XXIII.

És már most hát ismét itthon vagyok!

Tessék elképzelni! Marie még most sem ment férjhez; rám várt; pedig már holt hiremet is hozták neki. S még mindig hű hozzám.

Csodálatos ez az itthoni asszonyféle!

Már most mit csináljak idehaza?

Ha meg akarok házasodni, valami hivatal után kell látnom.

Természetes!

A papám előkelő államhivatalnok.

Most csak azon gondolkozom, hogy mit fogadjak el a sok közül?

Tanfelügyelőnek neveztessem-e ki magamat Lika-Krbava megyébe, a hol nincsenek még iskolák?

Vagy főispánnak Erdélybe, a hol még senki sem ismer?

Vagy osztálytanácsosnak a közlekedési miniszteriumhoz?

Vagy törvényszéki elnöknek Liptóba?

Vagy honvédezredesnek a szabadságolt állományba?

Vagy igazgatónak az államvasutakhoz?

Vagy elnöknek a Bodrog-Szamos-Hernád-szabályozáshoz?

Vagy intendansnak a létrehozandó új operaszinházhoz?

Vagy hirlapot adjak ki, biztosított anyagi jövendővel?

Vagy megválasztassam magamat képviselőnek, ultramontán radikális programmal?

Vagy új franco-magyar bankot alapítsak?

Mert én ezekhez mind egyformán értek…

… Akkor aztán, nem bánom no, elveszem szegény Mariet!