XII.

Másnap reggel már meg tudta Feodor, hogy mi változás történt odakünn a világban?

Nagy csapat fegyveres nép tódult a tornyát elzáró sánczok felé a sziget oldaláról, mig a tenger felől a hadihajó fordítá felé hármas ágyusorának torkait.

No de a hajó messze van, közelbe nem jöhet s a polgárkatonaság nem harczol igazán.

Mielőtt arra kerülne a sor, üdvös szokás szerint előbb az ostrom alá vevők felszólítják a megszállt hadat a békés feladásra.

A trombitás hirnök nyomában jön a szuperintendens, mint előzetes békeapostol. Felhivják a torony lakóit, hogy álljanak szónak.

Feodor odaküldi hozzájuk a legvénebb martalóczot, a ki a háznagyot játszta: a süketet. Beszéljék annak a fülébe a szép mondásaikat.

Csakhogy a háznagy nem süket, ha nem akarja. Ő is csalt a csalók között. Ez jól megérté a békekövet felhivását: «mindenkinek szabad elvonulás és büntetlen élet: kiki annyit elvihet a toronyban felhalmozott kincsekből, a mennyit a válla elbir. Csak a torony urát magát adják ki élve a büntető igazság kezébe».

A visszatérő várnagy elébb megsugta a felhivás tartalmát az őrt álló czimborának, így szájról-szájra a többi megtudta mind.

Mikor aztán a torony ura oda lépett közéjük, körülállták, megfigyelték.

– Czimboráim! szólt Feodor; itt a próba napja, a hol megmutatjuk a világnak, hogy mit ér negyven ilyen ficzkó, mint ti vagytok, egy vár, meg egy sziklazátony közepett? Tizenkét ágyunk van, lőszerünk tömérdek, élelmünk a világ végéig elég. Ezen a hosszú sziklanyelven, a ki felénk közelít, lesöpörjük, mint a hangyát; a ki a tenger felől jön, fenékbe lőjük s ha elnyomnak bennünket, légberöpítjük magunkat ellenségeinkkel együtt, ott is összefogózva maradunk s vagy ők visznek fel bennünket a maguk mennyországába; vagy mi őket velünk a magunk dicső pokolországába. Fel, tűzre és vasra barátim.

Máskor nagy hurráh-ordítás fogadta az ilyen beszédet, most csak a szájaikat fintorgatták a marczona hősök. Előlépett a görbehátú.

– Hallám a szép szót, patronus uram, mert hát nem volnék már süket; s azt mondanám rá: hogy igen szép vallás volt ez, a mire te minket tanítottál. «A mi nekem jó, az a jó, a mi másnak rosz, az nem rosz; a hűség erény és így a pokol fiainak nem való.» Nekünk szabadság van igérve s egész hátikosár kincs fejenkint: ez nekünk jó, tehát jó; ha téged kiadunk élve, téged négyfelé vágnak: ez neked rosz, tehát nem rosz. Ha hozzád sem leszünk hűségesek, akkor tökéletesen tetszeni fogunk az ördögnek. Tehát inkább csak kiadunk mi téged, mint hogy veled együtt a légbe röpüljünk.

A körülállók mind nagyot nevettek rá.

Feodor maga is kaczagott.

Hisz ez az ő saját tanainak a diadala volt.

«A mi nekem jó, az a jó; a mi másnak rosz, az nem rosz.»

Nagyon megtanulták tőle.

– Hanem azért még sem kaptok semmit.

Mielőtt hozzányulhattak volna, kirántotta a pisztolyát s egy lövéssel szétzúzta a koponyáját.

Sándor és Pál visszamentek az országukba s megosztoztak békében apáik vagyonán.

A dagői torony pedig most is ott áll a sziklaszoros előfokán s jó menedéket ád a hojszáknak és tengeri sasoknak.