VI.

Hajnal előtt, még az éj szárnyai alatt, jött támadásra Alexius serege Guiscard ellen, kinek seregénél a jobb szárnyat a lombardokkal vezette Bohemund, a bal szárnyat a hős amazon Gaita, a középen álló norman lovasságot Michael az ál-császár.

Tehát Michael és Gaita!

Ah valóban, Violantának egyetlen egy könye nagyobb teher lett volna ez órában Guiscard Robert fején, mint Alexius császárnak egész hadserege! De e köny nem hullott ki és Guiscardnak oly két hőse volt ott, a ki elszánta magát kihulló vérével bizonyítani be e napon, hogy leghűbb híve volt a fejedelemnek.

Csak e szóért: «gyermek vagy még, menj játszani!»

Az első roham veszedelmesen rontá meg Guiscard hadrendjét; a gyáva lombard had elriadt a kemény varæger csapat kettős fejszéitől, mik elől nem védett sem paizs, sem sisak, s azok futva rohantak a tengerpart felé, hol a velenczei gályák balistái kilőtt gerendáikkal fogyaszták a hadat, míg Gaita a török íjászok ellen intézett rohamban egy nyíllövést kapott, hogy ezüst pánczélján végig csorgott a vér.

A hős delnő nem rettent vissza kiomló vére látásától! Férjének inte lobogós kopjájával:

– Robert! itt van a percz, melyben megértünk a diadalra vagy a dicső halálra! – s azzal kopjáját előre szegezve, a török lovasság tömegébe rohant elszánt kisérőivel; ott lehetett látni sokáig villogó pallosát, fehér sisaktollának röpkedését, a porfelleg el-eltakarta őt Guiscard szemei elől.

Guiscard szemeinek nem volt ez órában könye. Nyolczszáz norman lovas állt mellette, kik a harczi zajban még meg nem mozdultak; azoknak közepén koronás fővel, lobogós kopjával az ál-Michael, Violanta atyja.

Most, miként szokás a válságos perczekben, elveté Robert paizsát kezéből, baljába fogta a dárdát, jobbjába a pallost s azzal megfuvatá a rohanót a görög tábor közepe ellen.

Egy percz alatt el volt döntve az ütközet; az a nyolczszáz norman lovas legázolta a varægerek veterán hadát, szétszórta a görög császár ezüstös kiséretét; senki sem birt velük szemben megállani.

Guiscard legelől járt az öldöklők között; tűzsarkantyú volt lelkében az a gondolat, hogy a görögök császárját személyesen találja meg a harczban.

A mint e zajban széttekinte, bámulva látta, hogy ama fejedelemnek öltöztetett alak, az a Michaelnek nevezett álczár, aranynak hazudott koronájával sisakja fölött, még rajta is túl tesz; valóban úgy harczol, mintha igazán Michael volna, ki országát visszafoglalni jön.

Ime az álczár szerencsésebb volt Guiscardnál, mert ő rátalált a csata hevében az igazi császárra. Alexius összecsapott vele. És az ál-Michael kopjája kiüté a sisakot a császár fejéből, véres nyomot hagyva halavány homlokán. A császár megfordul és sebesülten fut; kisérő hívei testükkel védik a menekvőt, míg az álczár végre tépett bibor palástjában tört koronájával, sebektől ellepve hanyatlik lováról alá.

Robert ádáz erőszakkal tört magának útat hozzá. Mire odaért, a férfi haldoklott.

Oda emelteté magát Guiscardhoz, s töredezett szóval rebegé néki utolsó fohásza erején:

– Robert, én voltam Violanta atyja, – légy ezután te az, – «gyermek még, hadd játszék…»

És azzal megszünt beszélni örökre.

A görög had futott már mindenütt, szétszórva, eltiporva, de a diadalkiáltás közepett hallani kellett Guiscardnak a kürtök gyászrivallását, mik hirdeték, hogy hős neje, Gaita, a diadalmas ütközetben elesett.

Guiscard nem találta őt életben többé, mire odaért, a bátor asszony kilehelte férjéhez halálig hű lelkét, hanem haldoklása alatt kiomló vérébe mártott ujjával e nevet irta fel fehér palástjára: «Violanta».

Ekkor tudta meg Guiscard Robert, micsoda ajándékot kapott ő Komnéna Annától, s mit nyert azzal, hogy ezt mondá neki: «gyermek vagy még, menj játszani».

Igaz, hogy sokat vesztett is érte.

Néhány nap mulva Durazzo el volt foglalva.