetriájából kiferdített emberi trapezoid.

Erre haragszik azután még csak a másik kettő nagyon!

És az természetes: tudják felőle, hogy istentagadó. Nem titkolja, hogy ő semmi olyan istent nem hisz, a kinek eleje és vége van; a kit ha megharagítanak, haragszik; ha kibékítik, kibékül; ha jó szót adnak neki, ajándékoz; s a ki lelkes teremtményeinek kilencztizedrészéről nem akar semmit tudni. (Látni való, hogy milyen maniacus bolond.) Hanem az még csak hagyján, hogy ily általánosságban atheista; de még azonfelül abban a hírben áll, hogy a szombatosokhoz tartozott, tehát Messiás-váró. Ezt meg már az ifjabbik tagja a hármas egységnek speczialis önérdeknél fogva épen nem tudja neki megbocsátani. Ketten együtt pedig leginkább azért törnek ellene, mert az ő theoriája a repülőgépről mindkettőjük alkotásait teljesen semmivé teszi, összelapítja, szétrombolja.

S ez a három ember, a ki ennyire gyűlöli egymást, a ki boszankodik a collectiv gúnynévért, melyet a másik kettővel együtt visel, azért mégis mindig egymást keresi; a mint belépnek a közös társalgási terembe, a mint összetalálkoznak a kert útjain, rögtön egymásba kapaszkodnak és aztán vitatkoznak vége-hossza nélkül, kiki a maga számításait védve s a másikét ostromolva.

Veszekesznek, perlekednek; de nem tudnak egymás nélkül élni.

… Mikor Dávid a haditörvényszéki esete utáni reggel fölkereste a lipótmezei tébolydát, akkor is épen együtt találta az apját a másik két őrülttel. A kertben volt egy hatoldalú filagoria; a «körül» szokott a három őrült tudós vitatkozni. Azért nyomtuk meg a szót: «körül», mert mindegyiknek a zsebében volt rendesen nagy mennyiségű kréta, mindegyik kiválasztott magának egy oldalt a deszkaépületből s azt azután tételeinek bebizonyítására úgy teleirta valamennyi algebrai képletekkel, hogy estefelé mind a hat oldala a hexagonnak tarkállott az arithmetikai jegyektől, a kertész alig győzte azokat este lesikálni; morgott is eleget, hogy hogyan tud valaki ilyen bolondokat firkálni a falra.

Akkor is a kezében volt mind a háromnak a kréta, mikor Dávid fölkereste az atyját. Élénken el voltak foglalva. Mind a háromnak ragyogott az arcza. Nagy tűzben voltak.

Tatrangi Mózes, mikor meglátta a fiát közelíteni, messziről intett neki, hogy ne zavarja meg az érdekes vitát; erre aztán Dávid megállt, nekivetette a hátát egy platánfának s várta, hogy mikor kerül rá a sor?

Most épen a vörösképű öreg magyarázott.

– A léghajózásnál semmi sem egyszerűbb. A levegőég soha sem nyugszik, annak mindig van áramlata, még pedig kettős: egyik réteg a másik fölött. A léghajós feladata csupán az, hogy abba az áramlatba emelkedjék vagy szálljon alá, melylyel tovább akarja magát vitetni. Hogy minő áramlatok vannak fölötte és alatta? ezt megtudhatja a felbocsátott Reichard-féle kémlőlabdák és Aswood leeresztett hullóernyői által. Ha a kedvező ár a feje fölött van, kihányja a hajóterhet s felszáll; ha alatta van, kiereszt a könenyből s lebocsátkozik.

– S ha aztán megint feljebb kell mennie? akasztá őt meg a mechanikus őrült.

– Van róla gondoskodva a Clay-féle könenykészítőgép által. Kőszénparázson átvezetett vízpárából lesz szénéleny és szénsavany; ezt mésztejen átvezetjük; az felszüri a szénsavat s a fenmaradó gáz a legalkalmasabb a léggömb újra töltésére.

– Tehát az ön léghajójában tüzelni is szükséges szénnel; ott égő szénnek kell lenni. Feje fölött pedig könenynyel telt léggömb. De arra nem ülök rá.

– Értsük meg egymást! Az eddigi léggömbök tökéletlensége miben ált? Kisszerűségükben. Ugyan mit mondanának arra az emberre, a ki egy csónakon nekiindulna az atlanti oczeánnak, hogy átvitorlázzék rajta Amerikába? Azt, hogy bolond. Hát erre a nagy oczeánra itt, hogy mer valaki felhágni egy csónakon? Pedig úgy-e, egy ötezer tonnás vitorláshajó milyen szépen körüljárja minden gép nélkül a föld minden tengereit? Gálya kell erre a magas oczeánra, nem csónak. Egy Great Eastern. Az én légjáró gályám egy óriás, mely ezer mázsát emel a magasba. A talapja Petin rendszere nyomán van összeállítva, csak hogy az enyimnél a középvitorlák helyett, melyek az oldalszeleket, akár a Lee, akár a Louw oldalról jövőket, az egyenes irányra felhasználni hivatvák, oldalredőnyök vannak alkalmazva s a négy kaucsuk léggömb, mely az egészet fölemeli, nem a hosszú hajótest hosszában, hanem a két végére van alkalmazva. A hajótest közepén tehát tüzelni lehet, sőt kell is, a rajta utazók végett. A nyitott léggömbből a köneny magától le nem jön, mert az 14-szerte könnyebb, mint az atbmosphærai levegő; hogy pedig a fütőgépből ne mehessen föl hozzá szikra, arról gondoskodik a szikrafogó.

– De elvégre is az ön léghajója akármilyen óriás lesz is, csak oda megy, a hova a szél viszi. Mi hasznát veszszük annak így a háborúban? Ezt veté ellene a mechanikus őrült.

