10. Fecske Bandi.

Hej be nagy bolondot tettél akkor Fecske Bandi, mikor leütötted a postalegényt a szekeréről!

Postalegény a császár szolgája, postalegény pénzén az ország lakatja; – biz elütik azt a te fejedet…

Ráismertek a betyárra, üldözőbe fogták, nem érhették utól; Szellő paripája úgy elvitte azt előlük, hogy a porát sem láthatták.

Kecskemét városában felesége lakott a betyárnak, két szép fia is volt, egyik beszélni is tudott már, a másik még ölbevaló volt; fiatal volt és szép a menyecske; szép mind a két gyermek; azt mondják, hogy Fecske Bandi igen szerette mind a hármat.

Éjfél tájon zörgettek Fecske Bandi házának ablakán: «jer az ablakra, jó asszony!»

A fiatal asszony felébredt álmából, megismerte férje szavát s odafutott az ablakhoz, kinyitotta. Fecske Bandi le sem szállt a lováról, csak onnan beszélt hozzá.

– Rosszat tettem, feleség, leütöttem a postalegényt az országúton; üldözőbe vettek, életemre törnek; most te segíts rajtam. Nem sokára ide fognak jönni a pandurok s kérdezik tőled, hol vagyok? Feleld nekik: Pesten vagyok, vásárolni járok, még tegnap elmentem, ott találnak szállva az Aranyalmában. Áldjon meg az Isten!

Azzal sarkantyúba kapta paripáját s a sötét utczán elrobogott.

A megrémült asszony alig csukta be ablakát, midőn újra csörömpölő lovasok szálltak le a ház előtt, s zörgettek a kapun. Rekedt, dörgő hangon kiálta a pandurhadnagy:

– Erzsi hugám, kelj fel és nyiss ajtót. – Hol van az urad, a haramia-betyár?

A szegény asszony úgy reszketett, meg az a kis gyerek is ott a keblén.

– Jó hadnagy úr, nem haramia az én uram, nincs is tegnap óta a kecskeméti határban, mert az ökröket vásálni ment Pestre, ott van szállva az Aranyalmánál.

– Erzsi hugám, ne rontsd a lelkedet a zsivány uradért, fiatal vagy, bizony hamar megtalálsz halni miatta; a más bűne miatt kárhozol el.

– Én csak nem mondhatok egyebet, hadnagy uram; keressék Bandit Pesten, megtalálják az Aranyalmában, ott volt ő egész nap; tizenkét mérföldnyire van az Kecskemét városától.

A pandurok felkutatták az egész házat, pinczét, padlást; nem találták Bandit, azután hirtelen stafétás legényt ültettek lóra: nyargaljon lóhalálában egyenesen Pestre; minden állomásnál friss paripát váltson, ha maga kifárad, másnak adja a levelet; abban meg van irva, hogy a pesti törvénytevő urak küldjenek nyomban az Aranyalmához s tudják meg, ott van-e, ott hált-e az éjjel Fecske Bandi?

Pihent lovon felváltott legények vitték az üldöző levelet a menekvő betyár után; ha egy órával hamarább ér a levél Pestre, mint ő, akkor egyenesen belefut a tőrbe.

Fecske Bandi egy perczre sem állt meg, még csak itatni sem; tizenkét mérföldet vágtatva nyargalt be, s még fenn volt az égen a hajnali csillag, mikor lováról leugrott az Aranyalma előtt; a paripa betalált magától az ólba; Fecske Bandit pedig beereszté a korcsmaajtón keresztül a csaplárné, senki sem vette észre.

Czifra Terka volt a korcsmárosné; úgy hítták, maga szerezte a nevét. Olyan világi menyecske, a ki pirosra festi az arczát, úgy ül az ablakba; mikor kimegy az utczára, csak úgy ropog rajta a selyemruha; mosolyog egynek is, mosolyog másnak is s kinyitja az ajtót akármi órában, a ki azt mondja neki: «szívem Czifra Terka!»

