III. FEJEZET.

Sörluk Nack Neck, a félelmes detektív, ezután jéghideg nyugalommal még kétszer ismételte a »well« szócskát, mely magyarul annyit tesz: »Minden füzet ára harminc fillér, tessék mutatványszámot kérni.«

– S most meg fog kezdődni a rémes hajsza – így szólt, keresztbefont karokkal s hidegen szívta tovább a »Jenki Doodle« indulót, melyre csak az imént gyujtott rá. Nekem csontjaimban megdermedt a vese.

– Menj nyugodtan előre addig a házig – szólt most hozzám – és várj meg, kissé át fogok öltözködni. A kapuban felfelé vezető lépcsőket fogsz találni: ezekre felváltva rakd előre jobb és bal lábadat és mitől se tarts. Ha az emelet bal sarkán nem áll két elemi iskolai tanuló, hátul összenőve, well, well, akkor menj be az előszobába, ha ellenkezik, lődd le, mondd, hogy én mondtam. Azután észrevétlenül csússz be a szekrény alá, állj fel és gondolj a vízipapra, míg megérkezem.

Sörluk erre hirtelen megnyomott egy gombot és egy elsőosztályú bőrsülyesztőn keresztül eltűnt szemeim elől. Vegyes érzelmekkel indultam a kérdéses ház elé, mikor a sarkon túl hirtelen egy pólyába burkolt csecsemőt pillantottam meg, amint a kerítésen észrevétlenül átsurranni igyekezett.

Megfordultam és az utca másik felén siető léptekkel láttam közeledni Sörluk húsz év óta halottnak vélt öreganyját. Beszédbe eredtem vele a régi időkről, mikor egyszerre csak látom, hogy az előbbi csecsemő súlyos léptekkel jár fel és alá az utca másik felén és folyton felénk pislog. Viselkedése különben is gyanus volt, mert mindig közelebb jött s még azt is feltűnőnek találtam, hogy két revolver volt mindegyik kezében, melyekkel folyton lövöldözött ránk. Mikor már a tizenötödik golyó jött éppen a hasamba, figyelmeztettem az öregasszonyt.

– Csak maradj – súgta felém hajolva Sörluk (mert ő volt az öreg asszony, mint később megtudtam). – Ez Bleyweisz, a vén róka! De engem nem vezet félre furfangos álruháival, well. Várj itt egy percig, figyeld az embert, közben azonban tégy úgy, mintha elmennél. Visszajövök és végre karmaim között lesz a gazfickó! – A nagy detektív erre öregasszonyos léptekkel és kalarábét árulva a szembejövőknek, eltűnt a kanálisban.

Alig tűnt el Sörluk a kanálisban, amikor az egyik utca felől máris nyugodt és ravasz léptekkel egy szarvasmarhát vettünk észre. Azonnal felismertem: Sörluk volt. Felkiáltottam!

Bley weisz egyenesen szembefordult vele és már messziről kiabált:

– Sörluk, maga vén csaló, azt hiszi, engem félre lehet vezetni az ilyen faksznikkal? Mi lesz a számlával?

Izgatottan figyeltem, hogyan veti rá magát barátom a furfangos gonosztevőre, aki végre karmai közé került. Legnagyobb meglepetésemre azonban Sörluk egyszerre megfordult és lábait egy váratlan mozdulattal ravaszul két nyaka közé szedve, hideg nyugalommal nyargalni kezdett, ellenkező irányban, kitűnően mímelve egy olyan ember modorát, aki nagyon fél a szabójától és inkább elszalad és úgy rohan, mint a veszett fene.

Pillanat alatt átértettem szándékát. Tudván, hogy Bleyweisz, a népligeti prerik furfangos vocabulary-ja, esetleg könnyen elmenekülhetne még, nem veti rá magát rögtön, hanem megkerülve a várost, hátulról támadja meg, mikor nem is sejti. Megdermedt bennem a vese velővel.

Ami ezután történt, azt Sörluktól tudtam meg később.

Sörluk körülbelül egy félóráig szaladt még, amikor egy előre elhelyezett almacsutkában szándékosan orra bukott. Ám e pillanatban sülyesztő nyilt meg alatta és ő a mélységbe zuhant.

Azonnal tisztában volt a helyzettel, Bleyweisz cinkosainak hálójába került.

Ketten megragadták és karjait többször nyaka köré csavarva, több csomóba kötötték a hátán. Füleit összevarrták feje fölött, sarkára sodronyt erősítettek és szájába két vánkost, egy dunyhát, egy lepedőt, egy csíkos cihát és két hálóinget tömtek, a hozzávaló gombokkal együtt. Ezután fejjel belelógatták egy lavor vízbe, melynek fenekén szimbolikus költemények áztak.

– Igy fogj ki rajtunk máskor! – mordulta mellette egy gúnyosan kacagó hang. – Végre végeztünk veled és átkozott furfangoddal. Mi most elmegyünk, de ez a víz óraművel alulról spiritusz által forraltatik s húsz és fél perc mulva két tizenkét lóerejű motor beleidbe sajtolja a modern költeményeket. Emellett egy másik gép véredényeidbe oltatlan meszet fecskendez, ettől vérelmeszesedést kapsz, mely lassan, de biztosan öl.

Ezek után a cinkosok vad hahotával távoztak.

Sörluk egyedül maradt és most már biztosíthatjuk olvasóinkat, igazán nem volt menekvés, úgy éljünk. Sörluk hidegen nyult zsebeibe és megnyugvással tapasztalta, hogy bőrtokba rejtett lélekjelenlétét nem vesztette el. Fagyos egykedvüséggel várta a halált, remélve, hogy tőle újabb részleteket tud meg. Most vége. Igy telt el egy perc. Két perc. Öt és fél perc. Hét és háromnegyed perc… Nyolc… perc… Ki… ki… kilenc perc… Tizenegy és fél… pe… pe… pp… Ti… ti… zenegy… (na most! Aufpasszen, tisztelt olvasó!)… Tizenöt perc!!!!… –? –? – – – (Tessék húszig számolni és aztán nyugodtan elájulni az izgalomtól, mert ennek a fejezetnek ez a vége.)