FŐ A DISZKRÉCIÓ.

– Appardon… szabad?

–: Kérem, parancsoljon… nincs elfoglalva…

– Köszönöm.

–: Kérem.

– Appardon… szabad ezt az ujságot?

–: Tessék.

– Ööö… tetszik tudni, azért mondom, az apróhirdetések miatt…

–: Kérem, tessék.

– Nagyon kedves… De itt léghuzam van.

–: Igen… Csakhogy nagyon tele van a kávéház. Nincs más hely.

– Nekem, őszintén szólva, nagyon mindegy… Itt is jól érzem magam. Fő, hogy az apróhirdetéseket elolvashassam…

– Eee… igen. (Olvas.)

– Az ember bejön a kávéházba, leül és olvas, – nem igaz? Én egyedül érzem magam a legjobban… engem ne zavarjon senki, én se zavarok senkit. De Pesten nem tudnak az emberek diszkrétek lenni… Pesten mindenki személyeskedik, leül az ember mellé, elmeséli az élete történetét, mintha az valakit érdekelne… nem igaz?

–: De bizony, kérem, igaz.

– Na, úgy-e. Máskép van ez, kérem, külföldön. Londonban két év előtt, márciusban voltam, tetszik tudni, kataszteri hivatalnok vagyok, ki voltam küldve a banktól, mondom az anyósomnak, kicsit süket szegény, na, mondok, jól van. Hát mondom, Londonban az emberek tudják, mi a személyes diszkréció. Mert úgy-e, kérem, mit érdekel engem egy másik embernek a baja? Például, mit érdekli önt az, hogy én miért böngészem az apróhirdetéseket?

–: Hehe… bizony, mit érdekel.

– Na látja, úgy-e, azért mondom. Nem szabad tolakodni az embernek a személyes dolgaival. Hát én nézem az apróhirdetést… Ön itt mellettem ül és néz… és passz. Diszkréció. Ez kérem, a diszkréció. Önt esetleg érdekli, hogy én miért nézem az apróhirdetéseket. De ön ezt nem kérdezi és én nem mondom meg, mert ez esetleg nekem egy személyes ügyem, amiben nekem nagyon diszkrétül kell eljárni, mert tessék elhinni, például a nők csak a diszkrét embereket szeretik. Például, vegyük ezt. Miért van nekem olyan nagy sikerem a nők körül? Na. Hát mert a nők tudják, hogy diszkrét ember vagyok és ez a nőknek, tessék elhinni, a legfőbb. Hogy ők nyugodtak lehessenek, hogy én nem fecsegem el a dolgot a barátaimnak, nem adom tovább, nem csinálok pletykát, – mert tessék elhinni, a hírnevükre nagyon vigyáznak a nők. Most például, tessék ezt venni, hogy példát mondjak. Itt van nekem például egy nőm, egy nagyszerű, fess, molett, barna úrinő, de nem ez a fontos. Hanem kérem, mi a fontos? Ugyebár a diszkréció a fontos? Na már most. Ez az én nőm egy férjes nő, akivel mi találkahelyeken szoktunk összejönni. Már mostan, ha én ennek a nőnek leveleket írok, mint más fiatalemberek teszik, úgyebár, mit tesz az ő marha férje? Az ő marha férje, úgyebár, felbontja a levelet, megmutatja a marha férjnek és minden kiderül. Azért vagyok én egy okos és diszkrét ember. Az én leveleimet nem látja maga ottan, náluk. Engem maga nem lát oda elmenni, felmászkálni, bemutatkozni családnak, mint más fiatalemberek teszik. Engem marha férj nem is ismer. Én megírom szépen az apróhirdetést, itt a Pé Hába; a nő elolvassa, tudja, hogy mikor kell nekünk találkozni. Na. A dolog, úgyebár, milyen egyszerű és milyen nagyszerű. Mondjuk, holnap akarok találkozni. Erre írom: »Pupu. Holnap délután, szokott helyen.« Pupu. Ugy-e, milyen egyszerű? Ki sejti, hogy mit jelent az, Pupu? Pupu. Egyszerüen Pupu. És így: »szokott helyen«. Na ná, majd kiírom, Bábergold Antalné, Bajza-utca három. A dolog egyszerű. A nő elolvassa és rendbe van. Nincs levél, nincs gyanakvás, nincs skandalum, nincs mászkálás kapuk előtt, nincs baj. És mindez miért? Mert tudok diszkrét és ügyes lenni és nem jár el a pofám és nem mászkálok el lakásokba és nem megyek veszélyes helyekre és nem ismerkedem családdal és nem beszélek a barátaimnak és tudok hallgatni. Ezér van sikerem a nőnél, ezért szeret a nő és ölel és csókol és harap, a bestia… Hát nincs igazam?…

–: Hehehe… De igen…

– Na, úgy-e… De most szaladok… háromra ott kell lennem… Na, örülök, hogy mulattathattam… (Kezét nyujtja.) Frász Ödön vagyok, különben…

–: Heh he… örültem… Bábergold Antal vagyok…