A Kis-Király.

Ez még akkor volt a régi jó időkben.

Darkaváry Lőrincznek volt akkora birtoka, mint egy uralkodó herczegnek, teszem: a monacói herczegnek; volt annyi jövedelme, mint egy császárnak, például Soulouque császárnak, és korlátlan uralkodása, mint egy királynak, gondolom: a siami királynak, a kivel még két fejedelmi tulajdonságban volt analogiája: egyik a czím hosszuságát illetőleg, melynek czikornyáiból ha csak egy is kimaradt a hozzá intézett levél borítékjáról, nem fogadta el, azt mondta: «bizonyosan valami jámbor hasonnevű szentgáli nemesnek szól, vigyék annak!» a másik pedig azon büszkeség, hogy a siámi király a fehér elefántok ura, Darkaváry Lőrincz pedig a fehér bivalyoké, a mi az egész országban másnak nincs.

Birtokai négy vármegyében feküdtek, mindegyik saját jószágigazgatóval, tiszttartókkal, kasznárokkal, ispánokkal ellátva. Bérlővel szóba nem állt. Legnagyobb birtoka, melyben legtöbbször otthon volt, hol székhelyét tartotta, Bakonyberek vármegyében feküdt (a név költött); még ennek a vármegyének is parancsolt; még pedig ugyancsak parancsolt: másod alispán, volt s igen erélyes megyefőnek tartották, a mit úgy érdemelt meg, hogy ritkán látott ugyan a hivatala után, okosabb mulatságai voltak; hanem mikor alárendeltjeivel összejött, olyankor souverain goromba volt. Azt az egyet el kell róla ismerni, hogy a rablók, szegény legények üldözésében fáradhatatlan volt. Ez egy neme volt a sportnak rá nézve. Egy ilyen kipéczézett nyomorult ficzkót, a ki a statárium ellenére pinczét tört fel, mert szomjazott, vagy buzás-vermet, mert éhezett, a mi ugyan egyik sem jogczím, s aztán a nyakát menteni kimenekült az erdőre: a bolond! annyi «fa» közé! azt azután három vármegye egyesített pandurjaival berekből bozótba üldözni, ha valahol irgalmas emberek házánál megbuvik, azokat is, mint czinkosokat nyakon fogni, ilyenformán egy zsiványból ötvenet csinálni; a hajtóvadászaton, hol ember a vad, azt önvédelemre kényszeríteni, míg a könnyelmű ficzkóból gyilkos, hirhedett pandurölő haramia lesz, s elvégre aztán cserepárok, uhlánusok segítségével egész hadjárat mellett sarokba szoríttatik, nem menekülhet, s akkor aztán a házat a fejére gyujtatni, beleégetni. Ilyen vadászatokban kitünő intézőnek tartották Darkaváry urat.

Saját kastélya, mely mélyen a Bakonyban feküdt, a hivatás és szenvedély követelményeivel egybehangzólag volt építve; vízárok vette körül, azon belül bástyafal, lőrésekkel, felvonó-híd vezetett kapujához; a kastély teteje vaslemez volt, hogy fel ne gyújthassák, s az ablak-védő táblák kemény fából, oly sűrűn kiverve szegekkel, hogy azok közt golyó át nem hatolhatott. Éjjel-nappal az őrtoronyban fegyveres őr állt s hat pandur állt készen az őrszobában. Azonkívül a tiszti lakok, vadászházak oly kitünő strategiai rendszerrel voltak a kastély körül elhelyezve, hogy a vészharang egy jeladására egész felmentő sereg siethetett a netaláni támadókat körülfogni.

A kastély emeletén volt egy titkos kamara, melybe csak a nagyúr hálószobájából volt bejárás. Ennek minden fala, padlója és boltozata vassal volt kibélelve, s fecsegő titkárok, kiknek néha megadatott a szerencse, hogy e kamrába behivassanak, tündérmeséket tudtak arról a kincshalmazról beszélni, a mit e titkos üreg rejteget, a honnan aztán dobasz zsákokban hordták ki urok parancsára az ezüst és aranypénzt; az ur nem tartott másféle pénzt, s mindannyian azt állíták, hogy annyia maradt még ott, ládaszámra, hogy azt lehetetlen embernek valaha elkölteni.

Ezt a sok kincset Darkaváry még atyjától örökölte, ki igen jó gazda volt és nagyon fukar, s a két devalvatiót annak idején szerencsésen tudta felhasználni, s különösen felszedte magát az 1816-iki inséges évben; három éven át felgarmadolt gabonáját mesés árban adva el.

Mindenki úgy tudta, hogy a «vas szoba» kifogyhatatlan.

