XI. AZ APLISIA DEPILANS.

A Mithrák, a Conusok, a fényes Voluták addig-addig tanácskoztak, mig kitalálták, hogyan távolíthatnák el a Pinnotherest? Segélyül hivták az Aplisiát.

Az Aplisia Depilans az utálat és undor eszményképe a tengerekben.

A régi római classicus írók már borzadálylyal említik nevét s iszonyú rémregéket beszélnek róla.

Nevezik «tengeri nyúlnak» is, (Lepus Marinus,) a mihez hasonlít két csunya hosszu fülével, a mihez a feje közepére még egy konty szegődött. Az állat arasznyi hosszú. Pliniusnál a neve Offa informis.

Szine, alakja utálatot gerjeszt. Ideges nőnek elég ránézni, hogy görcsöket kapjon; a régi rómaiaknál a puszta látásával vallattak asszonyokat; a ki rátekintett, rosszul érezte magát tőle s kivallotta bűnét. De alakjánál még rettenetesebb a büze. Ha egyet véletlenül kivet a tenger a partra, a halászok nem folytathatják dolgukat, mig a Cesto di Maret el nem temetik. A halászok így nevezik azt. Bezárt szobában, ha az üvegből kiveszik, az émelyítő bűztől minden ember tengeri betegséget kap, s azt a szagot el nem felejti soha. A természettudósok bekötik szájukat, orrukat, mikor vele bánnak, mint a leggyilkosabb illó méregnél.

Az Aplisia, ha megfogják, kétféle nedvet izzad mirigyeiből: az egyik biborpiros, a másik fehér mint a kutyatej. A biborpiros jó a királyi palástok festésére, a kutyatej fehér méreg.

A legiszonytatóbb méreg, melyet a természet beteg haragjában kigondolt.

Ismerték a rómaiak. A hires méregkeverőnő, Locusta ezzel ölte meg áldozatait. Nero és Domitian ezt a mérget használták alkalmatlan alattvalók, megunt szeretők elnémítására, testvér-gyilkolásra. Ezzel a méreggel ölték meg Titust.

A méreg hatása változatos; az áldozat addig élt vele, a meddig a mérgező akarta; elszáradt, összesorvadt tőle, úgy veszett el. De elárulta magát a méreg; mert az Aplisia rettentő szaga megérzett a halálos beteg lehelletén; s annak testén minden haj kihullott tőle. Ezért a mellék neve Depilans: hajirtó.

Oly átható a méreghatvány nála, hogy elég az Aplisiat puszta kézzel érinteni, hogy az ember keze, arcza feldagadjon; a karizmok oly szakgatást kapnak tőle, mint a csúztól, s a kit mérgével lefecskend: egész teste megmerevedik attól.

Egy hirhedt római perben, melynek tárgya Apuleius házassága volt egy gazdag özvegygyel, a vádlott elleni egyik bizonyítékot az képezte, hogy egy halászt rábirt az Aplisia Depilans keresésére.

Később Rómában halálbüntetés alatt lett megtiltva az Aplisiafogás.

Alakja köpedelem, szaga förtelem, érintése döglelet.

Ezzel az állattal szövetkeztek a fényes csiga uraságok.

«A czél szentesíti az eszközöket!»

Meghívták azt a Tridacnához.

A Tridacnának nem csak lát-érzéke hiányzik, hanem a szagérzéke is. Mit tudja ő, hogy a kit keblére fogadott az a romlás: latinul corruptio.

Hanem a Pinnotheres érzékei annál finomabbak. A kit helyéről sem elcsalogatni, sem elijeszgetni nem lehetett, nem állhatta ki a bűzt, az undorító mérget, mit az Aplisia ellene izzadt; fogta magát, otthagyta a Tridacnát, hazament szűk korallodujába; most aztán szabad a tér a ragyogó társaságnak!

A Mithrák, a Conusok, a Voluták «Te Neptunum laudamus»-t énekeltek.

Ne tessék pedig fejet csóválni ezen a szón «énekeltek», mert a csigák igen is tudnak hangot adni: a Loligo tud röfögni, mint a malacz; a Tritonia arborescens oly hangot ád, ha egy pohár vízbe teszik, mintha aczél húrral ütnének vizes palaczkra, s e hangot a szájával adja; az Eolis ketyeg, mint a zsebóra; a Helixek «csigazenéjét» régóta ismerik: Portlock angol tudós a Helix aspersát hallotta sírni, s Taylor a ceyloni csigák énekét olyannak mondja, mint az Aeol hárfa, vagy az Accordion enyészetes méla zenéje; s meglehet, hogy a többi csigáknak is van szava, éneke, csakhogy a mi füleink nem arravalók, hogy e finom hanghullámokat megérezzék, mint a hogy puszta szemmel nem tudjuk meglátni az ázalagokat. Egyszer még bizonyosan fognak feltalálni egy fül górcsövet is, melynek segélyével a legjövendőbb zenének leendő Wagnere le fogja kottázni s divatba hozandja a csigák zenéjét, a mit a publikumnak hallani sem kell, csak képzelni hogy hallja, s elájulni a műélvezettől.

Tehát a csiga uraságok Te Neptunum laudamust énekeltek azon a napon, a melyen a Pinnotheres oppositiója megszünt, s ők korlátlan urai maradtak a Tridacna birodalmának. Hogy latinul énekeltek, az egészen bizonyos, mert már annyi esze a tenger alatt is van mindenkinek, hogy Neptunusnak deákul kell énekelni, mert az deák Isten s egyéb nyelvet nem tud.

Te Neptunum laudamust énekeltek a fölötti örömükben, hogy felfedezhették azt a mérget, a mivel a hajdankortól kezdve a császárok az alattvalóikat s az alattvalók a császáraikat szokták megmérgezni, s a mi megmérgezi aztán, ha belejön, apraját-nagyját, minden ivadékát a vele érintkező egész élő világnak!