II. FEJEZET.

A rendőrségi épület előszobájában izgatott szaladgálás töltötte be a legkisebb zúgokat is. Sörlukkal egy csapóajtón keresztül érkeztünk és azonnal a rendőrfőnök szobájába léptünk.

– Nem adhatunk semmi felvilágosítást – mondotta hűvösen a rendőrfőnök.

Sörluk egy röpke pillantást vetett rám, melyből azt olvastam ki, hogy a rendőrfőnök régi ellensége neki, mert 1903-ban egy nyomozás alkalmából, melyben a rendőrfőnöknek nagy, de eredménytelen szerepe volt, ő, Sörluk két perc alatt oly megoldást teremtett, hogy a rablógyilkos a kérdéses bűntényen kívül még 2½ vérfertőzést, fojtogatást, házasságszédelgést és egy terc kasszát vallott be.

– De mégis, – firtatta tovább Sörluk a rendőrfőnököt – hogyan kezdtek hozzá a nyomozáshoz?

– Nos, – mondotta most már mérgesen a rendőrfőnök – hiába gúnyolódik, mert ezúttal igazán széles és biztos rendszerű a nyomozásunk. Először is két detektivet küldöttünk a tett színhelyére, hogy abban az esetben, ha a gyilkos, esetleg a kiváncsiságtól hajtva, visszatérne a holttestekhez – azonnal letartóztassék. Azután apróhirdetéseket tettünk közzé, melyben felszólítjuk a gyilkost, hogy este 6 órakor piros szegfüvel jelenjék meg az Erzsébet-tér sarkán és cselből azt írtuk, hogy egy barna, milliomos hölgy várja ott, aki szereti őt. Azután telefonáltunk a katonai sorozóbizottsághoz, hogy a beérkező ujoncokat vegyék külön vizsgálat alá, mert bizonyos, hogy a gyilkost most már két napja furdalja a lelkiismeret, amit a katonai orvos könnyen felismer a fúrás mélységéről, s így, ha a gyilkos az ujoncok közt van, azonnal letartóztatható. Végre az összes lapokban közzétettük, hogy a nyomozást ÉN vezetem, mire a gyilkos annyira elbizakodik és megörül, hogy a »Csuhaj, csahaj, szabad a madárka« című népdalt énekelve, féllábon végigtáncol az Andrássy-úton, amivel elárulja magát. Azt hisszük, ennyi egyelőre elég lesz: – ha ezekre sem jelentkezik a gyilkos, akkor úgyis oly elvetemült gonosztevővel van dolgunk, akit a jóistenke majd megbüntet, miáltal a tárgyalás ránknézve végleg befejezettnek tekinthető.

E szavak után a rendőrfőnök sírva kezet csókolt önmagának és szeretettel végigsimítva szépen kifejlett tábeszét, visszadúgta hátgerincébe.

– Jól van, – mondotta Sörluk, mialatt a rendőrfőnököt kerekes széken elvitték – küldjenek egy szakasz lovasrendőrt délután négyre a Rombach-streeti ház elé.