VIII. A CSIGÁK SZERELME.

Bizony szeretnek a csigák is. Az egész világot a szerelem tartja fenn. A szerelem alkot, teremt a tengerfenék sötétjében is s a boldogság érzete kiterjed azon állatokra is, a miknek félteste már kővé van válva.

Még a virágok is szeretnek. Hím és nő a rendszer, mely a teremtés munkáját folytatja. Szerelem nélkül csak ketten tudnak teremteni: Isten és az ázalag. A mindenség és a semmiség urai.

(Érzékenyen hatott meg azon gyöngéd gondoskodás, melylyel egy magyar füvészkönyvben e régi műszavak: «nő» «hím» ki vannak hagyva, nehogy a botanikával foglalkozó gyermeket idejekorán a «szerelem» eszméjére vezessék! – Oh tudós uraim, a szerelem megtanítja magát elég korán a gyermekszivnek, ha természettudományi könyvből nem olvassák is. Az akaraterőt kell szilárdítani, az erkölcsöt kell nemesítni az ifju szivekben; ott a nemtő, nem a tudás rejtegetésében.)

És a csigák szerelme bámulatraméltó.

Először is főerényük a hűség.

Van egy csodaszép faj, melynek életregényét Chamisso, a nagy költő fedezte fel, sok évi tanulmány után. A tudósok eleintén kinevették vele, azt mondták: poéta! regényt álmodott s azt kiadja természetbuvárlatnak; most már tudják, hogy valót fedezett fel.

Van egy csiga faj, a «Salpa», egyszerű hengerded alak, mely jár egyesével a tengerben és csoporttal. A csoportok mindenféle művészi alakzatokat képeznek, a hogy egymáshoz vannak ragadva; majd egy rózsa alakját tüntetik fel, majd egy maltai rendkeresztet; némelyik kalászidomúnak, másik lánczalakra van egyesülve, s némely csoport összebeszélt, hogy egy hosszú tengeri kígyó idomát csinálja ki egymáshoz ragaszkodó hengereivel; – gyönyörűk ezek az alakzatok éjjel, a mikor világítanak a hullámban, egyre változó fénynyel: mely hol azurkék, hol zöld, hol lángveres.

A «csoportos Salpak» aztán csak «egy» eleven fiat hoznak a világra. Hanem az az egyes Salpa hoz ismét egy olyan alakú csoportot létre, milyen az őse volt, lánczot, keresztet, vagy rózsát, úgy, hogy minden állat soha sem az anyjához, hanem a nagyanyjához hasonlít, s nem firól-fira, hanem unokáról dédunokára száll az ősi családi czímerforma.

Ezek aztán dicsekedhetnek a kék vérükkel!

Igazi vegyületlen nemesi leszármazás!

A csigának is van szíve.

Mikor a csiga tojása harmadnapos, akkor elkezd nőni maga a tojás. Ha a górcső alá teszik, már meglátszik benne a kész csiga az átlátszó tojáshéjon keresztül, s a csiga már akkor él, minden perczben hármat fordul maga körül, mint egy kis órakerék. S az átlátszó csigahéjon keresztül már meglátszik e csodálatos teremtésnek a szíve, a mint a sötétszínű vért beszivja és kitaszítja. Hatvanat üt egy percz alatt, mint az emberi szív rendes érveréskor.

S ez a csigaszív rejtelmes sympathiákkal van tele.

A csiga szerelme nem állati ösztön: a legnemesebb emberi érzéssel rokon az.

A lélekző csigáknak van egy csodálatos kiváltságuk a természettől, mely őket minden állatnál külömbbé teszi. Egyik sem rabja a másiknak. Én és Te egyszerre. Két rokonszenvező csiga nem egy pár, hanem kettő.

Egyedül ez a csodaszerű rokonszenv az, mely őket egyesíti.

Mikor a csiga elindul párját keresni, s magához hasonlót talál, előbb körüljárják egymást körkörös tánczban, csápjaikat egymás felé nyujtják, gyöngéden összeértetik; ha a két találkozó nem lelte fel azt, a kivel rokonszenvez, ismét elválnak, odább mennek.

De ha meglelte mind a kettő azt, a kivel együtt érez, akkor soha máshoz nem szegődik többé, s a delejes érzület annyira összeköti őket, hogy mikor az egyik megmozdul, a másiknak is mozdulnia kell, és ugyanazt a mozdulatot kell tennie, a mit az elsőnek. Ez a rokonszenv még akkor is megmarad közöttük, ha egymástól erőszakosan eltávolíttatnak. E csigarokonszenvre alapította Jackson hires amerikai tudós titkos táviró rendszerét, melynek az a kulcsa, hogy két Helix hortensist a rokonszenvezés legfőbb perczében egymástól elszakítanak; az egyiket elviszik száz meg száz mértföldnyire, akár a föld tulsó felére, s mikor az egyik Helix birtokosa izenni akar a másiknak, előveszi a maga Helixét, egy clematis levelet tart eléje, a Helix erre kijő házából, mert az «iszalag bércse» leveleit szereti különösen, s megy utána. Az amerikai a bércselevéllel betüket alakít, s a csiga mindenütt követi a betű vonalát. Ugyanakkor az Európában maradt másik Helix a rokonszenvtől kényszerítve, szintén megindul az eléje tett üveglapon, s az utána hátramaradt csillámló nyál nyomairól el lehet olvasni az Amerikában irt betüket. Ezt a találmányt eddig nagy titokban tartják, s jó lesz, ha mi is nem beszéljük el sok embernek, mert még majd utóbb mindenki megtudja.

A skót leányok már eddig is sejtenek felőle valamit; mert a Helixet ők is felszedik szent Iván nap reggelén s ablaküvegre téve, addig énekelnek neki, mig járni kezd, s a járás nyomáról az üveglapon találgatják az ábrándos leányok jövendőbeli vőlegényük nevének előbetüit.

A Helixnek még egy sajátságos varázsszere van: «Amor nyilának» nevezik azt a tudósok. Egy tőr, oly hegyes mint a tű. Azzal gyanusítják, hogy e tőr szúrásával ingerli rokonszenvre találkozó társát.

A csigák szerelmi hűségének bizonyítványaul már a vén Plinius felhozza, hogy mikor a csigahalászok a Loligót szigonnyal keresztül döfik, az elrabolt puhány párja rárohan a szigonyra s megkapja azt nyolcz kezével, hogy társával együtt haljon meg.

De legeszményibb gondolat a csiga hűségében az anyai gond, melylyel tojásaira ügyel. Hogy a tenger el ne seperje, a csiga egymáshoz kötözi erős selyem-nyákkal ujszülött petéit s csodás alakzatokat formál belőle: egyik olyan lesz, mint a darázsfészek, másik mint a virágos kel bokrétája, harmadik mint egy összegöngyölített szalag; azokat ők a tenger alatti növények, korallok ágaihoz hozzá kötözik, s őrzik, mig kikelnek. A leghivebb képe az anyai szeretetnek a Janthina, mely gyönyörű törékeny lilaszínű héját egy önmaga alkotta léggömbbel a vizszinre emelve, tojásait mint egy hosszu gyöngyfüzért köti oda csigahéja széleihez, s a léggömbön függve, hordja magával ezt a legszebb hölgyékszert, mig uj ivadék lesz belőle.