XVI. FEJEZET. Előre, előre, egészen a Baross-bálványig!

Hideg, bóraszerű szelek fujdogáltak. A Villamos, horgonyt vetve, nyugtalanul himbálódzott sínein.

A tábornok gyorsan beszerezte a legszükségesebb tárgyakat, ami útközben nélkülözhetetlen a vérbeli utazónak. Régi írók műveiből ismerve a viszonyokat, néhány vízáthatlan ponyvát vásárolt Grill könyvkereskedésében, amire, később látni fogjuk, mily szükségük is lett. Azután vízáthatlan vasakat, könyökszorítókat, vízáthatlan élelmiszert és vízáthatlan vizet vásárolt; konzervekkel még hazulról el voltak látva.

Reggel kilenc óra öt perckor, kedvező szél mellett, bátor bizakodással és reménnyel – a Villamos megindult bizonytalan jövője felé.

A beszállás elég simán ment végbe. A bejáratra fel volt függesztve a »Meg-Thelt« tábla, ami azt jelentette, hogy már csak harmincan szállhatnak fel. Borzasztó gomolygás támadt: a bennszülöttek, itteni szokás szerint, egymás torkába haraptak és vas-szögekkel döfték egymás lábát. Puss és a tábornok revolvert rántottak és néhány bennszülött holttestén keresztül felrohantak a Villamos előhelyiségébe. Éles csengetés hallszott: – a Villamos nekilódult – és elhagyta a kikötőt. Néhány bennszülött férfi és nőszemély (utóbbiak a jellemző óriáskalapban) sivítva kapaszkodott bele a feljáró lépcsőibe: ezeket a Villamos kapitánya, a Ka-Lauz döfölte le.

Kint voltak a nyilt Thököli-óceánon.

A tábornok éppen a berendezkedéshez fogott egyik sarokban, mikor háta mögött suttogva hívta valaki. Megfordult és kint a Villamos kiugró csengőszerkezetén egy embert pillantott meg, aki kuporogva húzta össze magát.

A hor-Dhár volt.

– Ne tessék szólni bent – suttogta – és tessék a jegyárat nekem ideadni. Van jegy nálam. Ne tessék szólni.

És két sárga jegyet nyujtott át a tábornoknak.

A tábornok mindent megértett.

Ez volt a szakaszjegy.