A HOL A GYÉMÁNT NEM FOG.

Hogy mit beszélt az excellentiás úr a szép asszonynyal ez óhajtott találkozáson? azt hitelesen nem mondhatjuk meg, mert stenographunk nem volt jelen.

Bizonyosan magasztalta művészi tehetségeit, igérte magas pártfogását; s mivel hogy a világon semmi sincs ingyen, s a mint a herczeg bizonyos tekintetben ő excellentiáját nagy gonosztevőnek nyilvánítá, valószinűleg példálózott a pártfogásért járandó foglalóra.

Mire viszont Eveline, mint okos asszony, elébb «feketével fehérre» téve akart látni bizonyos vívmányokat, s eléhuzá fiókjából azt a bizonyos irást.

Arról a bizonyos irásról ő excellentiája valószinűleg azt hitte, hogy az az operaházhoz való kinevezési decretumért folyamodás, s lehető, hogy vidám mosolygással mondá: miszerint az annyi már, mintha alá volna irva.

Több, mint valószinű pedig, hogy a mint azután a kétfelé nyitott irásba belepillantott, azonnal a hivatalos ránczokba huzódott magas ábrázatja, levén abban nem szinházi históriáról, hanem a bondavölgyi vasut engedélyéről szó.

Hogy akkor azután mindjárt felkelt a szép asszony mellől ő excellentiája s minden szépelgési kedve megsavanyodván, elkezdett neki beszélni elháríthatlan akadályokról, nagy ellenzésről a birodalmi tanácsban, még nagyobb ellenállásról az urak házában, a hol Sondershain herczeg eget-földet megmozdít a bondavári vasut engedélyeztetése ellen; politikai feltételekről, a pénzpiacz nehézségeiről, az állam túlterheltetéséről, strategiai szempontokról, territorialis nehézségekről s több effélékről, a mik miatt lehetetlen, vagy legalább mostanában nem lehető a bondavári vasut engedélyezése állami kamatbiztosítás mellett.

S hogy azután nagy hamar vette a kalapját ő excellentiája s otthagyta a szép asszonyt, ez már tény.

S hogy midőn a lépcsőn végig haladt fanyar képpel, magában ilyesmit mondott: «Tudtam volna csak, hogy nem a szinésznő, hanem a bankár felesége akar velem beszélni, majd jöttem volna ide!» ez psychologice deducálható.

Az meg már épen historicum, hogy mikor a bérkocsiba beült, annak úgy becsapta az ajtaját, hogy az üvege kitörött.

Tibald herczeg palotájában ezalatt igazgató-tanácsi ülés volt. A harmadik részletfizetés elrendelése forgott szóban. A legkritikusabb műtét a közönség erszényén.

Erre kellett volna nagyon a bondavári vasut.

Kaulman mulhatlannak hitte, hogy egy hét alatt meglesz rá az engedély. A bondavölgyi deputatió nagyon jó sensatiót gerjesztett.

Azután van még egy hatalmas pártfogója a consortiumnak, a ki az excellentiáknál mindent kivihet, még a vasutat is.

Az elnök finom, nagyúri ábrázatja egy vonással sem árulta el, hogy ő ismeri ezt a bizonyos titkos pártfogót.

Kaulman fel sem tehette Evelineről azt az átkozott naivságot, hogy az a herczegnek, ki számára palotát tart, mindenkit bemondjon, a kit e palota kis kapúján az ő távollétében magához bebocsát.

Az ilyesmi unicum, ha megtörténik. S épen Kaulmanon történik meg.

Az ülés alatt egy levelet hoztak Kaulmannak.

Félix megismerte rajta Eveline irását.

Sietve bontotta fel azt.

S azután fanyagolva tette azt le az asztalra.

Olyan képet mutatott hozzá, mint a ki megitta az eczetet s el akarja titkolni.

– Mi az? – kérdezé Tibald herczeg, önhatalmilag elfoglalva az okmányt.

Az aláiratlan okirat volt az.

Kaulman mérgesen csapta a tollát a papirosra.

– A vasutunkat megint elvitte az ördög!

A herczeg mondá magában:

– Hanem az asszony megint megmenekült.

