Ősnyelv.

Igen sajátságos a nép ősnyelve: – anyanyelv nincsen, mert a gyermekeket frank és gall törzsek bevándorolt leányaira, ú. n. »bonne«-okra bízták, akik a tót és skandináv nyelvek egy sajátságos keverékére szoktatták a zsengéket: – ezt a nyelvet azután a lipótvárosi anyák »französisch« névvel jelölték makacsul, egészen addig, míg a gyermek párisi tanulmányaira nem ment el, ahol azután kiderült a tévedés. A legutóbbi időben egészen váratlanul egy eddig még ismeretlen nyelvvel, az ungrissel, vagy ungárisch-al (magor, magyar) gazdagodott az eredeti zsargon: a lipótvárosiak igen sok szót átvettek, saját használatra kissé átalakítva és kottába szedve; így például a magyar »no!« indulatszót meg is zenésítették.

Nagy csapás érte a lipótvárosi nyelvet a mohácsi vész alkalmával, amikor is elvesztették az »r« betüt, amelyet mind a mai napig nem tudtak megtalálni.