XI. Fejezet. Fokról-Fokra.

A király leszállt a koporsóhoz vezető lépcsőkön a baráthoz.

– Istenhez folyamodtam nagy szorongattatásomban és ő ime meghallgatott engem. A megboldogult lélekhez fohászkodtam és ő meghallotta fohászomat. Te vagy az, a ki segítségemre küldve lettél.

A két férfi azután hosszasan merengve nézett egymás szemébe. E néma szembeszéd alatt azt tudakolá a barát a királytól, «mit siratsz te a halott királynédon, a kinek a halálhire rád nézve csak örömhir?» A király pedig azt kérdé a baráttól, «miért jösz te éjnek éjszakáján ide, az én királyném fölött virasztani? Mi volt ő te neked?»

Megtalálták-e a választ egymás tekintetében?

Fráter György megtalálta s ki akart térni előle.

– Fölséges úr! Én csak az igazságot védelmeztem, s kötelességemet teljesítettem.

– Az én lelkemet nagy nyugtalanságtól szabadítád meg vele. Én téged kinevezlek a leendő királyné gyóntató atyjává.

S azzal saját melléről leöltve a nehéz arany lánczot, azt a szerzetes vállára kapcsolá.

– Van szüksége az én fehér csuhámnak erre az arany lánczra?

– Ennek az arany láncznak van szüksége erre a fehér kámzsára.

– Hogy-hogy lehetnék én azonban a leendő királyné gyóntatója? holott nekem vissza kell térnem az én hazámba, a hol zárdafőnök vagyok.

– Mától fogva több vagy, mint sajóládi apátur. A mai szent napon szerzetes testvéreid, a czensztochovoi pálosok conventet tartának, mindnyájan meg voltak hatva a királyné fölött tartott halotti beszéded ékes és tudományos voltától s az apáturság vacantiában lévén náluk, téged választának meg czensztochovói apáturrá, valamennyi szavazattal.

A czensztochovoi apáturság volt a pálos rend leggazdagabban javadalmazott zárdája. Ezt még a Magyarországon székelő főapátur is promotiónak tartá.

– Saját érdekemért elhagyjam-e a hazámat?

– Hazád érdekéért kell azt tenned. Te tudod azt jól, hogy Lengyelország nyugalma Magyarországnak oltalma. Azért jöttél ide a királyné űgyét védelmezni. Folytasd a munkádat. Láttad ma azt a pompát, a mit a lengyel főrendek és főpapok összehalmoztak a sírba szálló királyné tiszteletére, hallottad az utczákon a nép zsolozsmáinak égretörő hangjait: ez mind egy protestatió volt az új királyné ellen. Ugyanezek a mágnások, nemesek és parasztok átokkal és szitokkal fognak a királyi vártól a wawel-templomig a díszhintó után rohanni, mely Sforza Bonát a menyegzői ünnepélyre viendi, s a kik Jadviga királyné koporsóját virágokkal áraszták el, azok szalmakoszorukat és az utczák szemetjét fogják az utána következő királynéra szórni. És az összes lengyel főpapok között nem lesz egy sem, a ki ez esküvőnél pontifikáljon és ráadja az áldást. Én ismerem az én népemet. Te az ég által lettél küldve a mi megszabadításunkra. A czensztochovoi kolostorban te, a főapátur egész csendben, minden világi pompa nélkűl, elvégzed a szertartást. Mint nem e nemzet szülötte, nem törődöl a lengyel nemesség indulatoskodásával. És megmented a trón iránti tiszteletet.

Fráter György végig tekintett az egész helyzeten.

A király kénytelen bünös szerelmét törvényesíteni. Sürget az idő és a természet. Nincs haladék a népharag lecsillapultát bevárni. S a lengyelnél a nép érzülete alkotó és romboló erő. A szeretett királyért százezernyi hadsereg tömörül össze, s megy vele minden poklokon keresztül, legázol tatárt, muszkát, oláhot, de a megvetett királynak nincsen tábora, egy szégyenfolt cseppenjen a biborpalástjára s a kész százezernyi tábor szétrepül, mint egy ködkép.

– Elfogadom a testvérek választását.

Igy lett Fráter György a leggazdagabb, a legtekintélyesebb pálos-zárda apáturává.

Nyolczadnapra Jadviga királyné temetése után végbement a királyi pár esküvője a czensztochovoi monostor Szent-György templomában. Fráter György volt a szertartást végző pap.

Egy hónapra ezután ismét ünnepélyes szertartást látott a pálosok kolostora, keresztelőt. Ismét Fráter György volt az egyházi szertartást végző pap, aki Zsigmond király és Sforza Bona királyné ujszülött leányát a keresztségben «Izabella» névvel adományozá.

