A Végnek Kezdete

Kádár László egy istenhozzádot mondott Susannenak, mikor otthagyta, s aztán csapatjával együtt, a mily gyorsan jött, úgy eltávozott.

Darkaváry rá sem nézett az asszonyra. Komornyikjának parancsot adott, hogy rendezzék be ő «nagysága» számára a szőlőhegyi villát, ott fog lakni. Azzal ő maga saját lakosztályába távozott.

Boszusan rántá a damaszkfüggönyt a Susanne arczképe elé, aztán leült levelet írni Haslinger bankárnak.

Tudatá vele a végzetes episodot, mely rajta keresztül ment. Egy megholt nő helyett kapott egy másikat, s az akadály ismét itt van. Csak hogy ez szerencsére rövid ideig tartó akadály lesz: a tudatlan Kádár őrnagy igen csalatkozott, a mikor azt hitte, hogy az által, ha ő «majd» elesik a csatában, a Susanne házassága Darkaváryval érvényes lesz. A törvény előtt e házasság érvénytelen; mert az első férj élt akkor, mikor a másikkal az asszony megesküdött. És Kádár László még annyira vitte a vigyázatlanságot, hogy mint tanu előttemezte a Susanne móringlevelét, ő a násznagy a matriculában is. Ez a házasság semmis. Ennek a bebizonyítására nem kell egyéb, mint lemenni Járekre, ott felkeresni a papot, ki egykor Villám Bandit (alias Kádár László) Susannenal összeeskette; attól kivenni a házassági bizonyítványt s ezzel ketté van szakítva a nyüggé vált láncz.

Ezt a levelet mindjárt el is küldé Darkaváry egy ispánjától Bécsbe Haslingerhez; de ő maga sem maradt ott kastélyában még ez éjszakára sem. Rá nézve nem jó föld volt az, a hol a nemzeti kormány parancsolt. Sietett reggelre olyan helyre jutni, a hol az osztrák főparancsnokság uralkodik. Haslinger ajánló levele mellett könnyű volt oda jutnia.

Ezzel aztán teljesen beállt sorsában a végzetes fordulat. Most már önvédelemnek és megtorlásnak tartá a nemzeti kormány ellenében egészen az ellenfélhez szegődni. Haslinger azt tanácslá, hogy vállalja el a kormánybiztosságot a császári hadseregek mellett a Bánátban. Igy hamarább és biztosan eljuthat Járekre, melynek vidékén a legdühösebb háboru folyik. Felfokozott szenvedély, a megszorult nagy úr pénzzavara, s a megalázott büszkeség boszúvágya hajtá e tanács követésére. Ezentúl aztán szolgált saját honfitársai ellen: nagy szenvedélylyel és buzgalommal, mint minden kitérő.

Az osztrák seregek benyomultak a Bánátba.

Itt hallá meg Darkaváry, hogy Kádár őrnagy a fénszarui nagy lovassági csatában az oroszok ellen harczolva elesett. Ez Kádáron nem segít.

Nyugtalanul várta, míg az osztrák seregek Járekig előhatolnak. Szenvedélye oly vakmerővé tette, hogy együtt jár az előretolt kémlő-csapatokkal.

Egyszer aztán eljutottak Járekig.

A helység egészen le volt égve. Templom, paplak küszöbén bogács-erdő. Sehol egy hírmondó. Nagy keresés után találtak végre embert, a ki a romok közt lappangott. Az volt a hajdani egyház-curator; most koldus, – vagy tolvaj.

Ettől megtudta Darkaváry, a mit keresett.

A papot megölték még az első hadjáratban, akkor égett le a templom is, a paplak is. Abba beleégett az anyakönyv is. Semmi bizonyítvány, semmi tanu a felől, hogy itt valaha Kádár László Susannenal házasságra lépett.

Darkaváry a járeki romokban saját fellegvárának romjait találta meg. Semmivé volt téve.

Nem volt semmi eszköze bizonyítani, hogy Susanne Kádár László törvényes neje volt; a tanuk is eleshettek imitt-amott, vagy olyan jól elbujtak, a honnan nagy okuk van Darkaváry kedvéért elő nem jönni.

Csak Susanne mondhatta volna meg az igazat, de ő inkább eltűrte magán azt, hogy évekig egy rabló szeretője volt. Hasztalan igért neki Lőrincz kincshalmazokat, azért, ha elválik tőle; hasztalan fenyegette azzal, hogy megöli: a nő mind az igéreteit, mind a fenyegetéseit kinevette.

Ott maradt hozzákötve holtig.

Igy azután a fényes álmok is szétröppentek. A bankárleány férjhez ment máshoz, a milliókat is elvitte más.

A dölyfös úr kénytelen volt magát helyzetének megadni.

Tudta, hogy gyülölik és kinevetik: s az ilyen tudat nagy szabadalom. Felszabadítja az embert minden kiméletlenségre azon világgal szemközt, a melyben él.

A «rend» helyreálltával Darkaváry természetesen «kinevezett» megyefőnöke lett Bakonybereknek s lehetett látni az egykor vörös tollas főurat, hóna alá csapott csókaorru chapeau-basval, himzett frakkban, koczperddel oldalán előszobázni a Statthalternál. S Bakonyberek úgy emlékezik e korszakra vissza, hogy ahoz képest Memhet pasa kormányzása, a török világban, áldás volt. Nagyon is mohon fogta a dolgot, úgy, hogy nehány év mulva maga a bécsi kormány kénytelen volt megköszönni a szolgálatát és nyugalomra bocsátani.

