XXII. Fejezet. Ulomán Basa.
Ugy történt, a hogy Nádasdy előre látta. Szolimán szultán egész kedélyes humorral fogta fel a helyzetet. Elhitt Fráter Györgynek mindent. A barát az ő hive, annak tehát békét hágy. Ő lássa, mit fundál Erdélyben. Az áruló Petrovich, a ki átadta a Bánságot Ferdinándnak, azt kell megbüntetni. Segény Petrovich nem hitte volna, hogy ennyit fogják emlegetni a nevét.
Kászon basa kudarczát is megbocsátá a szultán a győzteseknek. Ha Török János százhetvenhárom vitéze elkergeté a beglerbég huszonötezer harczosát, az Török Jánosnak dicsőségére válik. (Atyja fia!) Ezért a beglerbéget illeti meg a büntetés. Azt lenyakaztatá a szultán s helyébe budai basának Alit küldé, az ennuchot. Ez legalább egy dologban nem volt férfi, de a többiben ugyancsak az volt.
Az uj beglerbéget pedig, Szokolovics Mehemet basát (egy rácz pap renegát fiát) beküldé a Bánságba, nyolczvanezer főnyi haddal, ötven ágyuval a tartományt meghódítani.
A rácz eredetü nagyvezér mindenütt nemzetebeli őrséget talált a várakban s azok egymásután nyiták meg előtte a várkapukat egy barátságos felhivásra. Báthory Endre, Ferdinánd vezére, a kinek a Bánságot védelmezni kellett volna, látva a huszszoros ellenséges hadat, egyszerre olyan köszvényt kapott a lábaiba, hogy nem tudott lóra ülni, a miből azonban olyan jól kigyógyította a török vezér, hogy a Marosig tudott szaladni, ott találkozott Ferdinánd másik vezérével, Sforza Pallavicinival. Akkor volt együtt a kettőjüknek hatezer fegyveresük. Ugyanannyi lehetett Castaldónak is, Nádasdy huszárjait is odaszámitva.
Szokolovics már október elején Lippáig hatolt, a nélkül, hogy egy puskát kisütöttek volna ellene. Itt is tárt karokkal fogadta a lakosság, s kényszeríté a magyar őrséget a várból kivonulni. A beglerbég Lippán ötezer szpahit és kétszáz janicsárt hagyott, Ulomán basa vezénylete alatt, a kinek első dolga volt a belső várban kutat ásatni. Ezt ma is «basa kutjának» nevezik.
Fráter György eddig meg sem mozdult.
Hatvanezer harczosa volt sátor alatt a kenyérmezei sikon. Azokat jó fegyelemben tartá s bőven élelmezte. Castaldónak adott harminczezer forintot a katonái zsoldjára.
Ezalatt folyvást jöttek-mentek nála a török csauszok, arab nyelven irott levelekkel, a mi nagy szemet szurt Castaldónál.
E táborozás alatt történt az, hogy Fráter György belső iródeákja, Pesti Gábor, éjnek idején megszökött az urától, felkereste Castaldo sátorát, s sürü könyhullatások között mondá el neki, hogy őrizze a fejét a baráttól, mert ez a pokollal czimboráló ember csak azon törekszik, hogy Castaldo seregét a törökök kezére játszsza, elmondta a spanyolnak mindazon levelek tartalmát, melyeket a barát az ő tollába diktált a török szultánhoz és vezérekhez.
Ezt a felfedezést közölte Castaldo a királylyal, a ki országnagyjainak tanácsára azt az utasítást küldé a vezérnek, hogy inkább előzze meg ő a barátot s tegye el láb alól.
Ez alatt Szokolovics Mehemet basa Temesvár alá vonult derék seregével s hozzáfogott annak az ostromához.
Itt azután derék harcz fejlődött a várvédők és ostromlók között. Losonczy István naponkint kitört az ellenségre, s meghiusítá a támadásait.
– No most uraim, itt az ideje az indulásnak, mondá Fráter György. Most már harczolnak a magyarok.
