1874 végével pedig egy porosz útleírásban, a mit Frohman tanár szerkesztett, ki Japánban füvészeti tanulmányokat tett azzal az expeditióval, mely nemzetközi szerződés végett volt odaküldve a német kormánytól, ez a részlet olvasható:
«Dezimában találkoztunk egy telepítvényessel, kinek ott a megszokott japáni fa- és papirházak között szép, kényelmes kőháza van s abban jól rendezett theaüzlete. Mynheer Ruysdalenak nevezik. Európai műveltségű férfi, a harminczas években, arczán hollandi nyugalom és figyelmesség. Mindenféle európai nyelven beszél, s azért a japáni hatóságoknak nélkülözhetlen embere.
A Mynheer, megtudva füvészi szakküldetésemet, meghitt magához a Mogi falu mellett fekvő nyári lakába, hol családja lakott.
Márczius vége volt az idő, Japánban a virágok évszaka. Mind az a növényzet, a mit nálunk Európában üvegházban ápolnak, itt erdőszámra borítja a hegyoldalakat, s a fűszerillat erdőről-erdőre változik.
A gazdag föld, az áldott éghajlat mellett nem ismerik itt a mostoha évet: inség, rossz aratás nincs. A nép szorgalma csodákat tesz. A hegyoldalakat escarpeokra metszi, s a vizet felvezeti a hegytetőre és rizst termeszt ott, a hol nálunk kecskék legelnének. A lapályokon épen akkor szántottak rizs alá: eke és szántó két lábnyi mély vízben jártak. A fiatal thea-ültetvényekről akkor szedték a legdrágább theát, a tavaszi első sarjat.
A Mynheer nyári laka egy pompás völgyben fekszik, a két hegyoldal közűl az északit örökzöld japáni cedrusok és tiszafák fedik, a déli nagylevelű fejedelmi pawlowniaerdőket mutat, miket datolyapálmák sorai szegélyeznek.
S e völgy egy tengeröbölre nyílik, melynek hátterét egy távolban füstölgő vulkán foglalja el. Gyönyörűbb látványt képzelni nem lehet.
Kedélyes házi gazdám nyári lakása egészen a Nangasakiban otthonos modorban épült, tágas verendával, hol a lakomát elköltöttük.
A házi gazda neje, kinek bemutatott, csak japáni nyelven beszélt; ámbár feltünően szép kék szemei meghazudtolni látszottak japáni eredetét; nemes vonásai európai typusra emlékeztettek, a mi azonban mind a german, mind a latin, mind a szláv fajoktól elüt.
A férj tolmácsolása mellett mégis csak megértettük egymást valahogy.
A kedves háziasszony megmutogatta nekem szobakertjeit: azokat a csodálatos japáni műkertecskéket, a hol egy arasznyi magas skatulyában eleven fenyőfák, cseresznyefák zöldülnek, virágoznak és még gyümölcsöt is teremnek, akkorákat, mint egy mustármag; s egy terebély diófa, a minek a kerülete akkora, mint egy zsebóra, rakva diókkal, míg egy lúdtoll nagyságú élő kókuspálma valósággal görnyedezik a borsószemnyi kókusdiók terhe alatt. Ez a japániak ártatlan mulatsága.
Az ebéd japáni izlés szerint készült s ebéd alatt japáni énekesnő mulattatott bennünket gottojátékával az ott divatos sokhúru zongorán, valami legendát énekelve hozzá, a mi a háziasszony tetszését nagyon meglátszott nyerni; anynyira, hogy szinte elvonta a figyelmét kis leányáról, a ki szüntelen a nyakán csüggött, s keresztül-kasul mászkált az ölén. Egy kedves kis három esztendős gyermek, épen olyan kék szemekkel, mint az anyjáé. Ez sem beszélt más nyelven, csak a japánin.
Hanem mikor vége volt az ebédnek, s az énekesnő egy perczre elhallgatott, hogy legendakönyvében új dalt keressen: a kis gyermek egyszerre letérdelt az anyja mellé s két kis kezét összetéve, elkezdett imádkozni egy előttem ismeretes európai nyelven: magyarúl.
Gyakran utaztam Magyarországon füvészi búvárlataim végett, a vendégszerető magyar nép asztalánál sokszor hallottam ezt az asztaláldást a kis gyermekek ajakáról:
«A ki ételt italt adott,
Annak neve legyen áldott!
Ámen!»
Bámulva tekinték gazdámra és nejére: azok zavarodottan vissza én rám. Ők nem adtak nekem magyarázatot, s én láttam, hogy a kérdezősködés őket kellemetlenűl fogja érinteni s nem tettem a miatt szót.
Hanem most már kezdek rá emlékezni, hogy láttam én egyszer ennek a férfinak az arczát valamikor Berlinben, egy nagy ünnepélyes tánczvigalom alkalmával: akkor meg is mondták a nevét; de már elfeledtem. Úgy hasonlít hozzá.
S a többi!
* * *
A tisztelt olvasó és olvasónő tetszésére bízzuk, hogy válaszsza a két változat közűl azt, a melyik kedélyéhez jobban illik.