… Ez az Izabella volt a gondviselés által elküldve, hogy egykor Zápolya János felesége s aztán Magyarország uralkodó királynéja legyen.

Jegyzet. 1715-ben jelent meg Párisban Bechet Augustintól, az useri templom kanonokjától írva egy nevezetes monografia e czím alatt: «Histoire du ministere, du cardinal Martinusius, archevêque de Strigonie, Primat et Regent du Royaume de Hongrie etc. Dedie A. S. A. S. Monsigneur le Prince Ragotski. Avec Approbation et Privilege du Roy». Martinuzzi bibornok, esztergomi érsek, primás és Magyarország kormányzójának története. Felajánlva ő fensége Rákóczy fejedelemnek. A király helybenhagyásával és szabadalmával. A szabadalom 1715 márcziusban kelt, tehát még XIV. Lajos által lett helybenhagyva, ki azon év őszén halt meg. A mű kiadója Jean Geoffroy Nyon.

Ez a munka a leghitelesebb adatokból van összeállítva s rendkívül érdekes részleteket tartalmaz Martinuzzi életéből, melyek több helyen értelmes helyreigazítással szolgálnak. Különös, hogy nagy történetírónknak, Horváth Mihálynak erről a nevezetes monografiáról nem volt tudomása frater György monografiájának megirásakor. Ebben az mondatik, hogy a budai pálos kolostor főnöke fráter Györgyöt Lengyelországban a krakkói kerületben levő czensztochovoi zárda főnökévé, priorává nevezte ki. Ellenben Bechet igy adja elő ez eseményt.

«Ses grands talents le firent considerer avec distinction dans son Ordre, Sa reputation y devint si grande, que l’Abbé du fameux Monastere de Censtoconiano en Pologne étant décédé, quoique dans un autre Royaume, et une Province eloignèe, les Religieux sé’tant assemblez en Chapitre general pour s’élire un autre Superieur, ils jetterent les yeux sur George, et d’une voix le choisirent pour leur Abbé.»

(Nagy tehetségei megkülömböztető tekintélyt szereztek neki az egész Rendnél, jó hire oly nagy lett, hogy miután a hirhedett czensztochovoi kolostornak Lengyelországban meghalálozott az apátfőnöke, bárha más országba való volt is, s oly távoleső tartományba, még is az általános káptalani gyűlésen az új főnökválasztásra egybegyűlt szerzetesek Györgyre vetették a szemeiket s egyhangulag őt választák meg apátjukká.)

Tehát a lengyel szerzetesek választották meg és pedig apáturrá, nem pedig a budai zárda nevezte ki perjellé Czensztochovoba. Ez a hirhedett s királyilag dotált kolostor nem is lehetett filiája a budakeszi szerény zárdának, melynek épülete ma is fennáll, mint egy sváb tehenész gazdasági tanyája.

S a mit Bechet ír továbbit Martinuzziról, az ismét ez adat hitelességét erősíti meg.

«Cette election honorable flattoit son penchant, cependant il en apprit la nouvelle sans aucune emotion, et toujours il montoie sang froid en pareilles occasions. Il semble, que les dignités et les honneurs venoient au devant de lui, jamais il ne fit paroitre d’empressement pour les acquerir et les remplit toujours avec une grande dignité. Dès quil eut pris possession de son Abbaie, il en règla les affaires temporelles avec une prudence, et les spirituelles avec un zèle admirable. Comme il avoit on discernemans singulier a connoitre le caractère des esprits, il distribua les emplois selon la portée d’un chacun. Jamais il n’exigea de devoirs, dons il ne donna l’exemple, toujours le premier et le dernier aux exercises de la regularité.»

(Ez a megtisztelő választás hizelgett az ő hajlamainak, azonban ennek a hirét minden felindulás nélkül fogadta. Mindenkor hidegvért mutatott hasonló alkalmaknál. Úgy tetszik, hogy a kitüntetések helyébe jöttek, soha sem mutatta, hogy azoknak elnyerésében serénykedik, s azokat mindig nagy méltósággal töltötte be. A mint birtokába vette az apátságot, annak a világi ügyét nagy eszességgel hozta rendbe, s a lelki ügyeit bámulatos buzgósággal. Minthogy különös tehetséggel birt a szellemi karakterek megkülömböztetésében, a hivatalos teendőket kinek-kinek a hivatásához alkalmazva osztotta ki. Soha sem követelt oly kötelességeket, a mikre maga ne adott volna példát. S a vallásos gyakorlatoknál mindig ő volt az első és az utolsó.)