IX. A CSIGA-MÉLTÓSÁGOK.

Megtudtunk a csigák belső életéből annyit, hogy az ezután elmondandó történeteket valószinütlenségnek ne tartsuk.

A Tridacna Gygas udvaránál vagyunk.

Fényes udvar! Hemzseg az előkelő uraságoktól. Százával csoportosulnak körüle a Conus Admiralis, Conus Generalis, Conus Capitaneus, azok között a dicsteljes Conus Cedo Nulli (a soha le nem győzött hadvezér!) a Conus Castrensis, melynek héjára egy egész tábor van gyönyörű szinekkel lefestve. Ez a táborszernagy. Ezek mind a Tridacna fényét és hatalmát növelni hivatvák. Nagyságuk, számuk és szinük pompája határozza meg, hogy a Tridacna mennyire elsőrendű tengerfenéki hatalom. Vannak körüle százával elszórt mozdulatlan csigahéjak is; azok már nyugalmazott generálisok. Nem mozdulnak, de még mindig esznek.

Ezek látszanak parancsolni a verekedő Strombusoknak, a kiket a Tridacna a kül- és belbiztonság fentartása végett tart maga körül; a kik azonban a Strombus Pugilis rangján felül nem vihetik, s nagy baj, hogy a Conusok az ő nyelvüket, ők meg azokét nem értik s így egymást veszedelem idején nem igen buzdíthatják.

Nagy szerepet játszik mindezek között a Conus Judæus, a ki a Cipræa Moneta tömegére felügyel.

Velük egy rangban büszkélkednek a Voluta Comes aranysujtásos gyöngyszinü házával, a Scalaria Pretiosa, remek alkotásu filigránmunka héjával, a Trochus Magnus csupa piros gyöngyökből himzett takarójával; a biborszülő Purpura; ezek bizonyosan a csigák született főnemessége, a kik az állam fényét és méltóságát fentartani vannak hivatva. A Voluta vexillum valódi zászlós ur, «Oránzászló» a neve, fehér és sárga szalagokból alkotva.

De mind valamennyi fölött állnak a Tridacna udvaránál a Mithrák. Kisebb-nagyobb, fényesebb és még fényesebb papi süvegek, koronával és a nélkül. Mikor egy ünnepély alkalmával ellepik a Tridacna párkányait, az valami lélekemelő látvány.

Zsolozsmájuk felhat a tenger felszinéig, a hol már a csigák dogmája szerint a paradicsom kezdődik. Meghallják azt a tengeri csillagok mind.

S e zsolozsmák tartalma oly megnyugtató a Tridacnára nézve. Megtudja belőle, hogy ő az egyedüli idvezülendő kagyló a tenger minden kagylói között. Egyedül ő van hivatva arra, hogy a más világon keresztelő medenczének magasztaltassék fel. A többi mind pokolra jut, a mi a csigák exegetái szerint egy forró olajból alkotott tenger, melyben fekete szarvashalak usznak. A mithrák zsolozsmái megőrzik a Tridacnát e forró olajtengerbe kárhoztatástól; ezen a világon pedig minden tengeri veszedelemtől; ellenségtől, tenger befagyásától és kiszáradásától, tengerfenék elsülyedésétől, tengeralatti vulcánok kitörésétől, tenger megsótalanosodásától; a mi mind megtörténhetnék, ha a mithrák naponkint nem figyelmeztetnék rá a tengeri gondviselést, hogy erre nagyon ügyeljen. Sőt ez áhitatos pártfogók könyörgéseinek köszönhetni bizonynyal, hogy a tenger bizonyos időben trillio számra hozza elő a Salpákat, mikből a Tridacna élelme kitelik, s mikor a salpák ideje elmulik, akkor ismét oly mennyiségben teremti elő a Medusákat, s azokból ismét gazdagon kikerül az évi budget.

Ezért a Tridacna részéről a Mithrák igen nagy tiszteletben is részesülnek. Jövedelmének egy tizedrészét átengedi nekik. A miért viszont ő reá hull minden áldása a viznek.

Igy irja meg ezeket az Unio Margaritifer, a ki készíti a historiát «in usum Delphini».

Mert, mint említők, a Meleagrina Margaritifera is rakja az évlapokat egymásra, a mikből készül az igazgyöngy: hanem abban veszedelmes tudományok vannak lerakva; a mik nem minden csigának az orrára kötni valók.

