Azt, hogy elfogtak a németek, megbocsátom nekik, hogy gyalog vittek Strassburgig, – röstellek vele panaszkodni, hogy az első szökési kisérletnél főbe akartak lőni, azért becsülöm őket, hanem hogy borsóhurkával traktáltak, azt soha meg nem bocsátom nekik.
Mit ér, hogy a németek találták fel a könyvnyomtatás mesterségét, a lőport és a zsebórát? de a borsóhurkát is ők találták fel, s e legutóbbi találmányuk a barbarismus legutolsó fokára szállítja le őket.
Megenni az elfogott ellenséget, az még nem cannibalismus; de megenni a borsóhurkát, az a népjog elleni merénylet!
Már Plátó kimondta, hogy a borsóevéstől ostobává lesz az ember, s a németek a hadjárat alatt húszmillió borsóhurkát ettek meg.
Hiszen hadd ették maguk. Ők úgy is úgy tele vannak rakva philosophiával, hogy a borsóhurka, mint a zsiros ételre a kenyér, csaknem nélkülözhetetlen; de nálunk nemes fajoknál ez minden phantasiát tönkre silányít.
A megtört borsót újra hüvelyes veteménynyé alakítani, beletöltvén azt disznóbélbe! Hisz ez lealacsonyítása a disznó méltóságának!
Ez magyarázza meg, hogy a németek miért győztek. Mikor a német katona a csatatéren állt, azt gondolta magában: ha előre megyek, akkor meglehet, hogy meglőnek; de ha visszamegyek, minden bizonynyal borsóhurkát kapok. Hát inkább előre ment.
S nekem két hétig kellett a megszégyenítő táplálékkal élnem, a mit utálok, megvetek; ha hazakerülök, a jószágomról még a magját is kiirtom! És Andrássy tudta ezt, és Andrássy még ezért sem interveniált a németek ellen!