– Nem oda viszi a légáramlat, a hová ő akarja. Tervem egyesíti mindazt, a mit Herson föltalált, az oldalszárnyakat s a legyező-alakú kormányt, melylyel ha akarom, körben fordítom meg a léghajót, mint pedig Partridge Pneumodromonát. Léggömböm kaucsukból van, tiszta könenynyel töltve, nem világító gázzal, mint az eddigiek. Minthogy pedig a köneny a magasban, hol ritkul a lég, erősen kitágul, nehogy a gömböt szétrepeszsze, ebben egy második gömb van, athmosphæriai léggel töltve. A mint a köneny feszít, ezt a léget egy szellentyün át kiszorítja s magának helyet csinál. Fütő gépemmel egész 60° Celsiusig hevíthetem a gázt a kaucsuktömlőn át s nevelhetem tetszés szerint az erejét. Elhagytam azonban az egész repülő gépezetet, a mivel Partridge csak magát csalta meg. Az ő spirálszélkerekei s fekmentes szélkelepei, mik a hajónak hol verticalis, hol horizontalis irányt adtak volna, mathematikai képtelenségek. A gőzgép által hajtott szélmalomszárnyak forogtak ugyan, de azoktól a hajó sebesebben nem ment, épen úgy, mintha egy lapátkerekű gőzösnek az egész kereke vízben volna: mert a mit a hátracsapó lapát a légen taszít, azt az előre csapó másik lapát épen olyan erővel visszataszítja, 1−1=0; 0+0 ez is =0. 1×1 mindig =1. Ez ellen erőszak nem segít. Az a terve pedig Partridgenek, hogy majd ő neki egy nagy hengerbe illesztett szélmotollája a szelet úgy fogja irányozni, hogy azzal a kormányvitorlára szeglettörésben hasson, tisztán képtelen számítás; azért, mivel hogy léghajón nem érezni szelet. Az együtt úszik a légáramlattal s a legvadabb orkánban úgy érzi a bennülő, mintha tökéletes szélcsendben volna. Gép nem visz minket a légben soha! Hogyan viszi hát a madarakat a szárnyuk? Arra könnyű a felelet. Először is a fölemelt szárny a supinatió perczében a léget élével hasítja, lecsapva pedig a lapjával üti. Másodszor, ha tudnánk is hasonló fordulatokat adni egy fel és lecsapó gépszárnynak, külömbségül marad fenn az, hogy az izomerő, mely a madár szárnyát öntestének fölemelésére képesíti, minden eddigi, ember által feltalált gép mozderejéhez képest úgy áll, mint 1:01-hez. És harmadszor az, a mivel a madár repül, a szárnytoll, a hatalmas «panne» semmi ismeretes anyagból elő nem állítható. Ez szilárd, ruganyos, törhetlen és könnyű. Hol van ilyen anyag az eddig ismeretes 64 elem és annak összetételei között? Az aczél szilárd, ruganyos, de törékeny és nehéz, az aluminium könnyű és ruganyos, de nem szilárd, elhajlik; a molybdenezüst ruganyos és könnyű, de törékeny. A wallosin képlet ruganyos és könnyű, de nem szilárd; az ebonit, ez a neme a vulkanizált kaucsuknak, a miből fésüket, botokat, sőt hintórugókat is készítenek, volna még legalkalmasabb a madártollat helyettesíteni; de veszedelmes volna őt a légben röpülésre használni negativ idioelectrikus tulajdona miatt, a minek hatását nem lehet előre kiszámítani. Azért nem marad és nem is lesz soha más megoldása a légben járásnak, mint az én rendszerem, mely e három tényen alapszik: a föld vonzereje, a különböző légrétegek ellentétes áramlatai s a különféle súlyú légnemek folytonos felhasználása és végül az egésznek nagy mérvekben alkalmazása.

Itt megpihent az első őrült.

A másik két bolond végig hagyta őt beszélni. Arról lehetett megismerni, hogy bolondok és nem igazi tudósok, mert ha igazi tudósok lettek volna, régen belekiabáltak volna az előadó kalkulusába s össze-vissza szamarazták volna egymást.

Csak azután, hogy rákerült a sor, fogott a szóhoz a legifjabb őrült, kettős szakálát gondosan kétfelé simítva s haját hátravetve.

