III. Fejezet. Az Orgyilok

Az árulás nem sikerült. Valamennyi magyar főur mind ellenese volt Zápolyának, még Petrovich Péter is, a kiről köztudomásu volt, hogy «féltestvére», Zápolya István természetes fia. Ezek mind eladták volna őt «huszonkilencz» ezüst pénzért. De még veszedelmesebb ellenségei voltak, a kik nem fujtak egy követ a magyarokkal: Gritti Alajos és annak a barátja Laszkó Jeromos. Amaz egy törökbe ojtott olasz; emez sok fábul faragott lengyel: mindenféle hájjal megkent csalafinta mind a kettő; a ki csak addig tolta János király szekerét előre, a mig maga felkapaszkodott rajta. Most aztán, hogy a tetőre elértek: azon voltak, hogy őt félrelökjék s maguk osztozzanak meg Magyarország birtokán.

Egyedül Fráter György volt János királynak igazi hive. A fehérruhás barátnak nem volt semmi indulatja, egyedül a hazája sorsa fölötti agodalma. Ő nem szomjazott se világi vagyon, se dicsőség után. Ő nem szövetkezett az áruló országnagyokkal; hanem felhasználta egyiknek a haragját a másik ellen, hogy egyiket a másik által irtsa ki az utjából.

Maga a nép jó volt: az a ki báránybőr süvegben jár; de a kinek már nyusztkalpag, tarajos sisak, tiara, vagy barétum volt a fején, az mind olyan szent volt, a kinek maga felé hajlik a keze.

Roggendorf kudarczot vallott várostroma után a vérszemre kapott várvédők kirohanást intéztek a Rózsák hegyén levő német főhadiszállás ellen s olyan jó sikerrel, hogy Roggendorf a sátora hátrahagyásával menekült a Dunán álló naszádaihoz.

A német fővezér sátorában a többi hadi zsákmány között megtalálták azt a szerencsekereket is, melyet az akkori hadvezérek használtak a hadviselésük alkalmával.

Ez ugyan is egy forgatható kerék volt, melynek talpaira és küllőire különféle signumok, mondások és számok valának feljegyezve: a fergetyü által megindított kerék megállapodása s annak az egy helyben álló figurák és mondások konstellácziója szerint azután világosan ki lehetett találni a hadvezéreknek, hogy mi módon intézzék az ütközet rendjét. A mi igen szép tudomány volt.

Az elfogott németek bizonysága szerint kitudódott, hogy a bécsi csillagvizsgálók bölcs praktikája ezen szerencsekerék segítségével kifundálta, miszerint Roggendorfnak a «rozsomák» havában és a «Mars» órájában kell ostromot intézni Budavára ellen s akkor minden bizonynyal győzedelmeskedni fog. – De bizonyára az egyszer nagyon csalatkoztak a csillagvizsgálók.

János király aztán hazaküldé Bécsbe Ferdinánd királyhoz azt az elzsákmányolt horoscopot, azzal az izenettel, hogy csak használja azt a király bölcsen ezután is, s annak a megkérdezésével csinálják jövőben is a hadvezérei a csataterveiket.

A Ferdinánd-párti sereg, a török naszádoktól üldöztetve, visszavonult Esztergomig.

A primás, Várday Pál, a kibékítő szerepét játszotta a két ellenkirály között.

Ferdinánd király ugyanabban az állapotban volt, a miben Zápolya. Senki sem volt hive: csak az önérdek tartott mellette mindenkit, s a kinek a saját kivánsága nem teljesült, az rögtön áruló lett ellene. – János királynak még legalább volt egy Fráter Györgye.

Egy izben erre a szóra fakadt Ferdinánd király: «Sokat adnék érte, ha énnekem egy olyan hivem volna, mint ez a barát! Fráter György egymaga annyit ér, mint tizezer harczos!»

A primás megkisérté a két ellenkirályt kibékíteni.

Mind a kettő rá volt fanyalodva az egyezkedésre. A fegyvernek nem volt éle a kezükben: nem volt «Brandja» a puskájuknak.

Zápolya Laszkó Jeromost küldé Ferdinándhoz alkudozásra; Ferdinánd pedig Hobardanáczot János királyhoz: a két hajdani ellenlábas követet Szolimán udvaránál.

Hobardanácz már a szultán előtt is megmutatta, hogy két balkezü ember: csak rontani tud. Budára a primás levelével érkezett meg, s a király elé kivánt vezettetni.

Zápolya elfogadta a követet. Hajdanában az is egyik kapitánya volt, mig el nem pártolt Ferdinándhoz: vitéz, vakmerő katona.

Hobardanácz azzal a feltett szándékkal jött János királyhoz, hogy őt megöli.

E tőrdöféssel meg lesz oldva az országos gubancz.

Ha Zápolya halott, az egész ország meghódol az élő királynak.

Ámde ezuttal is résen állt Fráter György.

Midőn a követet a király elé vezették, egyedül maradtak: a király, a követ és a barát.

A barátra szüksége volt a királynak, hogy a primás levelét tolmácsolja előtte, minthogy az latinul volt irva, a miben a király nem volt eléggé járatos.

A mint együtt olvasták a levelet: egy szemközt álló tükörből meglátta Fráter György, hogy a követ, dolmánya alul kirántva egy két élü tőrt, azzal a király felé rohan.

A barát hirtelen eléje veté magát az orgyilkosnak s felfogta annak a tőrdöfését. A fehér csuha alatt pánczél volt: az orgyilok lesiklott az aczélról.

A király kiáltására azután berohantak az ajtonállók s megragadták és megkötözték a vakmerőt.

– Mért akartál engemet megölni? kérdé tőle Zápolya. Urad, királyod bizta ezt rád?

– Saját szivem bizta ezt rám. Felelt reá Hobardanácz. A te vezéred a fekete czár legyilkolta az én apámat, testvéreimet. És én megesküdtem, hogy te rajtad állok értük boszut.

Az udvaronczok ott helyben össze akarták aprítani az orgyilkost.

Fráter György kivette őt a kezükből.

– Hagyjátok élve. Van egy igaz híve János királynak, Pekry Lőrincz, a ki mind e napig Bécsujhely börtönében szenved: ajánljunk cserét Ferdinánd királynak. Adja ki nekünk Pekryt, s mi visszaadjuk ő neki Hobardanáczot.

De Ferdinánd nem állt rá a cserére.

Azt felelte büszkén:

«Ebet ebbel maratok!»

Akkor aztán Hobardanáczot zsákba kötötték s a Szent-Gellért ormáról aláguriták a Dunába.