CAESAR

1. Izgatóan érdekes és uj szenzáció: Plutarchos, Shakespere, Mommsen után a Shaw Bernát okos és szellemes, figyelmes szemével ujra meglátni Caius Julius Caesart, a mükedvelő világhóditót, emberi történetünk legkáprázóbb egyéniségét, legbonyolultabb problemáját.

Shaw nem tagadta meg magát: Amugy amerikaiasan fülön fogta a problemát, minden különösebb teketória nélkül.

– Én Shaw Bernát vagyok, – igy mutatkozott be röviden a problemának, – meg fogom rajzolni az ön alakját Caius Julius Caesar, mivel ön érdekel engem és mivel ön van olyan szellemes ember, mint én. Plutarchos, Shakespere és Mommsen urak, akik szintén foglalkoztak önnel, meg fognak bocsátani nekem, ha ez a rajz némely vonásában nem egyezik majd meg azzal, amit ők vázoltak. Nevezett urak gondolják meg, hogy mennyit fejlődött azóta az irás és gondolkodás teknikája és egy csöppet se szégyeljék magukat.

2. Akárhogy forgatjuk is, annyi bizonyos, hogy a maga szempontjából igaza volt Shaw Bernátnak, amikor Caesar egyéniségét átértékelte nekünk és minden póz nélkül állitotta be. Hiszen a dolog oly végtelenül egyszerü ebből a szempontból: csak szellemesen, egyszerüen és őszintén beszéljünk: értsük meg egymást. Vajjon mit is akart az a Shakespere? Azt hitte, képes lesz azon a nyelven beszélni, amelyen az igazi Caesar szólott korához? Én, Shaw Bernát, nem ringatom magam hiu illuziókban. Tekintve, hogy egy ezredév előtt, nagy sajnálatomra, nem lehettem jelen a helyszinén: bizony nem is tudhatom, milyen stilusban csevegett Caesar ur az egyiptomiakkal. De minek is az nekem? Az ő tetteiből, egyes szavaiból, „Gall háboru“ cimü müvéből, no meg Plutarchos kartárs ur leirásából sikerült megismernem egyéniségét, ezt a tagadhatatlanul érdekes egyéniséget: – hát majd beállitom őt igy, ahogy én látom és miután már nem tanithat meg engem latinul és klasszikusul, hát majd én megtanitom őt angolul és modernül.

3. És nem lehet tagadni, hogy Shaw Bernát Caesarja jól megtanult angolul és modernül. Az igaz, egy kicsit megviselte őt a nagy filológiai fejlődés: ki ismerne rá Shakespere pózos, félelmes héroszára? Szegény Caesar az: még hagyján, hogy nagyszerü mondásaitól, jambusaitól megfosztották: de ez a szentségtelen amerikánus a saját gondolatait mondatja el vele. Szörnyen angol ez a Caesar: hideg és okos. És szellemes, igazán, majdnem olyan szellemes, mint maga Shaw Bernát. De ez még semmi: a nevezetes az, hogy akik körülveszik, azok is angolok. Avagy nem a Wilde Oscar gőgös hedonizmusa bujt bele ebbe az Apollodoroszba? Rufio nem tipusa az angol katonának? Nini, ez a Shaw Bernát milyen ravaszul vezeti a dolgokat: „mindnyájan angolok vagyunk!“ mondja végre egy könnyed kézmozdulattal: – és a harmadik felvonás végén pokoli gunnyal tör ki belőle a hahota, mikor Caesar beugorván a vizbe, megmenekül; és a parton remegő Britannus az öröm hevében egyszerre megfeledkezik róla, hogy ő tulajdonképen Krisztus urunk születése előtt 48 évvel szerepel: „Hip, hip, hip, hurrah!“ csuszik ki a a száján, a cambridgei football-matchek lelkes látogatójának jelszava.

4. De lássuk, mit nyujt cserébe Shaw Caesárnak, kárpótlásul, amiért angollá és modernné kalapálta és lefosztotta róla a történelmi távlat miszticizmusát. Elsősorban – és ez a legfontosabb – megállapitja róla, hogy rendkivüli intelligenciáju, nagyeszü, széles látkörü, zseniális ember, aki messze tulszárnyalja korát gondolkodásban és a dolgok megértésében. Egy-egy gyönyörü mondást ad a szájába: „Ha akad az egész világon most vagy bármikor egyetlen ember, aki megérti, hogy nincs igazad (amikor ölsz), akkor ez az ember vagy meghóditja a világot, mint én, vagy keresztre fesziti őt a nép.“

5. Nyugalmas, egész emberi lelket mutat be, mely vonzó és szimpatikus. Valami végtelenül megkapó és szép van abban a mondásban, mikor a világhóditó Caesar, sikereinek széditő magaslatáról, azt tudja mondani Rufiónak „mérhetetlen büszkeséggel“ (az iró szavait idézve): „Aki sohasem remélt, nem eshetik kétségbe soha. Caesar jó és balszerencsében egyaránt szembenéz végzetének.“

6. Egészben véve, igen jó és becsületes dráma ez. Elsőrangu jellemzés mindenütt, könnyed és természetes eszközökkel, Cleopatra tizenhat éves alakja mesteri: a nagy müvész virtuozitásával megrajzolva, nehány merész vonásban. Itt emlitem meg, hogy el tudom képzelni a darabot szinpadon: nálunk talán meg is tudnák játszani.

7. Ugy látszik tehát, Shaw Bernát Caesarja igazabb és emberibb a Shakespere Caesarjánál. Akiknek ez elég, akik meg tudnak ebben nyugodni, azoknak nem sok bajuk lesz az összehasonlitással. De mi aggódunk. Uj szavak, uj elméletek merülnek fel: az ember már kételkedni kezd saját itélőképességében is. Talán nem is az igaz és emberi az, amire a müvészetnek szüksége van.