XV. A VÉGHETETLEN TEREDO NAVALIS.
A medusa megette a tengeri pókot, a Tridacna megette a Medusát, a Polypus megette a Tridacnát, a kétlábú szárnyatlan földlakó megette valamennyit. Ette őket sülve-főve, olajba, eczetbe, bepáczolva, felfüstölve, sóval, borssal, tormával, mustárral, nyersen. Összeszedte czifra házaikat, gyöngyeiket; kitördelte korallerdőiket; elfoglalta egész országukat. Úgy bánt a tengerfenékkel, mint egy meghodított földdel.
Pedig a tengerfenék még nem volt meghódított föld.
Még lakott benne valaki, a ki urat nem ismer.
A véghetetlenek faja: a Teredo Navalis.
Egy vékony hosszú csöves kagyló, nem nagyobb, mint egy tollszár. Eredeti lakhelye a tengerekben úszó fatömegek törzsei. Ő az első hajós, ki a Mangi-Mangi fa (Rhizophora) tengerjáró tutajain az oceanokat bejárja.
Hosszú csöve, mint egy tollfogpiszkáló, két nyilással bir; az egyiken a fejét tolja ki éles ráspolyfogakkal fegyverezett nyelvével; színe szennyes-fehér, alakja jelentéktelen.
A tengerlakó hajósféreg összetalálkozott a földlakó hajóssal.
«Hát te mit jársz itt az én országomban, idegen csoda? a ki faházakat építesz a tenger szinére s aratsz a tengerfenéken, a hol nem vetettél! Félj tőlem! A tenger királyait legyőzted, a tenger isteneit megnyerted; még hátra van a tenger népe: az én vagyok! A tenger kincseit kiraboltad, még hátra van a «tenger nyomorúsága»: az én vagyok! Te király vagy; de én vagyok a myriád! Te mindent alkotsz; én többet teszek; én a mindenből csinálom a semmit. Te mindent tudsz; én semmit sem tudok, csak rágni; én legyőzlek. Te hatalmas vagy, de én ellenállhatatlan!»
Egyszer a tengerjáró földlakó azt veszi észre, hogy hajója megtelik vizzel. Minden oldalán ömlik be a tengervíz vékony tollszárnyi lyukakon, mik ezerével nyilnak meg hajóbordáiban: minden palánk összevissza fúrva. Az a Teredo Navalis műve!
Mikor Drake, a földkörülhajókázó, utjából visszatért, hajófeneke úgy át volt furdalva a Teredóktól, mintha szivacsból lett volna.
Egy hónap alatt az ujdonatuj hajó fenekén minden palánk olyan lesz tőle, mint a darázsfészek sejtje; egyik fúrt lyuk a másik mellett.
Irtózatos állat!
Rá les a hajókra, a mint a kikötőbe jönnek s ezerével lepi meg egyszerre. Nem védi meg azokat pusztításától semmiféle kenőcs, olaj, kátrány, büzedék. Keresztülfúrja a legkeményebb tölgyfát, melynek gyantás szagától minden földi féreg megvész, a Teredo Navalisnak gyönyörűség elpusztítani; a vaskemény indus Teak fát, a Sissu és Saul fákat úgy átlyukasztja, mint a papirost.
A hajósnép rémületében a «hajók dögvészének» nevezte őt el: Linne «Calamitas Navium» czimet adott neki.
S ha a dögvész még csak a hajókra ragadt volna!
De 1730-ban a Németalföldi egyesült államokat egyszerre csak az a rémhir verte fel, hogy Seeland és Friesland védgátjainak czölöpzete az egész hosszában összeomlani készül, s az óriási munka, melylyel az ember két országrészt foglalt el észszel, erőhatalommal a tengerfenéktől, semmivé lesz. A tenger újra visszatér a boldog nép lakta mezőkre. S ki foglalja vissza a két országot a hullámoknak? Egy nyomorult féreg! Egy tollszárnyi csiga, mely a czölöpzetet összeőrölé.
Bámulatos volt egy-egy darabja annak a czölöpzetnek, melyet a Teredo összefúrt. Némelyikben alig volt már fa, csupa csigafurás. Valamennyi alulról fölfelé fúrta titkos alagútját egyenközű vonalakban; a hol kettő összetalálkozott, kikerülték egymást s keresztülszelték utjaikat; mindenütt rostmentében haladva.
Általános volt a rémület e csapás miatt.
A töröktől, a spanyoltól nem ijedtek úgy meg.
Azt mondták: a Hollandiak büszkeségének megalázására küldte azt Isten.
De nem válogatott a Teredo katholikus és protestáns nemzetekben. Velencze költséges védművei épen úgy roskadoztak e titkosan ráspolyozó munka alatt, mint Hollandé és Angliaé, s a spanyol és franczia hajó csak úgy kényszerült fele utján kikötőbe menekülni, rostává furt fenekével; s a hű katholikus Donaghadée gátjait csak úgy lerombolta a Teredo, mint az anglikán Plymouth hajóépítő medencze burkolatát.
S a Teredo Navalis nem eszi meg a fát, mint a fai féreg; ő a víz ázalagaival él; a fát csak azért fúrja, hogy pusztítson.
A kereskedő államok roppant jutalmakat tűztek ki a módszerekre, a mik a szörnyű ellenségtől megóvják partjaikat, járműveiket; Anglia parliamenti végzéssel biztosítá azok szabadalmát, kik valamit feltalálnak ellene; ajánlatok, kisérletek tétettek a világ minden részéből, bevonták a víz alá merülő czölöpöket s a hajópalánkokat kókuszolaj, tehénszőr, kátrány, aloenedv s assa foetidából készült degettel, spanyol szurokkal, fagygyús mészszel; szénné égették a gerendák fölületét; czölöplakó mytilus csigafajt telepítettek meg a veszélyeztetett gátakra, hogy azok védjék meg az országot fajrokonaik ellen; széles fejű vasszegeket vertek egymás mellé a fába, s rézlapokkal burkolták be a hajó-oldalakat.
Mind hiú munka volt: azért a gátak czölöpjeit most is minden ötödik évben meg kell újítani, s a portpatricki hidoszlopokat s a velenczei palaék (sarkantyuk) faoszlopait nagy fáradsággal kell a kőburkolatból kihuzgálni s helyeikre friss oszlopokat leverni. A Teredo Navalis képes volna félszázad alatt minden fát, melyhez a víz ér, elpusztítani, s mindegy neki, akár édes víz, akár sós víz.
Elpusztítására pedig nincsen semmi kilátás.
Quatrefage franczia tudós azt ajánlotta, hogy ívás idején meg kell a petéiket mérgezni az egész tengerparton. Kolosszális önvédelmi eszme! Meglássuk, sikerül-e ilyesmi a francziának?
A Teredo a víz alatti Nihil. A Teredo a tengerfenék proletárja.
Vigyázzanak azok, a kiknek a vizeken van dolguk, a kiknek kormányrúd van a kezükben, hogy a maguk legfélelmesebb rémét kitanulják!
Mert a csigák története azt tanítja, hogy a Meduza megeszi a tengeri pókot, a Tridacna megeszi a Meduzát, a Polypus Maximus megeszi a Tridacnát; a hatalmas földlakó aztán megeszi valamennyit; – hanem a megvetett tengeri féreg, a Teredo Navalis, az vízbefojtja a hatalmas földlakót magát s megeszi őt országostól.
Ezt így tanítja a csigák története.
