A Férfi.

Herendy, folyvást nyomon haladva, két órai vágtatás után annyira közel érte a rablókat, hogy a mint az út egy dombra felkanyarodott, kocsijáról megláthatá őket, a hogy három szekérrel a völgy másik lejtőjén felkapaszkodtak.

Ekkor a rablók is észrevették, hogy üldözve vannak.

Erre rögtön megváltoztatták menekülési tervüket, s elhagyva az országútat, mely a szomszéd megyébe átvisz, átcsaptak egy dülőútra, mely az erdőkön, szőlőhegyeken keresztül levezet a Balatonhoz.

E közben bealkonyodott. Az alkony gyakran el szokta hozni e tájon azt a rögtön támadó északi szelet, mely a balatonvidéki halászok réme. Most is feltámadt az egyszerre s mire a rablók a tópartra leértek, már a vihar ordított teljes dühében.

A Balaton egyszerre haragos zöld szint váltott, a széltől korbácsolt hab porzott, mint az országút, a habtorlaszok fehér gerinczeikkel harsogva tódultak egymás hátára; a sirályok vijjongva csapongtak a víz fölött, parti fecske, csókasereg sietett rajozva oduiba.

A tűzégen vérveres fellegeket kergetett a szél.

Az ilyen vihar reggelig szokott tartani. Zsiványok meneküléséhez való idő.

Tizenketten voltak vezérükkel együtt, tizenharmadik az elrabolt asszony.

Mikor a balatoni révhez értek, a nagy átjáró komp úgy tánczolt a hab tetején lánczára kötve, mint egy foglyul esett tengeri szörny.

A révészek közül egy sem mutatta magát.

A rablók nem tanakodtak sokáig, leugráltak szekereikről, kifogták a lovaikat; a három szekeret belódították a kompba, utánuk vezették a lovakat, s aztán leverték a kompról a lakatot, kezükbe vették az evezőket s neki ereszték a kompot a fellázadt Balatonnak.

Csak a kik az életüket megunták, a kik Istennel akarnak játszani, bizzák magukat ilyen időben a haragos tóra, mely ott azon az átkelési helyen két mértföldnyi széles.

Hat legény húzta az evezőt; Villám Bandi maga tartotta a kormányt.

És még dalolni kezdtek; mikor el-elpihent a szél, kihivó kardaluk hangzott a tó vize fölött a hullámharsogás orchestruma mellett.

Mire Herendy kifáradt fogatával a révhez megérkezett, már egészen besötétült az ég. Ilyenkor a sötét éghez valami megigéző ellentétet képez a nagy tó világító tükre, felkorbácsolt hullámainak tajtékfehérével.

Az alispán hivására két révész jött elő a révházból, a többi bement a faluba éjszakára. Az ilyen viharban pihenés van rájuk nézve.

A vén révész mutatta az alispánnak a fekete pontot a fehér tavon, mely fel-feltünt, meg elbukott. Az ott a dereglye a rablókkal. Isten csodája lesz, ha ott nem vesznek.

– Nincs itt más dereglye? kérdé Herendy.

– Van még egy csónak hat emberre.

– Elő kell hozni. Utánuk megyünk.

– Én nem uram, ha az egész vármegyét nekem adják is ma. Ismerem a Balatont. Hat gyermekem van otthon, ki keres rájuk kenyeret?

– Nekem meg egy öreg anyám van, szólt a fiatalabb legény, a kinek én vagyok az utolsó fia, két bátyám az idén veszett a Balatonba.

– Jól van fiaim, ti maradjatok itthon; majd lesz itt mindjárt ember elég, a ki velünk jön.

Csörtetve, vágtatva, csörömpölve érkezett egymásután Darkaváry népe kocsin, lóháton. Százan is voltak. Lett iszonyú káromkodás, mikor a Balaton hátán tánczoló dereglyét meglátták.

– Utánuk fogunk menni, urak! szólt Herendy hideg vérrel. Itt van még egy csónak: hat ember belefér. Mi négyen vagyunk. Még kettőre van szükség, hogy az evezésnél felválthassuk egymást. Ki akar velünk jönni?

Senki sem felelt a kérdésre.

Herendy aztán Darkaváryhoz fordult.

– Fog ön velünk jönni?

– Nem őrültem meg, dörmögé Lőrincz, hogy az öreg anyám papucsába beleüljek, a tengeren kergetni tizenkét rablót két pandurral meg két tintanyalóval. Azokat ott utól nem érjük; legfeljebb, ha pokolra mennek, s mi is velük veszünk. Annál okosabbat teszünk, ha nyargalunk Füredre; ott a gőzhajó, azt befűttetjük, arra mindannyian ráférünk és utólérjük a gazembereket.

– Mire ön Füredre ér, a míg a gőzhajót befűtteti, a míg a hajósokat, kormányost a faluból előkeríti, addig a rablók vagy a víz fenekén, vagy a túlparton lesznek régen. Ne vesztegessük a perczeket. Tetszik velem jönni uram?

– Az ördögbe is, nem!

– Pedig ön hires úszó: kétszer is átúszta Tihanynál a Balatont fogadásból; és hires lövő: sok párbajban helyt állt. Én pedig nem tudok se úszni, se lőni. Ön imádja azt az asszonyt, a kit ott visznek a rablók a szeme előtt s nincs mersze egyenlőtlen harczba utánuk menni érte; én gyűlölöm és megvetem azt a nőt, de azért utána megyek és ha lehet kiszabadítom. Hanem mától fogva ne dicsekedjék ön a bátorságával senkinek.

