I. FEJEZET. A KIRÁLY ÉS DRUSZÁJA

1742-ben egy novemberi napon mutatott be egy fiatal nemest II. Frigyes királynak főhadsegéde, Lottum-Willich báró.

A királyt még akkor nem ruházta fel a «Nagy» melléknévvel a közvélemény. Ekkor még «Szép Frigyes» volt. Emlékezett a bemutatott ifjunak a nevére is, az arczára is; még inkább az alakjára. Mikor az egyetemet meglátogatta egyszer a király, ezt mutatták be neki a professzorok, mint legjobb tanulót, legvitézebb kardvivót és legszálasabb legényt. S azóta még nőtt egy pár hüvelykkel. Kevés híja volt termetéből az egy ölnek. S ez óriás termet a legszabályosabb idomokban volt kifaragva: Apollo alakja, Mars izmaival; arcza elpirulásig ifju, még hamvas, borotva nem érte: az arcz még egy gyermeké, de a lélek, mely tekintetében előtte jár, egy férfié.

– Te vagy a derék Trenknek a legnagyobb fia, Frigyes; a ki tavaly temetteték el, katonai pompával; tizennyolcz seb helyét vitte magával a sirba és az egész világ becsülését.

– Azt nem vitte a sirba, felség: azt a fiaira hagyta.

A királynak tetszett a merész válasz.

– Hát egyéb birtokot örököltél-e apád után?

– Igen, felség; a scharlaki uradalmat és a kardját. Ez a kettő elég arra, hogy felséged szolgálatába léphessek.

A király fölfogadta az ifjut a testőr-csapatjába.

II. Frigyes testőrsége száznegyvennégy lovasból állt, a kik mellett még egy kis csapat hadapród képezte magát leendő testőrül.

Mert ez a testőrség egyre változott. Ez adta a tisztikart a porosz lovasezredeknek. A kik kitüntették magukat tehetségeik által, egyszerre magas tiszti rangban lettek elhelyezve; viszont pedig a legkisebb hibáért, gyöngeségért, mulasztásért el lettek bocsátva, vagy valamely várba bedugva s ott felejtve.

Fegyverzetük, vértezetük a legnagyobb fényűzéssel kérkedett; aczél pánczéljuk ezüsttel kiverve, egyenruhájuk veres bársony, skofiumos himvarrással, paszománttal borítva; maga a nyeregszerszám hatszáz tallérba került. S a gárdistának nem járt fizetés, csak jutalom, vagy királyi ajándék alakjában: annak ex propriis kellett szolgálni.

S milyen szolgálat volt az! A miben két-három paripa egy év alatt elpusztult. Reggel 4 órakor már nyeregben ültek a gárdisták s kezdődött kinn a mezőn a lovaglási gyakorlat. Fél óráig tartó vágtató rohamok széles árkokon, sövényeken keresztül: mocsarakon, hepe-hupás angyalhullásos tőzegmezőkön át. Visszatérett számbavették a gyakorló vitézeket; rendesen hiányzott valaki: ha paripa törte ki a nyakát, a helyett hoztak a királyi istállóból újat; ha maga a gárdista, annak szép parádés temetést csaptak, s helyébe rukkolt egy várakozó hadapród. Egy békeév alatt több gárdista elveszett, mint egy hadjárati esztendőben. Éjjel pedig a legmélyebb álom idején, fegyverre trombitáltatott a király (maga is mindenben részt vett) s a melyik gárdista nyolcz percz mulva teljes fegyverzetben ott nem volt a glédában a várlak előtt, két heti áristomba került.

A délutánok sem voltak pihenésre szánva. A testőröknek tanulni kellett. Trenk Frigyes előnyben volt valamennyi felett. Ő már az akadémiát kitanulta, minden művelt nyelven beszélt és irt; költő is volt: verseket irt; a kardvivásban pedig nem ismert maga fölött mestert. Három hetes hadapródsága után a királynak annyira feltünt a nagytehetségű ifjú, hogy magához hivatta s hosszasan kiexaminálta mindenféle tudományból, a classikusokból; majd azt adta fel neki, hogy ötven katona névsorát olvassa végig s mondja el sorban. Trenk öt percz alatt készen lett vele. Azután azzal tette próbára, hogy egy és ugyanazon tárgyról fogalmazzon két külömböző levelet, kétféle nyelven; az egyiket irja maga, a másikat diktálja a király segédtisztjének.

Trenk Frigyes egy ordre du bataillet választott thémának, mely a holnapi csatarendet állapítja meg, oly módon, hogy az igazi terv a hadosztályok parancsnokának szóljon, a másik pedig hamis terv legyen, arra szánva, hogy azt az ellenség a futárral együtt elfogja. Az igazi tervet franczia nyelven irta Trenk maga, a hamisat latin nyelven diktálta a hadsegédnek egyidejüleg.

És azután saját ötletéből még egy tereprajzot is papirra vetett nagy hirtelen igazi és hamis alakzatban.

A király meg volt lepetve az ifjú lángeszétől; abban az órában kinevezte őt testőrtisztnek.

Hallatlan nagy ugrás egy három hetes kadétból testőrtisztté emelkedni! Egy tizenhét esztendős gyereknek!

E naptól fogva a király atyja, mestere, barátja lett az ifjúnak. Megajándékozta két szép paripával, s ezer tallért adott neki a díszvértezetéhez; a mi a tisztekénél még pompásabb volt: fegyverkovácsok remeke.

S a testőrtiszteknek nagy előnyeik voltak. Mindössze hat volt. S azok mindennap a király asztalánál ebédeltek, gálanapokon a királynénál. S II. Frigyes asztalánál soha sem hiányzottak a szép szellemek; a kor legkiválóbb tudósai: Voltaire, Maupertuis, Jordan, La Mettrie, Pöllnitz mindennapos vendégei voltak. Ezeknek a társasága oly tudásszomjat keltett az ifju Trenk lelkében, hogy az éjjeli órákat, melyeket más ifju mulatozásra fordít, ő a könyvei társaságában töltötte rendesen.