XXV. FEJEZET. Jönnek a men-Teők!

Igen, úgy látszott, elkövetkezett a vég!

Az irokézek, fennen lobogtatott Kéz-I-Ratokkal egyre közelebb nyomultak: az egyik, akit a többiek Ní-mandnak neveztek, már megragadta a tábornok köpenyét és felemelte karját, hogy beledöfje a Kéz-I-Ratot – amikor rémült kiabálás és zavar támadt a támadók között.

– Jönnek a men-Teők! – ordított valaki.

Egyszerre szétrebbent az embergomolyag: – százfelé rohantak, menekültek a rémült vadak, szétterülve a szélrózsa minden irányában: – csak a jajongó »Pumpa, Pumpa« harci kiáltást lehetett hallani még egy ideig.

És a wigwam túlsó felén robogó porfelhőben megjelentek az első, daliás men-Teők: – villogó szemekkel, kezükben messze kinyujtva maguk előtt a Per-Sely-eket, elszántan száguldottak a menekülők után.

Ekkor Puss megragadta a tábornok karját.

– Meneküljünk! – súgta fülébe.

A wigwam kijárata felé rohantak: – revolvert szegeztek az ellenszegülő pinc-nök mellének, mire az »Még egy álhirlapíró?« legyintéssel átengedte őket. Félóra mulva kint voltak a Rákóczi-fennsíkon.

Meg voltak mentve!