– Uraim! Van-e a fecskének a hátán léggömb? Ugy-e, nincs? Könenynyel van-e töltve a vadkacsa bőre? A kik valaha vadkacsát ettünk, tudjuk, hogy nem azzal van töltve. Azonban én nem kértem tanácsot a madaraktól, hanem a halaktól. Ez a tisztelt úr azt állítja, hogy először is egy gépnek, mely minden emeltyüjével ugyanazon elemben van elmerülve, lehetetlen előmozdító erőt kifejteni; másodszor, hogy a szárnymozdulatokhoz, még ha a supinatiónál a kettős fordulat alkalmaztatnék is, nem lehet találni oly megfelelő mozderőt, mely a mozdító gépet magát képes legyen helyéből fölemelni. Mindkét állítását megczáfolja nem a madár, de a hal. A halnak a farka egy propeller, mely egészen el van merülve a vízben és mégis úszik vele és kormányoz; úszszárnyainak izmai aránylag igen gyöngék. Ha egy vízzel tölt hólyagot kötnénk egy halnak a derekára, könnyebben tudna-e azzal úszni? Nem. Mert még egy nagy csomó vizet is kellene magával vontatnia. Ha tehát lehető olyan gép, mely a légnyomást felhasználva, repülésre képesít, annak a ráakasztott léggömb csak kölöncz, mely ha hátrább marad, mint a gép, azt feltartóztatja; ha előtte jár, akkor nem adhat neki a gép irányt, ha pedig másfelé viszi a légáramlat, mint a gép iránya, akkor az «erők parallellogrammja» elméleténél fogva, a léghajó mindig az ismeretlen cathetusok hypothenusáján fog járni, azaz nem tudja, hogy hová megy? – A léggömbhajózás az egész hadviselésben nem egyéb, mint egy igen kétséges koczkajáték. Sikerülhet olyankor, ha egy nagy ostromló sereg egy másikat egy városba beszoríthat, mint azt Moszkvában láttuk az orosz forradalom alatt; a hol az ostromlók ezer léggömböt eresztettek fel, ők maguk tetszés szerint választhatták a helyet, a honnan felbocsátják a ballont, e léggömbök mindegyike több mázsányi nytroglycerinnel töltött pokolgépeket vitt magával; tempirozott gyujtók abban a perczben felgyujtották a könenyt, mikor a gömb a város fölött lebegett s a pokolgép aláhullott s a várost rommá zúzta. Hanem, hogy hasonló művelet a nyilt mezőn is sikerüljön, a hol nem választhatja az ellenfél tetszés szerint a fölemelkedési pontot, sem elég nagy támadási tárgyakat maga előtt nem talál, azt nem hiszem. Mint ballon captif, kötélre kötve, a vár falán talán használható, elfogni az ostromló ballonokat; még az is lehető, hogy kedvező széllel minden ezred előtt egy pár ballont bocsássanak előre, melyet idelenn egy csoport katona tart és bocsát előre, míg odafenn kettő a csónakból robbanó lövegeket hajigálhat le az ellenfélre, különösen annak álczázott ütegeire; de ennek is megvan két igen nagy akadálya: az első az, hogy az ilyen léggömbnek, hogy az ellenség röppentyüi el ne érjék, igen magasra kell eresztve lenni, mely távolból biztosan czélozni alig lehet. A második meg az, hogy a ki próbálta már, mit tesz léghajóba ülni, mikor az még kötéllel van csatolva a földhöz, az tudni fogja, hogy abban egy olyan folytonos rázkódás megy véghez csak húsz méternyi kötélen is, hogy az embernek majd a lelke szakad ki. Hát még majd egy ötszáz méternyi kötélen! Hiszen azt semmi tengerész nem fogja kiállani; az az ötszáz méternyi kötélen hánykódó ballon hajósa ott nem hogy a bombavetésre gondoljon, de elájul, elszédül és megbolondul. A háboruviselő léggömbökről tehát ne beszéljünk többet. Meg kell térnünk a mechanikai ærostatok elméletéhez. Melyik gyermek nem ismeri azt az egyszerű repülő gépet, a mely alakjára hasonlít a szélmalomhoz és a propellerhez, ezt egy fogas korongra csavart zsinor segélyével sebes pörgésbe hozzák s arra az magától felrepül a levegőbe. Ez az én repülő gépem elmélete is, propeller szélkelep, melyet egy korongnál fogva egy calori gép (nevezzük «hő léggépnek») folytonos pörgésben tart. Épen száz éve annak, hogy Ericson a hőléggépet mozderőül alkalmazta. Húsz évig küzdött a kisérletekkel, míg gépe hibáit, akadályait kiismerte, legyőzte, végre egy kétezer tonnás hajót mert egy hőlégmozdonynyal a tengerre bocsátani. Később Lehmann e gépet még tökéletesebbé tette a hideg- és hőlég kölcsönösen ellenható s egymást felváltó müködtetésével. Végül Laubroi és Schwarzkopf tökéletesítették. Mai nap már ez a rendszer csaknem mindenütt kiszorította a mult század gőzgépeit a használatból. Hanem fűteni a hőlégmozdonyt is kell, csakhogy tizedrésznyi fütőszer elég hozzá, mint a gőzgépekhez kellett. Tüzelőgéppel azonban repülőgépet összekötni nem lehet; a légben repülő gépnek oly gyorsasággal kell mozogni, mely a tüzelést szertelenül fokozná; én tehát széntűz helyett használtam az alkarsint. Tudjuk, mi ez. Más néven cacodyloxid. Mirenytartalmu nedv, mely a víznél súlyosabb s annak a fenekére leszáll s a mint levegő ér hozzá, egyszerre forrni, bugyogni kezd, áthevül s lassankint 200 fokú melegséget fejt ki. Hivják «Cadet égő vizének» is. Ez volt repülőgépem fütőszere. Kisérletem a legszebben sikerült. Gépem 45 fok alatti hajlásba helyezve, a mint a gép a hátulsó szélkelepet mozgásba hozta, perczenkint 50 méternyi sebességgel indult meg fölfelé. A gép orrára volt alkalmazva egy Cœhorn-féle «amusette»; mint tudva van: kis kaliberü ágyu, melyből én ugyanazon hajtó gép erejével, gépem harczi czélokra alkalmas voltának bebizonyításául két első percz alatt 20 röppentyüt bocsátottam a Balatonba. Hallottam a partokon körülálló nép tapsolását, éljenriadóját. Akkor az eddig haránt repülő gépnek fekmentes irányt szándékoztam adni s ezt egy halfarkalakú kormány mozdulatával véltem elérhetni. És itt, itt kellett valami hibának lenni a számításomban. A félvonalra számított mozzanat egyszerre mértényi külömbséget vetett s az elhibázott hajszál, mely gépem elejét a horizontalis vonalon alól nyomta, már a következő perczben ötven lábnyi lefelé haladást okozott. Propellerem kelepe, mely addig fölfelé taszított, épen oly erővel kezdett hajtani lefelé. Szerencsém, hogy a Balaton volt alattam. A kik nézték repülésemet, azt mondják, hogy az nem egy parabolát képezett, a hogy kilőtt lövegek szoktak, hanem tökéletes derékszöget. Fölment 45 fok alatt, egyszer megállt s onnan megint 45 fok alatt lejött. Itt megáll minden mathematikai számítás. Tagadhatatlan, hogy a gép működése okozza ezt a tüneményt. De hol van hát a hiba? Ezt nem tudom. De meg fogom tudni. Számítok és újra számítok; s ha innen kiszabadulok, ismét megkisérlem a gépemet és hiszem, hogy rátalálok a hibájára.