Aztán odahajolva Kaulmanhoz, s kezét vállára téve, sugá neki:

– Nem adják azt egy pár szép fekete szemért! Jó barátom!

Spitzhase volt a jegyző a bizottmányban.

E jelenet után kis papirszeletre valamit irt s azt Kaulmannak nyújtá.

Kaulman átolvasta azt s azután széttépte és vállat vont.

– Ezt bolond nélkül is tudom.

A mai bizottmányi ülés nagyon rossz kedvvel oszlott szét.

A bondavölgyi deputatió bohózatának szinpadi költsége kétezer forintba került s nem használt semmit.

Az utolsó eszközhöz kell folyamodni.

Csanta uram szentül el volt szánva, hogy a harmadik részletfizetés kiirásánál, de bizony nem fizet be többet. Veszik, a hogy veszik, ő minden részvényét a piaczra veti.

A kiirás napján azonban kap egy levelet Spitzhasetól, mely így szól:

«Uram!

«Holnap odamegy önhöz Kaulman úr, s minden részvényét átvenni kinálkozik 45 felülfizetéssel. Vigyázzon ön. Bizonyosan mondhatom önnek, hogy a kormány által már aláiratott a bondavölgyi vasut engedélye, mely a mint létrejön, a részvényeket újabb 20 percenttel egyszerre feljebb fogja szöktetni.»

Csanta uram most már úgy hitt Spitzhasenek, mint az oráculumnak.

Ha hitt neki, hát nem is csalódott.

A harmadik részletfizetés kiirása után, mikor a részvények egy kissé meggyökkentek, csak megjelenik ám nála Kaulman uraöcscse és kinálgat 45 felülfizetést a részvényeire.

Nem adta neki: állhatatos volt.

Inkább az utolsó hordó ezüstjét is kihengerítette pinczéjéből s vitte fel Bécsbe, semhogy egyetlen részvényétől megváljon.

Meg is volt a jutalma érte.

Harmadnapra a befizetés után olvasá a hirlapokban, mily nagyszerűen meg lett szavazva a bondavölgyi vasut a birodalmi tanácsban s az urak házában.

Ő legnagyobb excellentiája maga védelmezte az ügyet az alsó- és felsőházban s napnál fényesebben bebizonyította, hogy a bondavölgyi vasut állami kamatbiztosítását mind a politikai czélzatok, mind a pénzpiacz jelen kedvező hangulata, mind az állam nemzetgazdászati érdekei, mind a strategiai szempontok, mind a territorialis kedvezmények mindenekfölött ajánlják, s mind a két helyen keresztül ment az, alig észrevehető ellenállás mellett. Waldemár herczeg lármázott ellene, de senki sem hallgatott rá.

A bondavölgyi consortium számadásvizgáló küldöttsége pedig a legközelebbi vizsgálat alkalmával talált egy ilyen positiót a kiadásokban:

«Alapítási költségekre 40 ezer forint.»

«Mi az?» – kiáltának egyhangúlag.

Kaulman valamit sugott az elnök fülébe. Az azt tovább sugta. Arra a gallérja közé húzta mindenik a fejét, s azt mondta, hogy jól van.

A bondavári részvények a vasutengedély után felmentek 70-re a parin felül. Csanta uram punchot ivott örömében!

Eveline találkozott később a Treuman-szinház öltöző előcsarnokában az excellentiával.

Ő excellentiája idején látta érvényesíteni a tanusított protectiót az instans-fél előtt.

– Nos? kedves! Hát kivívtam a bondavári vasutat, úgy-e?

Eveline mélyen meghajtotta magát előtte. Épen a gerolsteini herczegnő jelmezében volt.

– Örök hálára lekötelezettje vagyok excellentiádnak. Legközelebb küldök érte negyvenezer csókot.

Miért, miért nem? ő excellentiája a negyvenezer szóért nagyon felütötte az orrát, s többet nem udvarolt a gerolsteini herczegnőnek. Hanem Eveline is bizonyos lehetett felőle, hogy akárhogy énekeljen ezután, az udvari operaházhoz decretumot kapni nem fog.

Share on Twitter Share on Facebook