Pedig Lőrincz úr hozzá tudott látni. A fukarság ösztöne rendesen át szokott ugrani egy nemzedéket; a nagyapától csak az unokák öröklik azt. Az apa gondoskodik róla, hogy kénytelenek legyenek «ez» öröklésre.

A darkavári kastély téli vadászatai nem csak Magyarország, de a külföld sportkedvelői előtt is hiresek voltak. Az uradalom roppant erdőségeiben a hajtóvadászatnál nem is számítottak kevesebbre ezer embernél. Nyitva állt kastély és tanya urnak és szegénynek, az egyiknek, hogy mulasson, a másiknak, hogy szolgáljon, mindkettőnek, hogy torkig lakjék.

S itt egy nagyszerű vonását a brutalis generositásnak jegyzék fel életiróink a kis-királyról. Hogy a vadászatokról összecsődülő tömérdek jobbágynépet ne legyen kénytelen kastélya közelében tűrni, s hogy azok mégis illendően el legyenek látva, azt gondolta ki, hogy az úrlakához közeleső s uradalmának nevét adó Darkavár jobbágylakosait kibecsülteté házaikból (Németországban úgy hítták azt, hogy «Abmeierung»), kifizette minden háznak, teleknek az árát: egy parasztot sem hagyott ott; hanem aztán vadászatok alkalmával a hajtók seregét szállásoltatta el az üresen maradt paraszt-lakokba, miket az év többi szakában nem lakott senki. Nehogy pedig a szent ecclesia kárát vallja egy egész hitközség ilyetén megsemmisítésének, a nyáj nélkül maradt pásztornak minden eddig a hivektől kapott jövedelmét megkétszerezte, a templomnak új tornyot építtetett, abba órát tétetett s olyan harangokat állíttatott bele, mint egy székes-egyház tornyába s azontul is mindennap misézett a plébános, hétköznap az üres padoknak, vasárnap a tiszteknek, sátoros ünnepeken a földes-uraknak.

A darkavári vadászatok hetekig tartottak s a mulató napok hevélyét fölválták fényes tánczvigalmak, szini előadások a várkastély szintermében; rendes eredményeik voltak a rakásra lőtt vadakon kívül egy pár agyonlőtt hajtó és jáger, egynehány többé-kevésbbé komoly kimenetelű párbaj és egy-egy elszöktetett leány.

Egyik sem volt országos baj, a meglőtt jáger özvegye kapott nyugdijat és másik jágert; a párbaj sebei behegedtek, s az elszökött leányokat valaki majd csak férjhez vette.

Darkaváry Lőrincz nem volt nős. Legalább a szó canonicus értelmében nem. Szerette a változatosságot s volt nagy módja benne.

Nem volt ő «csábító». A csábítás plebejus bűn; igazi aristocrata csak válogat és fizet, vagy nehezebb esetekben erőszakkal ragad el s verekedik vagy fizet. Csalni, lopni a szerelmet csak a pimasznak való.

Azért mindig volt háziasszony a kastélyban, a kit a vendégek nagysádnak czímeztek s a kinek a háziur kezet szokott csókolni.

Igaz, hogy nem soká tartott nála a tisztelet. Minthogy nagyon gazdag volt, nem tudott odáig emelkedni, a hol a nők tisztelete kezdődik. Nem találkozott más fajta nővel soha, mint a ki eleinte haragszik ugyan, hanem aztán meg hagyja magát engesztelni. Arra meg büszke volt, hogy rangjához és birtokához illő asszonynyal oszsza meg háza uralmát. Szolgáltatni akarta magát mindenben, még a szerelemben is.

És mindennyi hatalomhoz és élvezethez a természettől is el volt látva minden kegygyel. Erős, túlizmos termet, megedzve férfias testgyakorlatok által; elpusztíthatatlan egészség; nemes, szabályos vonások; sűrű fekete göndörhaj, szemöld, szakáll, büszkén felkunkorodó bajusz; villámló szemek, piros arcz és ajkak; a daliák eszményképe; s mindezekhez ama biztos fellépés, melylyel az ellenállást nem ismerő, ellenmondást nem tűrő dynasta, férfiaknál és nőknél egyiránt diadalmas fölényt gyakorolt; s ha mindezekhez hozzáteszszük, hogy teljes mértékben birta azt az ékesszólási készséget, mely emelve egy dörgő hang által, segítve hangzatos phrasisoktól, a nagy tömeget magával szokta ragadni: el kell ismernünk, hogy Darkaváry Lőrincz minden tekintetben megérdemelte azt a hizelgő czimezetet, a mivel őt a népszerű közvélemény felruházta: «a kis-király», mely szó e szerint nem egy olyan urat jelent, a ki nagy helyzetében kicsiny; hanem egy olyant, a ki kicsiny helyzetében nagy.