Az őrült egész felmagasztaltsággal beszélt rögeszméjéről, mely az égbe felvitte, onnan ledobta s eszét veszítteté vele.

A harmadik, Tatrangi Mózes, csendesen mosolyogva nézte a beszélőt, kinek kezei idegesen reszkettek és ajkai tajtékoztak, a míg szólt.

Akkor aztán ő szólalt meg.

Mélyből hangzó csodálatos hangja volt, mint a hasbeszélőkké; bizonyosan mellcsontját horpasztotta be a légi esés.

– Az önök rendszereinek hibája legelőször is, uraim, hogy az egész czél, a melyre irányozva vannak, nem tökéletes czél. Önök fel akarják találni a repülést azért, hogy azt hadviselésben használhassák; tehát emberölési kedvből, hiuságból, nagyravágyásból. Az ilyen czélnak nem lehet pályakoszorúja. Régidő óta kinlódnak ezekkel; s sajátságos, hogy többnyire czipészek, bukott kereskedők, megvert hadvezérek foglalkoznak a repülés mesterségének találgatásával. Már 1786-ban repült egy sabléi lakatos legény, a hires Besniére egy szárnyas géppel, melyet saját maga kezével-lábával mozgatott. Át tudott vele repülni széles folyamokon. Következett rá Blanchard Párisban, ki két esernyő-alakú szárnynyal kísérté meg a repülést, azután a bécsi óraműves Degen. Mind megbuktak. Önök uraim, mielőtt az ég magasába készültek fölemelkedni, emelkedtek volna föl elébb a lélek magaslatába; és ne azzal a szándékkal keresték volna a repülés titkát, hogy majd e találmány segélyével százezreit az embereknek lehet biztos magasból leöldökölni; hanem gondoltak volna arra, hogy a ki a repülés titkát feltalálja, a mellett, hogy az örök békét hozza meg az emberiségnek, egyúttal megnyitja az egész földet a közös jólétnek és a szabadságot és a világosságot elterjeszti a kerek földtekén. Hogy a ki ezt kitalálja, meggátolja a népek elnyomását, szabaddá teszi a kereskedelmet, testvérré a nemzeteket, bőséget oszt a szűkölködőknek, tudományt a tudatlanoknak és jutalmat a munkának. Ezekért a czélokért érdemes követelni hiányzó szárnyainkat! Ezek az én czéljaim. A másik hibája az önök elméleteinek megint az, hogy gondoskodtak ám arról, hogy miként menjenek fel az égbe; de nem arról, hogy mi módon jőjjenek vissza? Itt a bökkenő! Ön uram, ki óriási karzatot akar fölvinni a légbe, ellátva gázfőző műhelyekkel, s emelve ezer mázsát megbiró ballonok által, nem gondolt arra, miként szállítja le az égből azt a veszedelmes pokolgépet, ha ez már bevégezte gyilkos küldetését? hisz egy ilyen szerkezet, ha azt a légáramlat megragadta, levetett horgonynyal meg nem állítható; ezt, ha a föld közelébe jő, emberi erő el nem foghatja; ez, ha egy toronyban akad fenn, azt ledönti, ha hozzácsapódik a földhöz karzatával, minden rajtalevő élő teremtést rántottának tör össze. Minden ilyen óriási äerostat leszállása egy-egy hirhedett hajótörés lenne. Még nagyobb képtelenség a hőlégmozdonynyal hajtott szélkelep elmélete. Mellékesen említve: nem értem, hogy minek alkalmazta ön repülő gépéhez a hőlégmozdonyt, mely inkább csak nagy terhek tovaszállítására kitünő eszköz, míg a kisebb erőt igénylő feladatokhoz sokkal czélszerűbb a Lenoir-féle gázmozdony. De ez nem tartozik a dologhoz. Elhiszem, hogy felviszi önt a propeller a magasba, s viszi is mindaddig, a míg athmosphærai levegő van előtte, talán még a világætherben is, míg az alkarsinban tart s míg a kalori gép melegét a légtelen űr hidege el nem nyeli; de a mint meg akar ön térni a fölfelé tartó irányból, egyszerre le kell esnie. A mozdító erő a gép hátuljában van. Ez jó a vizen, a mi a hajót fentartja, de a légben, a mint a horizontalis vonalt elérte az ön gépe, annak az orrával kell lefelé fordulni, mert a súlyegyenét elvesztette, s a mozdereje a hátuljában van, nem az elejében. Akkor aztán a hőléggép annál sebesebben mozdítja azt estében előre. Ez a magyarázata a derékszögben leirt repülési pályának. S ez mindig így fog bekövetkezni. Nem a mechanicában keresendő a repülés titka. Annak más tényezői vannak. Ön uram, rossz példát választott a haltól, mely a vízben úszik. Annak jó a propeller, mert a hal testének fajsulya csaknem egyenlő a vizével, sőt a léghólyagjával együtt még könnyebb is annál. De a légben úszás elmélete egyedül a lég szárnyasainak repülésében van, melyek saját testükénél sokkal könnyebb folyadékban eveznek. Azonban nagyon csalatkoznak önök, ha azt hiszik, hogy a lég szárnyasainak egyedül a szárnyizmaikban van megadva a repülés hatalma. A szárnyizmok huzamosb munka után kifáradnának, mint kifáradnak a lábizmok. Puszta izomerő nem segítené át a fecskét a tengeren. Vegyünk egy kiváló példát. Nézzék önök a