És sikerült neki egy követet bejuttatni Temesvárba Losonczyhoz, azzal az izenettel, hogy tartsa erősen magát, jön a felmentő sereg.
Azonban egyuttal a beglerbéghez is sietett egy követe Fráter Györgynek, olyanforma izenettel, hogy most már vége a csufságnak, jön a komoly dolog, jó lesz hazavakarodni.
Szokolovics Mehemet ezt nem is mondatta magának kétszer, hanem a mint Fráter György és Castaldo hadai a Marosvölgyén előtörtek, rögtön felszedette sátorait, s abbahagyva az ostromot, visszavonult Becse váráig.
Fráter György tehát ismét elérte a czélját vérontó ütközet nélkül. Temesvárt felszabadítá egy levél irásával.
A kettős játékot még mindig folytathatá. Nem vette észre, hogy minő halálos mérgekkel játszik.
Most végre eljött az idő, hogy el kellett vetnie valamelyik álarczát s az igazi képével jelenni meg a világ előtt. A vezérek haditanácsa elhatározá, hogy miután Szokolovics Mehemet nagyvezér Temesvár alól elfutott s még tovább is futni készül, Lippa várát fogják ostrom alá venni és visszafoglalni.
Itt aztán meg kellett vallani Fráter Györgynek, hogy ki hűségét tartja? Szolimánét-e vagy Ferdinándét?
Castaldo elkezdte a város falait lövetni s három napi ágyuzás után hatalmas rést töretett az alsó klastrom alatti bástyán.
A vezérek elhatározták, hogy Szent-Imre napján, délután két órakor rohamra viszik a csapatjaikat.
Egy fiatal spanyol vitéz, dicsvágyó kedvében nem várhatá meg a rendelt órát, hanem sokkal elébb nekiindula hetedmagával a törésnek s azon beugorva, vakmerő harczot kezdett a törökkel. Azokat ott ugyan darabokra vágták, de a nagy sivalkodásra felzendült a tábor, urak és legénység az ebéd mellől felugrálának s lovaikra kapva, vágtattak a vivott falakhoz. A gyalogság lajtorjákat támasztott a bástyák oldalához, azokon nyomult fölfelé.
– No vitéz ellenséges hazámfia, mondá ekkor Fráter György Nádasdy Tamásnak. Lássuk, hogy melyikünk tüzi ki hamarább a falpárkányra a maga zászlóját?
Azzal mind a ketten leugrának a lovaikról, kezükbe ragadták a saját nemzetségük czimeres zászlóit s úgy vezették a csapatjaikat a vivott bástyák felé.
Csodaharczot látott a világ e helyütt. A két öreg ember oly hős módon harczolt, oly halálmegvető bátorsággal vitte fokről-fokra elő a zászlóját s védte azt kardjával egész tömeg janicsár ellen! Talán az egyiknek az adott meseerőt a karjába, hogy e napon hitte megalapítani nagyra hivatott családja dicsőségét; a másiknak meg az, hogy itt vélte becsülettel bevégezhetni a terhes életet. De sem golyó, sem kard nem fogta egyiket sem. Zászlóikat oda tüzhették egymás mellé a megvivott falra. Az ostromló sereg minden oldalon a városba hatolt. Ulomán basa népének egy részével a belső várba menekült, a kinnrekedt szpáhik a Maros felé nyiló kapun kitörének, de ott épen szembe találkoztak vitéz Török Jánossal, ki most már ezredet vezényelt. A szpáhikkal dühös harczot kezdett, ő maga azoknak a főemberét hegyes tőrével leszurá, s a nagy viadalban maga is hét sebet kapott, de a szpáhikat mind a Marosba szoríták, s a ki a tulpartra átvergődött, azt a spanyolok ölték meg. A lippai diadalnap háromezerötszáz halott és fogoly török árával lett megfizetve.
«Ezt hogy hazudod el a török szultánnak, meg hogy magad vitted elől a hágcsón a zászlódat?» mondá Nádasdy az ostromból visszatérő Fráter Györgynek, kivel Castaldo sátorában a győzelmes ostrom után összetalálkozék. Fráter Györgynek az arcza fekete volt a lőporfüsttől, és foltos a vértől, de ragyogó az erős indulattól. Ez volt hát az igazi arcza?