Ekkor aztán az az egész raj, melynek hitelező a neve, egyszerre megrohanta.

Addig, míg hatalmas «szerdár» volt, nem merték háborgatni; de a mint a rang lemult róla, minden tetszhalott hitelező feltámadt, a kinél valami irása volt. A moratoriumnak is vége volt már.

Ekkor még egyszer kisütött rá a nap; még egy alkalma volt legalább vagyona egy részét megmenthetni. Megkapta az úrbéri kárpótlást. Az tett mintegy másfél milliót.

Ez összeggel kibontakozhatott volna legalkalmatlanabb tartozási hinárjából: a többit rendes törlesztés által szabályozhatta volna; de nem azt tette. Hanem hagyta perre menni hitelezőit s a tartozások fizetése helyett rálépett arra a térre, mely a legbiztosabb útja a meggazdagodásnak és az elszegényedésnek. Iparvállalatokhoz kezdett.

Biztos meggazdagodás útja annak, a ki ért ahoz az iparághoz, a mire vállalkozott; biztos elszegényedés annak, a ki csak hiszi, hogy ért.

Darkaváryból is olyan gavallér vállalkozó lett, mint a milyenek szappan-gyárokat, tégla-gyárokat alapítanak, aztán készítenek olyan szappant, mint a tégla, s olyan téglát, mint a szappan.

Minden gyára, műmalma sorra megbukott. Maga sem értett hozzá, mások megcsalták: nem ismerte a munka és árak combinatióját; nem a piaczot. Végső haragjában a börzére ment spekulálni, ott azután kapczára levetkőztették szépen.

Mikor már a szakála szürkülni kezdett: akkor már nem volt sem egy uradalma, sem egy kastélya többé.

A szakálát aztán megfestette feketére s oda ment lakni Susannehoz. Annak a villája a szőlőhegygyel együtt még meg volt. Az az ő nevére lett irva, a hitelezők nem vehették el a férj adósságaiért.

Ámde a természet nem hagy hézagot: gondoskodva van róla, hogy a fának hernyója, a lisztnek férge, a bundának molya legyen. Susannenak is volt két korhely fia, a ki apja dicső példáját követve, ugyancsak igyekezett a füvet elébb lelegeltetni a lovával, mielőtt széna lenne belőle.

Hires adósságcsinálók voltak. Még ugyan kiskorúak; de tud az okos fiatal ember magán segíteni. A váltóra nem csak a saját nevét irja, hanem az anyáét is s aztán az anyának nem marad más választása, mint vagy fizetni a rajkó helyett, vagy becsukatni azt váltóhamisításért. Susanne fizetett inkább.

Mire a fiuk nagykorúak lettek, már csak az volt a vitás kérdés, hogy valjon az apjuk tette-e őket tönkre, vagy ők az apjukat és anyjukat.

A második provizorium alatt már életszükséggé vált Darkaváryra nézve, hogy könyörögjön a kormánynál egy olyan gyülöletes hivatalért, melyet tíz felszólított ember közül kilencz visszautasított. Azt megkapta. Azzal aztán be is kötötte a koszorúját. A provisorium elmultával egyike lett a lehetetlen embereknek.

Kapott nyugdíjat, de ez nem használt neki: mert mindig tele volt egy szégyenletes adóssággal, a mi miatt a nyugdíjat az utolsó háromszáz forintig lefoglalták.

S még mindig festette a szakálát.

Elkezdte azt a jól kultivált iparágot mivelni, melynél fogva az ember régi jóbarátait imitt-amott meglátogatja, anecdotázik, kedvessé teszi magát, végül kihúz egy váltót a zsebéből, s nem kér egyebet, csak egy kis aláirást. A meglepett jó barát nem bír elég bátorsággal azt megtagadni. Hiszen csak «giro». A lejáratkor aztán fizeti a jó barát az elfeledett tartozást. Ez a bánya ezereket ád.

Hanem ez a bánya egyszer csak kimerül. Akkor elkezdődik a szemérmes gyűjtés egy titokban tartandó hajdani nagyság részére. Ez már csak százakat vet.

S Darkaváry még mindig festi a szakálát; hajdani nagy nevét oda kölcsönzi szédelgő vállalatokhoz; s viseli azok bukásával szégyenét egy kis haszonért.

Végre leszáll odáig, a hol azok laknak, kik boltban, vendéglőben apró összegekkel adósok maradnak, ismerőstől és idegentől tíz forintokat kérnek kölcsön, de öttel is beérik s soha sem jön az a gondolatjuk, hogy az «ólomnak» még egyéb hasznát is lehetne venni, mint szakálát festeni vele.

S ennek az embernek van egy kisérője, ki nyomról-nyomra jár utána, komisz adósságait titokban kifizetgeti, pinczéreket a vendéglőkben, boltosokat imitt-amott kielégít, házbérét idején lerója; szabójánál, csizmadiájánál jót áll érte, hogy csak lássák el mindennel, a mire szüksége van; lopva egész láda szivarokat is küldözget neki abból a fajtából, a mit az öreg otthon boldog napjaiban szivogatott.

Ez egy szorgalmas, fiatal, jó keresetü ügyvéd: Ilonnak a fia; ki most Tarna Elekkel egy ügyvédi irodában dolgozik.

Hanem Darkaváry erről nem tud semmit.

Ő még mindig festi a szakálát s jogot tart az élethez.