I. FEJEZET.

(Melyben elmondatik a fiatal Krausz születése, ifjusága és atyjával való beszélgetése.)

Születtem a Külső-Szerecseny-utca 34. számú házban, fönt az emeleten a 119. ajtószám alatt, a lichthóf közvetlen közelében.

Atyám ugyane háznak az utcára nyíló homlokzatában jónévnek örvendő kalmár volt: sajtárúkkal és más tejtermékekkel űzött állandó és kiterjedt kereskedést; a ház majdnem minden előkelőbb ajtószámával és lichthófjával üzleti összeköttetésben állott: – még az akkor jóhírű Goldberger-családnak is szállított naponta két és félliter pasztörizáltat a 32-es alá, félliter külön, akiknek pedig cselédjük is volt.

Atyámat Krausz S. N. Robin-nak hívták: zsenge gyermekkoromban a második emeleti gangon éppen ezért »der, der verfluchte, ist der Robin’s Sohn« jelzéssel pofozott a házmester; innen neveztem magam később Robinson-nak.

Sorsomat talán éppen az döntötte el, hogy tejkereskedésünk volt: itt tanultam megismerni és megszeretni főelemem, a vizet, mely később elhatározó fontosságuvá lőn életem folyásában. A tejeskannák előtt üldögélve sok, sok vizet láttam magam előtt: – oceánok és tengerek lebegtek szemeim ködében. Igazi tengerészvér folyt ereimben: gyülöltem és megvetettem a hitvány kis édesvizeket.

– Hallom, Móric, te ganef, – szólt spanyolul atyám – hogy nem akarsz mosdani.

Ekkor könnyekben törtem ki és mindent bevallottam neki: hogy mennyire irtózom a nyomorult édesvíztől és hogy csak a tenger végtelen keserü hullámai felé vonz minden vágyakozásom.

– Majd adok én neked keserüvizet – mondotta ősz atyám portugál nyelven. – Takarodj a szemem elől!

Ezután elmondotta, hogy fivérem néhány év előtt éppen ily makacsul vágyakozott a keserüvíz után, mely őt addig hajtotta, míg végre is teljesen elhajtotta az atyai háztól. Hajósinassá lett, de a balsors átvitte őt Budára, ahol a Lukácsfürdőbe került és most tyúkszemvágói rabszolgaságban sínylődik.

Boldogtalan fivérem sorsa könnyekig lágyította atyámat: zokogva rúgott hármat a fenekembe és kért, hogy térjek a jó útra.

Megigértem neki és néhány napig igyekeztem elfojtani magamban a rossz gerjedelmeket. De természetünkön nem tehetünk erőszakot. Nekem is csak alkalomra volt szükségem, hogy vágyaim újult erővel törjenek ki belőlem ismét és ez az alkalom nem váratott magára soká.