kondort, az óriás keselyűt. Egy nap alatt képes a Himalaya bérczeitől elrepülni a Holdhegyekig. Ez óránkint 80 mértföldnyi sebesség. Ily állati erő nem létezhetik, És ugyanezen óriás keselyűt hogyan fogják meg? Egy szűk tért körülpalánkolnak, annak a közepébe bekötnek egy kecskét. A kondor leszáll a prédára, elszakítani nem tudja a kötélről, megeszi ott. És akkor aztán nem tud többé a felül nyitott palánkból kirepülni. Ha nem futhat s futtában szárnyát össze nem verheti, fel nem tud repülni. Az a hatalmas szárnyas, mely ezer mértföldet úszik a légben egy nap alatt, nem bir felrepülni egy palánk közül, pedig ugyanazon szárnyai vannak, ugyanazon izmokkal. Az a hatalmas keselyű, mely, ha sebesen lecsap, a szarvas ünőt képes karmaival felragadni a légbe, a csalétek gödölye mellett a földön tehetetlenné válik. Miért van ez? Azért, mert a szárnytollak delejessége az, mi neki röperőt kölcsönöz. A toll villanydeleje +, a két szárny két vége a két + villanytengely. A mint a két + polus közel ér, eltaszítja egymást; mentől jobban dolgozik a két szárny, annál nagyobb a delejvillany folyam: a lég delejessége szaporítja azt. Ha a légből lecsap a keselyű, még meg van a szárnyainak delejessége s rögtön felrepülhet ismét, de ha megszáll s elhagyja aludni a villanyfolyamot, újra elől kell neki azt kezdenie s ha azt nem teheti a tér szűke miatt, fogva van, bár minden izma aczél. Ez egyúttal magyarázata annak, hogyan lehet az, hogy a madarak a légben soha össze nem ütődnek, pedig néha ezer fecske kóvályog egy csoportban. Mert minden madár, míg repül, egy villanyos test, csőre a positiv polus, mely a közeledőket önkénytelen eltaszítja alá, vagy föl, vagy oldalvást. De ne beszéljünk most a madárról, mely hatalmas. Szóljunk a lég leggyöngébb szárnyasáról, a lepkéről. A lepke szárnyánál ügyetlenebb repülő eszközt képzelni sem lehet. Ennél már nem áll az, hogy a supinatió alatt élével megy fölfelé; mert ez le is, fel is egyformán lapjával üt, mégis repül! A szárnyizma pedig oly gyönge, mint a pókfonál: több benne a nyirok, mint a test. Mégis repül. Nézzék azt a Papilio Iot, a mi ennek a fiunak a kalapjára most leszállt. Milyen könnyen tovalibben. Ennek a szárnya is delejes: csakhogy nem azonos a tolléval, mely tényező, hanem a gyantáéval, mely elutasító. A himporban van a «minus» delej. S mivel a negativ polusok taszító ereje kisebb, mint a positiv polusoké, azért a lepke röpte is gyöngébb, mint a madáré. De mégis e delejességben rejlik repülési tehetsége; ügyetlen szárnya soha sem képesítené arra. Ha leseperjük a lepkeszárnyról az aranyport, azokat a górcső alatt hatszegletűnek feltünő szines mozaikdarabokat, a lepke nem tud messze repülni többé, pedig könnyebb lett a szárnya. Az éjlepke, a noctua, ha szárnyai selymét letörüljük, csak mászni tud. Ha pedig az egyik szárnyát vékony vízüveggel bevonjuk s azt rá hagyjuk kérgedni, akkor épen csak vergődni képes, s izmai a szárnyait repülésre nem birják. A denevér, a repülő kutya, a paradoxurus röpülése csak tétova libegés, hasonló Besniere lakatos repüléséhez, melyet a villanyerő nem mozdít előbbre. Ez adta az én eszmémet. Nagy madaraknál, miknek nagyobb szárnya s sulyosabb teste van, látjuk, hogy a repülés egy hullámvonalat képez, itt tehát két erő működik közre, az egyik a föld vonzereje, mely az első perczében az esésnek 15 lábat tesz; a másik a röperő, mely ha amannál perczenkint csak 1 lábbal számít többet s e többlet perczenkint egygyel emelkedik, az aránysorozatnak így kell kiütni: a (a röperőt) b (a föld vonzerejét) jelentvén 1−b+a 2−b+a 3−b+a 4−b+a 5−b+a 6−b=a 21−6b, vagyis 111−90=21. Azaz hat percz alatt a megfelelő röperőnek huszonegy lábnyira kell emelni a hozzákötött tárgyat. Ez a tárgy a repülő hajó maga. Gépemnek terve ez volt. Nem nyultam sem a Dal Negro, sem a Ströber által feltalált villanydelejes erőművekhez, sem azt a Jakobi-féle electromotort nem használtam, mely tizenkét emberrel terhelt csónakot hajtott villany segélye mellett a Neván fölfelé. Azok mind igen bonyolult szerkezetű gépek, a minőket egy olyan veszélyes kísérletnél, minő a légutazás, alkalmaznunk nem szabad. Az én gépem oly egyszerű és érthető, hogy azt egy józan eszű munkás első magyarázat után kezelheti. Két részből áll: az egyik a Holtz által feltalált s a szó szoros értelmében vett villanygép a Poggendorf-féle kettős összeállításban. A másik egy az előbbivel összekötött szárnypár, közepén a közös tengelynél egymás rovátkáiba beillő. A villanygép legelső megindítása embererővel történik; a