Herendy senkihez sem szólt többé, ott hagyta az egész szájtátó üldöző hadat; maga, szolgabirójával és a két pandurral beleszállt a csónakba, s aztán neki ereszté a törékeny járművet a hullámhegyeknek. Maga kormányzott, a két pandur evezett, a szolgabiró meríté folyton a vizet a csolnak fenekéből; a hullám keresztül csapkodott azon.

A révész keresztet vetett magára s dörmögé: Isten legyen irgalmas szegény lelkeiknek.

Dereglye és csónak egymás után eltüntek az éjszakában.

A vihar egyre növekedett. Sötét felhők tolakodtak az égre, távol délnyugot felé villámlani kezdett. Mikor egy-egy villámlobbanás megvilágítá az eget és vizet, olyankor meglátták egymást a dereglyén és csónakon hintázók.

A csónak jól volt kormányozva. Kevesebb evezője volt ugyan, mint a dereglyének, de könnyebb teherrel járt s egyik villámlobogástól a másikig egyre fogyott kettőjük között a tér. A hullám maga is rohan ilyenkor, s a szél és víz evezés nélkül átveri a túlpartra a megkapott hajót.

Az üldözés két óra hosszat tartott már, akkor eltisztultak a felhők az égről s kisütött a hold. A túlpart sárga agyaghalmai világítottak hosszan.

A dereglye alig volt már ötszáz lépésnyi előnyben a csónak előtt.

– Elfogjuk őket, mondá Herendy a szolgabirónak. Ezeknek a dereglyéjük nem sokára meg fog fenekleni. Itt sekély a víz, s a hullám felfordítja őket. Bele nem vesznek, mert a víz csak derékig ér; de fegyvereik hasznavehetlenné válnak. Mi négyen elfogjuk valamennyit védetlenül. Már bukdácsol a hajójuk!

A rablók ott a dereglyén már vették észre, hogy hajójuk feneke a fövényt kezdi túrni; az evezők nem viszik azt előre, s a csónak egyre közelít.

Vezérük ekkor egy éles sípfüttyentéssel jelt adott.

Arra a dereglyéről egyszerre hat lövés dördült el, s azután újra hat: a golyók ott csapkodtak le a habokba a csónak körül; egy a ladik orrába furódott, egy pedig a kormánylapátot hasította végig rézsut.

Ekkor Herendy is azt mondá pandurainak.

– Feleljetek nekik.

Azok bevonták az evezőket, fegyvereiket vették s visszalőttek a dereglyére.

Több perczig tartott a lövöldözés: a csónak ez alatt nem sokat haladt előre, mert nem volt a ki evezzen; hanem a dereglye is közel volt a megfenekléshez. Mind a rablók, mind a pandurok a hajó párkánya mögé húzva le magukat, védett helyből lövöldöztek; csak a két kormányos ült veszteg a helyén. Villám Bandi a czifra szűrével egy lábaihoz kuporodott női alakot takargatott a habok ellen s védte öntestével a golyók ellen.

Egyszer aztán egy új sípszóra a rablók mind kiugráltak a dereglyéből a vízbe, ott már csak derékig ért az; a megfeneklett dereglyéből kivonszolták a szekereket, lovakat s még onnan ezer lépésnyire volt a száraz; de a vízfenék már kocsizásra való. A rablók szekéren menekültek a tó széléből odább.

Villám Bandi volt az utolsó, ki a dereglyét otthagyta Susannet ölébe emelve vitte ki a szekérig.

– Ne lőjjetek többet; parancsolá Herendy, a nőt találhatnátok.

A mint Villám Bandi otthagyta a kormányt, mindjárt keresztbe állt a dereglye a hullám előtt s a legelső nekifeszülő habtorlasz fenékkel fölfelé fordította azt.

A következő perczben Herendy csónakját is felfordította a hullám, s mind a négyen a vízbe estek.

Most már a rablók ölhették volna meg őket, mert az ő fegyvereik merültek el a vízben. Hanem azok nem látszottak rájok ügyelni: a mint a szekérháton kijutottak a tóból, vágtattak tova nyugot felé.

Herendy nem üldözhette őket tovább.

A hogy előre megmondá, a gőzös csak későn reggel füstölgött elő a tihanyi hegy mögül, akkor már a rablók a Dunán is túl jártak.

A gőzössel érkezők aztán meglelék a ladikot is, a dereglyét is, az alatt feküdt a rablók egyike, keresztül lőve. Elég tanújel, hogy az éjjeli harcz a viharos tavon komoly volt és veszélyes.

Darkaváry aztán nagy pénzdijakat tűzött ki a rabló fejére s minden kormányzatot fellármázott, hogy segítsenek azt üldözni; hanem arról úgy elhallgatott egyszerre a hír, mintha a föld nyelte volna el.

Csak hónapok mulva került véletlenül egy hirlap Darkaváry kezébe, melyben a következő tudósítást olvasta:

«Járek (a Bánátban).

Ma járt itt a hirhedt Villám Bandi; de nem rablás végett, hanem hogy az itteni katholikus papnál szeretőjével, Csaplár Zsuzsánnával összeeskettesse magát. Az új pár és násznépe, a hogy jött, úgy eltünt.»