Castaldo azt mondá neki:
– Menjen csak kegyelmed, mossa le az ábrázatját szaporán a dicsőség kormától: mert olyan izenetem van kegyelmedhez, a melynél az arcza teljes ragyogását óhajtanám látni.
Mikor aztán Fráter György ismét odakerült Castaldo sátorához, harczban összetépett ruháit felváltva és arczát tisztára mosva: ott találta azelőtt összegyűlve mind a vezéreket, kapitányokat, és a tábori káplányokat és pópákat, azok mögött a tamburokat és trombitásokat, mintha nagy tábori misére készülnének.
És akkor előhozatá a sátorból Castaldo a nagy vastokokba zárt függőpecsétes irásokat. Az egyik volt Ferdinánd király decretuma, melyben Martinuzzi Utyessenovich Györgyöt, legjobb hivét kinevezi esztergomi prímásnak. A másik pedig III. Pál pápa levele volt, melyben a püspököt, a keresztyénség védelmében tett nagy és hősi szolgálataiért a kardináli biborral ruházza fel.
Az okiratok felolvasása után dob- és trombitaszó hangzott fel háromszor, mit a hadirendben felállított ezredek vivát kiáltása követett: közbe dörögtek az elfoglalt bástyákon az ágyuk, hirdetve urbi et orbi a nagy örömhírt.
S e nagy dicsőség, felmagasztalás közepett a barátnak az arczán egy vonás derülése, egy szinváltozás árnyalata sem mutatá az örömöt. Hideg maradt, mozdulatlan, mint egy szoborkép.
Ez a mozdulatlan arcz volt a halála.
Ulomán basa ezerötszáz törökkel a belső várba vette magát.
Miután kútja volt, vizben szükséget nem szenvedett, eleségül ott volt a sok paripa. A fellegvár bástyái erősek voltak, daczoltak az ostrommal.
Castaldó felszólítá a basát kapitulációra.
Ulomán azt felelte rá, hogy csak tisztességes elvonulás mellett, fegyverrel a kézben, lobogó zászlókkal adja át a várat.
November vége felé járt az idő. Esős, ködös, csatakos napok.
Az erdélyi hadsereg haza kivánkozott. Székelyek, szászok, oláhok mind nem voltak rendes zsoldba vett katonák, hanem felkelő seregek, a kik egy hadjáratra vállalkoztak, de téli táborozás elől ugyan haza tértek.
Fráter György azt ajánlá a társvezéreknek, hogy el kell fogadni Ulomán basa ajánlatát. Hadd menjen Allah hírével a maga hazájába. Elég nagy diadal lesz, ha Ferdinánd seregei egy ötezer töröktől védett erős várat ostrommal elfoglaltak. Az első töröktől visszafoglalt vár e hosszú hadjáratban.
Még talán valami más is járhatott a barát eszében.
Ulomán basa nevezetes alakja volt a történelemnek.
Találkoztunk vele a fekete herczeggel megvivott harczoknál, a mikben annyi diadalt aratott. Azóta is hires harczai voltak a Zrinyiekkel. De legtöbbet nyomott mellette az eredete.
A hogy franczia kútforrásunk értesít: Ulomán basa a persa Szófi hugának a férje volt, a ki a sógora iránti haragból átszökött annak ellenségéhez, Szolimánhoz. (Uloman le persan.) Asszony volt a kérdésben. Szolimán udvaránál nagy kedvezésben részesültek a renegátok. De semmi keresztyén pribék nem állt előtte olyan nagy becsben, mint a persa hittagadó, a ki elhagyja a siita vallást s áttér a szunnita hitre. Ezért állt nagy értékben Ulomán Szolimán előtt. S ezt Fráter György jól tudta.
Azt képzelte, hogy ha ő Ulomán basát ép bőrrel haza menekülni segíti, az hálából ismét kiegyenlíti az ő tartozását a török szultánnál.