Holtz-féle diametralis conductor, mint tudjuk, már az első kerék fordulónál kétszer nagyobb erőt összpontosít, mint a régi Electrophorok, s azért villanysűrítőnek is nevezték. Ha már most a két szárny mindegyike tíz vékony üveglapból áll, miket egy föléjük alkalmazott messing vagy elaterit köpeny takar, s az üveglapoknak a sarkai az electromotor villanyát átveszik, a kettős gépezet mindkét szárnya +, azaz tényleges villanyossá válik. A kézi hajtó gép kerekes korongja ugyanakkor azokat egymáshoz fölemeli. A tényleges villanysarkak azonban egyszerre eltaszítják egymást s támad belőle az a mozderő, a mit «a» betűvel jeleztünk, s mely kiszámítás szerint perczenkint 1 lábbal erősebb, mint hozzákötött ebonit hajónak a föld vonzerejéből származó esés mozzanata. Már most ha «egy» üveglap helyett «tíz» van alkalmazva a géphez, akkor az arány ilyen lesz: a 1×10−b+a2×10−b+a 3×10−b+a 4×10−b=a. 100−b4, azaz négy percz alatt a repülőgépnek 85 lábnyi magasra kell felszállnia. Ehhez semmi kifogás nem fér. Az erő megvan, csupán az a kérdés, hogy kiállja-e azt a hozzá alkalmazott anyag? Erre is hittem, hogy meg tudok felni. Az üveg, ha nagyon vékonyra elnyujtatik, hajlós lesz; hiszen fonalaiból szöveteket is készítenek. Mentől lassabban van kihűtve az üveg, annál villanyosabb. Tehát tíz egymásra fekvő igen vékony és igen jól kihűtött üvegtáblát alkalmaztam. Messing helyett a legruganyosabb elaterit érczet használtam. Mindez együtt ki lett elébb próbálva s a feltehető legnagyobb légnyomásnak ellenállt. Azonkívül is még két elővigyázati szerkezet volt gépemhez csatolva. Egyik a stereometer, mely a gép működésének gyorsaságát jelezé, másik az akadályozó, a regulator, melynek segélyével egy lábnyomásra annyi gyantás tafotát húzhattam a dörzsölt lapok közé s annyi dörzsflanelt távolíthattam el, a mennyit akartam, hogy a gép sebességét csillapítsam. Egy sodrony meghúzására a szárnyak tetszés szerint irányt változtathattak s a fölfelé haladásból vízmentes röpülés lehetett; a kormány, mely a fregattmadár ollófarkához hasonlított, irányozá a tetszés szerinti fordulatokat, s ha le akartam szállni a géppel, egyszerre megállíthattam a villanyérintkezést, a két szárnyat fekmentes állapotba helyezhettem s leszállhaték csendesen, mint egy libegő keselyű. Semmi sem volt elhibázva. A mire számítottam, az mind megjelent segélyemre; hajóm a villanygép első mozdulatára egyensulyát megtartva a légbe emelkedett, kétszer-háromszor visszacsapódott még a talajhoz, de az nem ártott semmit, mert a hajó ruganyos ebonitból volt készítve, s ez visszapattanásával még elősegíté a szárnyak működését; negyedik szárnycsapásra már a légben maradtam és akkor elkezdtem fölfelé haladni. Tapsolt-e, éljenzett-e a közönség, azt nem tudom; arra nem ügyeltem; én csak azt éreztem, hogy repülök. Valamit éreztem az üdvösségből. De nem soká tartott ez elragadtatásom. Mert a mint rápillanték a stereometeremre, megdöbbenve látám, hogy valami túlment a számításomon. Villanygépem nem a 1×10−b+a 2×10−b+a 3×10−b a 4×10−b képlete szerint halad fölfelé; hanem a×10−b+a2×10−b+a3×10−b+a4×10−b szerint, azaz minden percznél nem hozzá adva, de köbre emelve a következő számot, tehát öt percz alatt nem 145, hanem 550 láb magasra emelkedett velem, a hatodik perczben egyszerre 360 lábnyira repült fel. Ez valami kábító érzés volt. Mi történik itt? Egy tekintet a rheometerre felvilágosított, a tangentboussole heves ugrásai megmondták, hogy mi történik? Az, hogy a kire nem számítottam, a kit nem hívtam, az jelent meg vakmerő kísérletemnél. A szellem, a kit előidéztem s a ki most már magával ragad: a lég saját villanyossága. Ez az örökkön örökké élő mozderő, mely hatalmasabb az egyesült elementumoknál. Ez ragadta meg hajómat, melynek szárnyai most már elképzelhetlen erővel paskolták a léget, lassú csapásokkal, de gyorsan, mint a kondor szárnyai: mikor a hajót önsulya lefelé vonta, a két szárny összecsapódott, de aztán ismét szélylyel suhant mint a villám. Eszembe jutott, hogy hiszen van nekem csillapító készletem, s a tafotákat a lapok közé vontam. Az sem segített már, a 22-ik perczben az a sokszorozatlan «a» is a22 volt már, a mi 284 láb gyorsaságot ád ki. Így haladtam egyre fel a magasba. A 23-ik perczben aztán egy kellemetlen roppanást hallottam. Gépem egyik szárnya eltörött. Sem az üvegtáblák, sem az elaterit nem állták ki a felfokozott villanyerőt; pedig már épen fordítani akartam a szárnyakon, hogy a repülés fekmentes irányt vegyen. Megbuktam az anyag tehetetlenségén.