A Meleagrina gyöngylapjai azt mondják, hogy nem igaz ez az egész dicsőség ezekkel a vitéz Conus Generalisokkal. Akárhányszor háboruba kezdenek a csigák, mindig az a vége, hogy jól megverik őket, daczára a Strombusok vitézségének, mert a Generálisok nagy Haliotisok! (Engedelmet kérünk, csiganyelven így hívják a «tengeri fület».) Az sem igaz, hogy a Voluta Comesek s egyéb zászlós urak azért ragaszkodnának Tridacna oldalához, mintha legnagyobb hivei volnának; sőt inkább mihelyt zivatar jön, ők a legelsők, a kik sietnek a maguk hátát eldugni az iszapba; az meg egészen babona, mintha a Mithrák közbenjárása használna valamit a Tridacna hiveinek; mert még valahányszor valami bajba belebiztattak bennünket, vagy mi fogtuk meg az ördögöt, vagy az ördög fogott meg minket; hanem ezek a fényes urak mind valamennyien azért csoportosulnak olyan hűségesen a Tridacna párkányai körül, mert czifra nehéz házaikat czepelni s a Salpákra és Medusákra vadászni fáradságos dolog; sokkal kényelmesebb ezt a nagy teknőt körülállni, s mikor az megtelik a drága jó prédával, a legjobb falatokat az ő hosszu ormányaikkal kiszedegetni belőle.

No hogy az ilyen hæreticus fogalmaknak tengervilágra jönni nem szabad: az igen természetes.

A Meleagrina ily tévtanok hirdetése miatt nem csak excommunicáltatik, hanem ráküldetnek a furkáló kukacsok, hogy likaszszák ki az oldalát, s a veszedelmes gyöngyöket törjék össze, a hol kapják, nehogy valamikor typis admittantur. Az indexen áll a Meleagrina s a syllabus töri a csontját. (A gyöngyhalászok azokat a kagylókat válogatják, miket a vermetus meglepett, arról tudják meg, hogy abban gyöngynek kell lenni.)

Hogy pedig a tengeralatti világ historiairó nélkül ne maradjon, megbizzák az Unio Margaritiferát, hogy csináljon olyan gyöngyöket, a milyeneket igazhivő polgárnak csinálni illik. S az Unio Margaritifer tud hozzá. Megirja a historiát, az övé is gyöngy: csakhogy hiányzik belőle az «igaz».

(Ilyen «Unio» gyöngyökből készíttetett magának Julius Cæsar Brittania elfoglalása után egy egész pánczélt, mit aztán Rómában Venus istennő bálványának ajándékozott. Még most is megvan neki. Viselje egészséggel!)

Megértettük e szerint, hogy miért van az igazgyöngytermő gyöngyérnek annyi ellensége a csigák között. Hiába! a mi igaz, az a tenger fenekén sem tetszik senkinek!

De ne siessünk. Egy valaki mégis van, a ki azzal, a mit a gyöngyér mond egyetért; s ez a Tridacna leghivebb barátja, a Pinnotheres Veterum.

Az az örökké sovány, örökké kicsiny, rákforma, csótányforma puhány, a ki a legleggazdagabb helyen sem hízik meg soha.

Ez jól látja azt a gazdaságot, a mi a Tridacna területén folyik. Innen is huzzák, onnan is huzzák. Mindenki, ki azt állítja, hogy szolgálatot tesz neki, már tartja a markát a jutalomért. Saját szükségeire alig marad valami abból a tömérdek adóból, a mit csápjai összeszedegetnek. Ezt a Tridacna persze nem veszi észre, mert vak. Hanem a Pinnotheresnek annál jobb szemei vannak.

Mikor aztán a kicsi kagyló-őr megsokalja már a fényes uraságok gazdálkodását, nagyot csíp a Tridacna husán, arra az összerándul s összecsapja a két teknőjét; Conusok, Purpurák, Mithrák ugyan potyognak le róla s kapják ki a kalodából hosszu orraikat, mert különben oda szorulnak; s akkor legalább a jámbor Tridacna békével megemésztheti a saját magának megmaradt jövedelmecskéjét.

Hanem ilyenkor aztán a féljóllakásban maradt fényes uraságok, kik a magas polczról lehemperegtek, ugyancsak káromkodnak mindenféle stylusban.

«De már ez tengeri disznóság!» mondja a Conus Admiralis.

«Valódi delfinség és fókaság!» toldja a Conus Generalis.

«Óh milyen tengeri istentelen nép ez odabenn!» sóhajt a Mithra Pontificalis.

«Neptuntagadó eretnek!» antiphonáz neki a Conus Episcopalis.

«Ezt a Pinnotherest ki kell onnan űzni!» mond egyhangú felkiáltással az összes csigafelsőház.

De hogyan? De miképen? Ez a kérdés.