XXIII. Fejezet. Hetven Napig Temetetlen
Eljött a deczember. Az erdélyi hadsereg hazaoszlott. Castaldo és Sforza Pallavicini hadaikat téli szállásaikra küldék Erdélyben. Fráter György a saját testőrezredét is szabadságra küldé: a hadviselés télen pihent.
Deczember 12-ikén, András napján, érkezett meg Fráter György alvinczi kástélyába, tábori fáradalmait kipihenni.
A krónikás feljegyzi e napról, hogy azon szokatlan természet csodái voltak; zivatar volt, villámlott, mennydörgött, sűrű zápor esett, délután fényes szivárvány ragyogott az égen, mely után kemény északi szél támadván, egyszerre átcsapott az időjárás csikorgó hidegbe. Lucza napjára jéggé fagyott minden folyó.
Castaldo és Pallavicini néhány nap múlva Fráter György vendégei voltak a kastélyban, s vacsoránál együtt mulattak vele.
Fráter György annyira gyanútalan volt, hogy még a rendes testőreit is előre küldé Gyulafehérvárra: nem tartott maga mellett mást, mint Vas Ferencz apródját, és Ferrári Márk olasz titkárját.
Szent Özséb napján, Lucza után harmadnapra, korán reggel kopogtatott a kardinál ajtaján a titkárja, Ferrari Márk.
Fráter György épen a hóráit végezé, az imazsámolyról kelt föl. Pongyola ruhája, egy drága prémes kaftán volt rajta. Kinyitá a titkárjának az ajtót.
Ferrari egy levelet adott át a kardinálnak, a mit az felbontott s elkezdett olvasni. A titkár ruhaujjából markába csúsztatá a gyilkot.
De nem volt bátorsága a rémtettet végrehajtani: visszahúzódott.
Ámde az ajtóban állt Pallavicini, az visszalökte s az ajtót behúzta előtte.
Ekkor Ferrari odaszökött a kardinálhoz s tőrével a nyakába döfött.
– Mi ez? Kiálta föl Fráter György, visszafordulva. A gyilkos még egyszer a nyakába szúrt.
De a hatalmas erős férfi egy ökölcsapással leteríté a nyomorultat s kicsavarta kezéből a gyilkot. Ekkor berohant a mellékszobában rejtőző többi orgyilkos, köztük Pallavicini s karddöfésekkel, pisztolylövésekkel leteríték a kardinált, a ki «Jézus Mária»! kiáltással rogyott össze, s kiadta lelkét.
A kiáltására elősiető apródját Vas Ferenczet is hét sebbel átszúrva leteríték s halottképen otthagyták az ura mellett.
Azután levágták a kardinálnak azt a fülét, melyről híres volt, hogy születése óta szőrös, s hőstettük tanujeléül elküldék Ferdinándnak.
Azzal ott hagyták a halottat. A kincsein megosztoztak.
Az alvinczi várkastélyból mindenki elfutott.
A sebeiből felocsudó apród a gyilkosok eltávozta után felvánszorgott s a faluba menekült: ott ápolták a jobbágyok rejtegetve, mig magához tért.
A nagy ember pedig ott feküdt a tornácz márványán hetven napig temetetlen. Senki sem kérdezősködött utána. Csak a midőn a felépült apródja hírt vitt a gyulafehérvári barátoknak ura haláláról, azok mentek érte s eltemették a kolostorukban. Sírkövén ez epitaphiummal: «omnibus moriendum est». (Mindenkinek meg kell halni.)
A franczia közmondás igy szól: «C’est plus, qu’un crime; c’est une faute!» (Ez több, mint bűn, ez hiba!)
A bűnért fölmentést adott a pápa a gyilkosoknak, de a hibát megboszulta a nemezis. Fráter Györgyöt elveszítve elveszté Ferdinánd Erdélyt.