– És leesett ön az égből épen úgy, mint mi többiek, szólt nevetve a léggömbök bolondja. Szerencséje volt, hogy eltört gépe egyszerre aláfordult, a könnyebb ebonit hajó, melyben ön meghúzta magát, hullernyőt képezett s nem engedte, hogy ön esés közben megfulladjon vagy idelenn agyonzúzza magát.

– És most itt van ön közöttünk, szólt a calori gép bolondja. Láttuk önt, mikor ide hozták. Egyszer egy amerikai bankár látogatta meg önt e helyen, egy néger Rotschild, mister Severus, a ki önnek az összetörött gépét megvásárolta muzeuma számára, az e szóval vált el öntől: «massa Tatrangi, ha feltalálja ön valaha, hogyan kell az üveget hajlékonynyá, ruganyossá és szivóssá tenni, akkor jőjjön el vele hozzám s én társaságba állok önnel tíz millió dollárig repülő gépek készítésére; hanem a míg ki nem találja ön, addig ne menjen ön az égbe, mert ott elviszi önt az ördög!»

– És én ki is fogom azt találni! szólt indulatosan Tatrangi; mélyből jövő hangja úgy tört elő, mintha valami földbe elásott tetszhalott kiáltana fel koporsójából.

– Azt pedig nem fogja ön soha kitalálni! kiálta megvetőleg a másik őrült, mert az üveg alkatrésze kovany, azért az üveg jellege az, hogy törékeny, és az is marad örökké.

A vita könnyen indulatossá vált volna, ha az első őrültet elő nem veszi az őrülteknél válságos tüsszögés, mely néha félnapig is eltart, s ennél rendesen dühöngésben végződik; minden tüszszenésnél azt képzeli, hogy mennydörög, s követeli, hogy mennydörgésére valami össze is törjék, s ha nem törik magától, töri ökleivel. Az ápolók rögtön elősiettek és bevezették szobájába. A calori gép őrültjének is jött jelenteni a felügyelője, hogy készen várja a reggeli. Ez ételiszonyban szenved, s egy tört foga helyén keresztül szokták mindig erővel beletölteni az ételt. Most is boszúsan tiltakozik:

– Hagyjanak nekem békét; a calori mozdonyt nem etetik; a lég mozdítja. Nekem nem kell étel. Az én gépemnek nem kell fűtés.

De biz azért szép barátságosan elvezették, s aztán ráadták a kényszerzubbonyt s megitatták jó tápláló levesfélékkel.

Tatrangi Mózes egyedül maradt a fiával.

Most kezdte őt még csak észrevenni. Pedig az imént beszélt is a lepkéről, mely Dávid kalapjára szállt s azt megismerte, hogy egy Papilio Io, de a fiára csak most kezdett ráismerni.

– Megállj! szólt ép karját visszatiltólag tartva eléje. Mit mondtam neked? addig ne jőjj hozzám, a míg mint katona szolgálsz.

– Már nem szolgálok.

– Állj meg, állj meg. Ez nagy talány. Arra nézve, hogy te ma ne légy már katona, vagy az az eset van, hogy te elismeréd, hogy én bolond vagyok, ez moraliter lehetetlen; vagy az, hogy letelt az időd, ez mathematice lehetetlen; vagy az, hogy testileg elnyomorodtál: az physice lehetetlen! vagy az, hogy az egész hadsereget feloszlatták: az apodictice lehetetlen; tehát hogyan lehet mégis?

– Egyszerűen. Tegnap hadnagygyá lettem; ma átléptem a tartalékhoz s haza vagyok bocsátva.

