HERAKLESZ TIZENHARMADIK HŐSTETTE.

Ezek után pedig megpihent Heraklesz Eurisztheüsz király előtt és beszolgáltatta a naemeai oroszlán fejét, mellyel Augiusz istállóját kisöpörte.

– Itt van a fej, ó király – mondta Eurisztheüsz. – Feloldasz-e mostan végre?

De Eurisztheüsz összeráncolta szemöldökét és gondolkodva szólt.

– Még egy hőstett vár rád, ó Heraklesz.

– Mi legyen az? – kérdezte Heraklesz és meglobogtatta buzogányát.

Eurisztheüsz kivette zsebéből a »Rafina« című szépirodalmi lap legutóbb megjelent számát és felhajtotta azon az oldalon, ahol Pök Lajos »Tiszta nyál egy régi lemezen« című költeménye volt kinyomtatva, kék betükkel, keresztbe és visszafelé.

– Látod ezt a verset? – mondta Eurisztheüsz.

– Látom – mondta Heraklesz; és tényleg látta.

– Na – mondta Eurisztheüsz. – Menj el Pök Lajoshoz és bizonyítsd be neki, hogy ennek itten nincs értelme. Tizenöt éve nem meri ezt neki senki megmondani.

Heraklesz felcsatolta buzogányát. Két kőből dörzsölt magának nehéz baltákat, egy hosszú kötelet csavart dereka köré, három könyvet dugott tarsolyába, négy vad kritikust szájkosárral szíjra füzött, véres hússal etette őket két napig, azután vízben áztatta a »Nyugat« négy évfolyamát s megindult.

A szörnyeteg lakhelyét a körút felől kísérelték megközelíteni. Körülárkolta a kávébarlangot, melyet a bentlakó fenevadak után, akik »Nyu-nyu« hangot adnak, »Nyujork«-nak neveztek ezidőben. A barlangot körülvevő csalit egyik zugában találkozott Heraklesz a Vasorrú Boszorkánnyal.

– Jó estét, öreganyám – szólította meg Heraklesz.

– Szerencséd, hogy magyar írónőnek szólítottál, – felelt az – most megmondom neked, hogy erre a szóra: »merkantil-rendszer«, milyen rímet lehet csinálni.

De Heraklesz nem ült fel a ravasz cselnek és egyetlen csapással levágta a boszorkány verslábait.

A szörnyeteget fent a hegyen találta, egy pohár mérget kevert, habbal.

Heraklesz nem rohant rá azonnal. Hátrament, öt római pénzt adott Ágnesnek. A vad kritikusokat kétoldalt, a lejárat mellett helyezte el és megkötötte szíjjal, majd egy-egy nyers, még véres verskötetet dobott elébük, hogy azokat felfalják, míg majd szükség lesz rájuk.

Azután hátulról, óvatosan közeledett a szörnyeteg felé. Hirtelen csapott le rá: a szörnyetegnek megfordulni sem volt ideje. Heraklesz szeme elé csapta a verset, s mielőtt még a szörnyeteg egy mozdulatot tehetett volna, megszólalt:

– Ennek nincs értelme! – mondta Heraklesz elszántan és minden izma megfeszült.

A szörnyeteg borzasztót horkantott. Szemei vérbeborultak. Ujjait szétmeresztette és szembefordult támadójával.

– Ennek nincs értelme! – mondta Heraklesz újból s megragadta a szörnyeteg veséjét.

Rettentő harc kezdődött. A fenevad csapkodott maga körül, tollát Heraklesz torkába fúrta és egy nyilatkozatot tett közzé a »Világ« irodalompolitikai rovatában, Hatvany Lajost idézve, aki azonban nem jelent meg. Majd szédítő gyorsasággal forogni kezdett és harmincöt verset döfött tavaly megjelent kötetéből.

– Nincs értelme! – mondta Heraklesz.

A szörnyeteg más tizenkét verset harapott Heraklesz hasába. Mellébe is fúrt egy verset és két lapockája közé.

– Nincs értelme! – lihegte Heraklesz és nem engedte el a vesét. – Nincs értelme! Hol van az értelme? Kérdem, hol van az értelme?

A fenevad újabb verseket karmolt Heraklesz hóna alá. Heraklesz érezte, hogy már nem bírja sokáig. Elmetszette a szíjakat, mire a vad kritikusok csaholva rohantak neki a fenevadnak, de megszagolva a verseket, kurrogva sompolyogtak vissza.

– Nincs értelme! – ordított Heraklesz; – kifordította a verset és a szörnyeteg fejére dobta. Amaz habzsolva nyelte be a verset, összerágta és kihányta. Nem lehetett bírni vele.

Ekkor Heraklesznek egy ötlete támadt.

Egyetlen buzogánycsapással odaírta a vers alá egy másik költő nevét és a szörnyeteg fejéhez vágta. A szörnyeteg odanézett.

– Nincs értelme! – ordított ő is.

Heraklesz felnyalábolta és elvitte Euriszthemoszhoz.