– Messziről futottál, Bandi lelkem, ugy-e? Nagyon is jöttek utánad. Vesd le a gúnyádat, feküdjél az ágyra, ha valaki keres, elrejtelek én a szívem fenekére.

– Ne rejts el, ne tagadj; inkább ha keresnek, mondd azt, hogy itt vagyok egész tegnap este óta; itt voltam a szobádban, engem ölelgettél, engem csókolgattál; s hogy ne legyen olyan nagy a hazugságod, jer, csókolj meg, ölelj meg mindjárt.

Czifra Terka oda is ült a Bandi ölébe; mikor jöttek a pandurok, ott találták őket ölelkezve.

– Hát mi tetszik, jó urak? Kell bor? kell pálinka? kell szép asszony főzte?

– Nem kell se főzte, se csókja; nem tréfálunk itt ma. Urak akarnak beszélni veletek vármegye házánál.

Czifra Terka felkötötte derekára a sali kendőt, felvette a selyemszoknyát, feltette az arany függőt, úgy ment a vármegye házára; négy pandur kisérte: kettő elől, kettő hátul. Meg is nézte, tudom, minden ember.

Vármegye házánál kemény vallatóra fogták Czifra Terkát azok a nagy urak.

– Valld meg: igazat mondj, mikor szállt be hozzád Fecske Bandi?

– Tegnap este volt az, meg is esküszöm rá. Elátkozom magam, ha nem hiszik, pokol minden veszedelmére; itt volt egész éjjel, mulatgattunk, enyelegtünk, régi szeretőm az nékem.

Törvénytudó urak nem itélhették el Bandit, mert azt csak nem lehetett hinni, hogy ugyanaz a betyár, a kit este tíz órakor az országúton üldözőbe fogtak s a kecskeméti tanyákig kergettek, hajnal hasadtára Pesten heverhessen az Aranyalmában.

Pedig üldözői most is azt állították, hogy rá ismertek, ő volt az, senki más.

Pandurhadnagy elment ismét Erzsi asszonyhoz.

– Látod Erzsi hugám, milyen gonosz ember a te betyár urad; ne fogd olyan igen pártját. Itt van az irás, vármegye pecsétje rajta, ebben meg van irva, hogyan mulatott, enyelgett Fecske Bandi az Aranyalmánál? világos virradtig a czifra csaplárnét ölelte, csókolta; téged kinevettek; egész világ azon csúfolkodik mostan. Állj boszút magadért. Valld ki ellene, a mit tudsz.

Szegény Erzsi asszony két szeme megtelt könynyel erre a szóra, de nem szólt Bandi ellen semmit; – «én nem tudok semmit.»

– Erzsi hugám szánlak a te hűségedért. Meglátod, hogyan jársz? Czifra kocsmárosné, ha ma nem, hát holnap, majd kivall mindent a te jómadár uradra, csak egyszer ne tudjon neki pénzt adni, tarka kendőt venni; s akkor te is tömlöczbe jutsz, a ki titkolgattad; a két gyerekedből világ koldusa lesz. Mentsd meg, a míg lehet, legalább magadat és a két gyermeked.

– Jól lesz, majd megmentem őket velem együtt, szólt az asszony, és azután, mikor beesteledett, kiment velük a Csalános felé, odakötözte mind a két gyermeket a keblére s velük együtt bele ugrott a tóba. Ott találták meg mind a hármat holtan, a mint a csendes holdvilágban libegtek a tó színén, a két gyermek anyja keblén fekve.

Fecske Bandi tovább is tömlöczben maradt, de nem lehetett ellene semmit bebizonyítani, mert a Czifra Terka megesküdött rá, hogy mikor a rablás történt, akkor Bandi Pesten volt, az ő szobájában.

A törvényes urak tehát ötszáz forint jutalmat hirdettek annak, a ki a posta kirablóját kézre keríti.

Farsang volt épen az idő; farsang utolsó három napján sok vigalom szokott lenni Pesten. A hirdetett «gardistánál» nagy dáridó készült. Czifra Terkának onnan nem lehetett elmaradni.