– Ecce! Columbice lehető volt! És ezt én nem találtam ki. No hát most gyere ide és ölelj meg. Hanem aztán egy szót se szólj, csak hallgasd, a mit én mondok. Hallottad ezt a két szemtelen bolondot? Micsoda őrültségeket hadartak össze-vissza. Velem vitatkoznak! Ők! Még azt mondják, hogy az üveg hajthatatlan, törékeny, mert kovanyösszetét. Hát a madár tollának nem kovany az egyik alkatrésze? Nem négy százalék-e a kovany a sas tollában, három százalék az emberi hajban? A spanyolnádban, mely oly hajlós, hét százalék a kovany, s a buzaszalmának 67 százaléka kovany s a bambusban a kovasav saját concretiókat képez, mik ruganyosak, mint a gyanta; tabaxirnek nevezik azt. Hát azt nem láttad a hutánkban, mikor a tiszta kovanyt élenyfuvós szeszlámpa előtt megolvasztottuk, tiszta üveg vált belőle, mely nyújtható volt és ruganyos, s a mellett oly szilárd, hogy ha egy darabját az üllőre tettük s pőrölylyel ráütöttünk, ott maradt a helye üllőn és kalapácson, de maga nem törött szét? Számtalan üvegedő anyag van, melynek átalakulása ruganyosságra hajló. Ilyen a Skapolith-üveg. Az antipatheskorall épen mészből van, és mégis hajlik. Hajtható az Obsidian üvege, a Chlorstrontium-üveg, különösen ruganyos a chromüveg: a fényle égenyes üvege; a brucit, az itacolumit üvegvegyítékei és mindenekfelett a borax üvege. Hiszen még alig másfélszáz éve, hogy Davy fölfedezte a «bór»-t, mint egy új elemet a keletindiai tinkálban s a Maremnek mocsárvizében, s ma már üveget nem is készítünk «bór» nélkül. Lényeges alkatrésze lett ez üvegeinknek. Az üvegcsinálás tudománya ötezer éves. Mennyi új titok lett azóta fölfedezve, s mennyi régi titok lett eltemetve, mely új feltalálásra vár. Ilyen eltemetett titok az aventurin üveg, mely átlátszó aranyércznek tetszik. Nem találhatjuk ki, hogyan készítették Pompéjiban? Fogsz emlékezni egy történelmi adomára. Egyszer Severus császárhoz egy tyrrhenumi edénygyáros egy pompás üveg-urnát vitt ajándékba. A császárt meglepte a mű szép szine, alakja és művészi diszítése. Gazdagon megajándékozá a művészt. Akkor az még egyszer kezébe vette az űvegedényt s teljes erejével földhöz vágta azt. De az üveg nem törött össze, csak behorpadt! A művész egy kalapácsot vett elő s a horpadást újra kikalapácsolta. Ekkor Severus azt kérdé tőle: «Ismeri még rajtad kívül más is ez üveg előállításának titkát?» «Senki». «Akkor vigyétek, lictorok, vágjátok le a fejét; mert ha e találmány elterjed, minden arany és ezüst elveszti értékét». S a hajló üveg feltalálóját megnémíták örökre. Jól van, ez grammatikai mese. De annyit már tudunk, hogy a tiszta borax üvege nyújtható és hajtható. A Chloromelan üvege is nagymértékben hajlós. De hallgass meg még egy történetet. Ne légy türelmetlen. A tizenhetedik században egy római sírban találtak egy sarcophagot és abban egy urnát üvegből. Az urna egy láb magas, belül sötétkék üvegből van, melyet kívülről homályos fehér üvegburkolat takar; ezt ismét művészi alkotású domborművek ékesítik, jelenetek a mythosvilágból. A régészek még ma is vitatkoznak fölötte, hogy Thetis és Peleus, vagy Hercules és Alceste regéje van-e rajta örökítve, valamint, hogy a felirástalan sarcophagot a vázával együtt Nero szentelte-e Poppæanak, vagy Severus Mammæának? Az üveg váza a Barberini-muzeumba került, akkor épen egy Barberini levén a pápai trónon. Ezt a muzeumot később elkótyavetyélték s a vázát megvette Hamilton, Hamiltontól megvásárolta ezer guineért Portland herczeg. A régészek előtt hirhedett a Barberini üvegváza. Egyszer annak a hirhedett Lloydnak a fia, kinek nevéről a kereskedelmi társulatok czéget csináltak (a fiu nagy korhely volt!) fogadott a korhely pajtásaival, hogy ő olyan geniecsínyt fog elkövetni, a miről az egész világ fog beszélni s melyet még az utókor számára is fel fognak jegyezni. Mi volt e csíny? Az, hogy részeg fővel nekiment a muzeumban a Barberini vázának s azt állványostól feldöntötte. Ennek a hirhedett remekműnek az összetörése csakugyan világhirűvé teheti az embert. De várj! A levert üvegváza nem törött össze, csak behorpadott! Ez tény. Tehát a lefejezett feltaláló üvegedénye megvan. Nem mese, hogy az üveg hajlítható, kovácsolható. Csak az a kérdés, mi ennek a titka? Járj utána! Keresd meg! Találd ki! Hiszen mesterséged az. Üldözd a hatvannégy elemen keresztül, s ha egyik sem adja ki, keresd fel az új elemet. Hisz a «bór»-t csak 1805-ben találták fel, a «jód»-ot 1811-ben s a «chlor»-t is csak 1774-ben. Még hátra lehet egy!… Keresd!… Ne hagyj fel a kutatással, míg rá nem találsz… Az is lehet, hogy a hűtésben van a hajlós üveg titka, vagy a beitatásban. Hiszen az egyiptomiak már birták a titkot, hogyan lehet a fluor kristályát, a miből a hajdankori pompás murrhini vázák készültek, intensive megfesteni; az olaszok be tudják itatni az achatba a szineket, s a khinaiak birják annak a titkát, hogy lehet a hegykristályt kékre és rózsaszinűre festeni. Hátha beitatással sikerül a titkot feltalálnod? Tán elaylban párolva? vagy a hűtéssel? De úgy kell az üvegnek a ruganyosságát megszerezned, hogy a villanyosságát el ne veszítsd. Te! Hisz a természet maga is buzdít reá. Ő maga is találgatta már ezt; a fényle, a macskaezüst, nem hajlós üveg-e? A diallag nem nevezhető-e özönvíz előtti ásatag üvegnek? Hátha a villanyerő maga segít ki a homályból? Hiszen a villanynak nagy hatása van a vezető érczek rugékonyságának apasztására, hátha a nemvezetőknél megfordítva hat? Ne mulaszd el vegyvizsgálat alá venni a nephelint, a vulkán által kihányt üvegtömeget. Hogyan készíti azt maga a föld alatti tűz? Próbáld vegyíteni a «nemeskőhomok»-ot. Tégy kisérletet a methylaminnal, az osmiummal, mit kétszer fehérre izzaszsz. Figyelembe vedd a «caputmortuumot», a vegyészi «halálfőt» a mi a kémle után hátramarad. A kobaltot is megkisértsd. A thallium nélkülözhetetlen lesz kisérleteidnél… Oh! ha én veled mehetnék!… De hiszen te okosabb vagy nálamnál. Te ifju vagy. Te szerencsés vagy. Egy véletlen. Egy jó ötlet. És kezedben lesz. Szorítsd össze. Már ott van. Ne engedd elfutni. Ez a repülés mindenható rejtélye. Ah! ha ezt megragadhatod, tiéd lesz az egész világ. Nem azért, hogy kirabold, hanem hogy boldoggá tedd; nem hogy rettegjenek, hanem hogy áldjanak; nem hogy embert pusztíts, hanem hogy földet megnépesíts; nem hogy magadnak milliókat szerezz, hanem hogy millióknak kenyeret, nyugalmat, világosságot adj; nem hogy országokat foglalj, hanem hogy összeköss. Eredj utána. Keresd. Ha feltaláltad azt, a mitől Severus féltette az arany uralkodását, úgy megtöri ez az aranynál hatalmasabb ércz uralmát, a vas uralkodását; a milliók vérét megivó «vas» uralkodását. Fiam! Egyetlen gyermekem! Utánam! nyomomba! Vagy oda fel az égbe! Vagy ide mellém a bolondok házába! De jönnöd kell!

Az összetört, az égből leesett, a ferdére taposott emberi trapezoid minden félreficzamult tagja rángatózott a triposzi felmagasztaltságtól; rettegés volt rája nézni. Az ápolók, az orvosok, kik távolról nézték, magukban tanakodtak, vajjon epileptikus, vagy energumén roham lesz-e ebből?

Végezte aztán az öreg azzal, hogy felkaczagott. Hebromania lett belőle.

Annak is vége szakadt. Mózes letörülte a könyeket arczáról, kificzamult karja befelé álló könyökével. S aztán azt kérdezé a fiától:

– Hát már most szólj te, miért jöttél?

– Azért, hogy megöleljelek, mert holnap utazom haza.