Fráter György addig ijeszgette Castaldot a beglerbég és budai Ali basa közeledésével, saját serege szétbomlásával, míg az beleegyezett a török basa által felajánlott kapituláczióba. Elmehet Ulomán egész seregével, fegyverestül, podgyászostul: csak az ágyuit hagyja hátra.
Fráter György még egy szekérsor élelemről is gondoskodott a török had számára s kiséretül oda adta melléjük Cserepovics rácz kapitányt a szerezsánjaival. Azok éjjel, fáklya és lámpafény mellett vágtak neki az utnak.
Eddig ez mind jó lett volna. Azonban a magyar táborban akadt két kapitány, a ki összebeszélt, hogy az elvonuló török sereget útközben megtámadja, levágja és prédát tesz benne. Alávaló terv volt: nem méltó se magyarhoz, se keresztyénhez. Kapitulált ellenséget a váron kivül megrohanni, leöldösni.
De meglakoltak érte a kapitányok. Az egyik volt Horváth Ferencz, a másik Balassa Menyhért (Tinódynál Balási) ugyanaz a rabló várur, a ki Izabella dolgában fellázadt s aztán nagy sietve Ferdinándhoz visszapártolt. A megtámadott Ulomán bég harczosai fegyverre kaptak s a martalóczokat szégyennel visszaverték, Balassa Menyhértnek a czombját keresztül lőtték. Azok nagy gyalázkodással visszakullogtak a magyar táborba.
S ezt mind Fráter György rovására irták. Ő segített Ulomán basának megmenekülni: ő miatta fáj Balassa Menyhért átlőtt lábszára!
E közben Szokolovics Mehemednek egy levelét elfogták, mely Fráter Györgyhöz volt intézve. Ebben ez volt irva:
«A szultán, mihelyt az uraságod által küldött adót kezéhez vette, rámparancsolt, hogy Erdélyt háboritatlan hagyjam. Ezért hagytam fel Temesvár vívásával. Uraságod pedig, farizeusok és haramiák társaságában, szablyákkal, rudakkal és fáklyákkal Lippa ostromába fogott. E miatt Ali budai basa seregével ide jött hozzám. De én őt a szultán parancsa mellett visszaküldöttem, mert, mint Cicero mondja, adott szavunkat az ellenség irányában is illik megtartanunk. Uraságod, máskép cselekszik, mint levelében beszél. Jó lesz a dolog végét meggondolni, s a császár hatalmára gondolni!»
Ezzel még gyanusabbá lett Fráter György Ferdinánd vezérei előtt. Bőszült volt ellene az egész magyar-német had. De kivált az olaszok.
Sforza Pallavicini igy ir e napokban Ferdinándnak:
«Nincs olyan ész, mely ennek az embernek a természetét fel tudná fogni. Ugyanabban a pillanatban sir és nevet. Egyszer igér, másszor tagad. Ugy beszél mint egy szent, s úgy cselekszik, mint egy ördög. – Ez az ember inkább török, mint keresztény, inkább Lucifer, mint János. Fogásai és ármányai a beglerbéggel különfélék. Követei, levelei, szünet szüntelen mennek a törökhöz, s onnan vissza hozzá a csauszok. Azt mondja, mind ez jó czélra történik. Mikor a szavaiért legjobban felindulok ellene, a tetteit helyeselnem kell. Kitalálja a gondolataimat. Kérem az Istent, világositson fel, mit tegyek ezzel az emberrel?»
Martinuzzi a lippai napok után minden dolgát megirta Ferdinánd királynak és Károly császárnak: világosan, őszintén. Elküldte nekik a beglerbég leveleit is. Mind a két uralkodó meggyőződött ez irataiból, hogy Fráter György helyesen cselekszik. Válaszoltak is rá. Ferdinánd a vajda kitünő ügyességét és hűségét magasztalá, Károly császár azt irá néki: «Bátorságod és lelki nagyságod által egymagad állasz ez idő szerint az egyház férfiai között, a ki karral és tanácscsal oltalmazod a hitetlenek dühe ellen a kereszténységet.»
Fráter György ezeket a leveleket már nem olvasá.