Piros henteslegény iszik az Aranyalmában. Csalfa korcsmárosné bora a fejében, fehér karja a nyakára fűzve.

– Eljösz-e a bálba velem, kedves?

– Hogy mennék a bálba? szól durczásan a henteslegény, mikor az ezüstgombos mentém, százforintos mentém benn a zálogházban s nincs pénz kiváltani.

– Ha csak ez a bajod, ne is szomorkodjál. Lesz pénz kiváltani ezüstös mentédet; tudok én egy helyen pénzt, csak érte kell menni, még vendégségre is telik majd belőle; bérkocsiban megyünk, franczia bort iszunk, magunk nótáját huzatjuk jó pénzért. Kitelik az abból; eszem a piros orczádat.

Azzal felment Czifra Terka vármegyeházára, kivallotta rendén Fecske Bandi egész bűnét: mikor jött ő hozzá, miket mondott neki, hogy dült el lova a nyargalás után, hogy mosta le a vért arczáról, kezéről?

Azzal az ötszáz forintot kendőjébe köté s szépen haza ment vele. Még csak szemfedőre valót sem hagyott belőle Bandi számára.

A tekintetes statarium elitélte Bandit rögtön. Csak egy éjszakát ajándékoztak még neki, reggel azután kivégezik.

Czifra Terka, meg a henteslegény kivilágos kivirradtig tánczoltak a csinos bálban; ettek, ittak, a mi jó volt, a mi drága; szórták a pénzt, szívták a kéjt, megfürödtek a mámorban és örültek az életnek, a míg el nem fáradtak bele.

Reggel felé nem ízlett már sem táncz, sem bor, – még a csók sem.

– Mi volna még olyan gyönyör, kérdé a mámoros legény, a mitől a mi szívünk még sebesebben tudna verni? Mit tudnánk még kitalálni?

– Én tudok egyet, szólt rá készen a kéjleány. Most akasztanak egy embert; ilyen bál után annál szebbet nem láthatni. Mámor után, kéj után ez a látvány valami gyönyörűség lesz. Menjünk oda.

Az egész részeg társaság pompásnak találta az ötletet. Az elfásult érzékekre mi lehetett volna nagyobb inger, mint egy kivégzés látása?

A bérkocsik ott vártak rájuk egész éjjel; a tomboló ittas csapat felgyűrte magát beléjük s azzal vágtattak ki – a tánczteremből a vesztőhelyre.

Ott állt már a rabló a hollók háza alatt; annál a kőnél, melyben a gonoszok utoljára megbotlanak; most is víg volt és fütyörészett. Valami kedves új nótát tanult most egy rabtól a börtönben, azt fütyölte, tetszett neki.

Mondják neki, hogy imádkozzék, gondoljon lelke üdvére. Csak nevetett és fütyölt tovább.

Elolvasták az itéletet, ketté törték előtte a kegyelem pálczáját, mondták, hogy meg kell neki halni rögtön. Fecske Bandi csak mosolygott és fütyörészett tovább.

Azután mondták neki, hogy felesége, két gyermekével, bánatában, kétségbeesésében a vízbe ugrott, bele is halt. Fecske Bandi nem mosolygott már, de tovább fütyölte a nótát.

Ekkor nyargaló hintókon vidám tarka társaság érkezett a vesztő-térre; vigalomból szabadult bacchans csoport, festett arczokkal, virágos főkkel, tarka bolondos öltözetekben.

Az orgiák csoportja felállt a kocsik tetejére, hogy jobban lássa a gyönyörűséges látványt.

– Nézz oda Fecske Bandi; ott áll a szeretőd, ki téged eladott; tarka a ruhája, koszorús a feje, most jött a dáridóból. Nézd, hogy nevet rajtad.

Fekete Bandi szeméből kicsordult a könyű, – lerogyott térdére s elkezdett imádkozni:

– Miatyánk Isten, ki vagy a mennyekben.

A báli vigadók úgy nevettek rajta. – Milyen furcsa az ilyen bűnös, a ki megtér halála óráján.