II.

Asztalán új csomagiratok hevertek, de a többiektől külön téve volt egy levél.

Kassai kezébe fogta, megnézte a pecsétet, aztán a czímet.

Mohón nyult az ollóhoz, hogy a borítékot fölvágja.

E közben leeresztetett a függöny, s gyertyák hozattak.

A deák, kin a napsor volt, alázatos előhajlással állott a küszöb előtt, várva, hogy a kegyelmes úr parancsot ad a szokott fölolvasásra.

– Ki hozta a levelet? kérdé Kassai.

– Egy gyorsposta, nagyságos uram!

Az itélőmester a pápaszemét tokjából kivette, durva kék zsebkendőjével megtörlé s orrára illeszté.

– Mit ácsorog kend? menjen ki – szólt az iródeákhoz. -171-

Midőn magára maradt, erős lélekzetet vett s olvasni kezdé a levelet, mely a titkár tudósítása volt Udvarhelyről.

«Legkegyelmesebb uram és jóltevőm!

A gondviselés különös kegyelme kisért egész utamban, s azon szerencsében részeltetett, hogy nagyságodnak megfoghatatlan bőséggel rám pazarlott kegyelmét némileg meghálálhassam, és szeretett hazám s fönséges fejedelmem iránti tántoríthatlan hűségemnek próbáját végre valahára bemutathassam.»

Nagy kár, hogy ez az ember nem szokik el a hosszadalmasságtól, dörmögé Kassai, a gyertyán túl tartva a levelet, hogy jobban olvashassa.

«Az országos végzéseket, a fejedelmi aláirás és a három nemzet pecsétje által megerősített törvényeket lábbal taposó, az országtanács megújított tilalmait gúnyoló, a négy bevett vallás szabadsága eltemetésére törekvő, a közbékét gyalázatos fondorlataikkal aláásó, a szentírás értelmét hamisító s a bálványimádásnál is gyalázatosabb hitet vakmerő lelkiismeretlenséggel és a Gyehenna lángjához hasonló hévvel terjesztő judeisansok, vagyis szombatosok ördögi machinatióinak Isten segítségével már sikerült meglehetős pontossággal utánajárnom, s ha Ő szent felsége életemnek kedvez, reménylem, hogy néhány nap alatt mindenről részletes felvilágosítást nyujthatok nagyságodnak.»

Borzasztó periodus, piszmogó modor, s íme! ez az ember előléptetését sürgeti tőlem! mérgelődött magában Kassai, s a gyertya hamván koppantott, hogy a halvány tintával írt betűket hamar kivehesse. -172-

«Már a kincses és kulcsos Kolozsváron, mely egyébiránt az áhitatosság kincsével s a tévedéseket kizáró kulcsával az igaz hit iránti ragaszkodásnak nem dicsekedhetik, több titkos szombatossal jöttem érintkezésbe, s fájdalommal tapasztalám, hogy e rajongók, kiket az öldöklő angyal kardja pusztítson el, nemcsak nagyságodnak halálos ellenségei, de fölfuvalkodásokban merészkednek elnyomatásról panaszkodni, üldöző szellemmel vádolni magát a fejedelmet, s nyilvános helyeken, a lelkiismeret szabadságára hivatkozva, azon nézetet terjeszteni, hogy Krisztus urunknak másodszor is meg kell bűneiből a világot váltani, mintha az első váltság elégséges nem lett volna. Nagyságod tapasztalt bölcseségére bízom annak megitélését, hogy vajjon ily hazug és szemtelen állítások, melyek, mint hittudósaink már rég bebizonyították, a szentkönyv egyes sorainak rossz szándékú elferdítésén épűlnek, nem teszik-e szükségessé a világi hatalmon kívül az egyházi előljáróknak is hatásos közbevegyülését? Bizonyára Calvin csak annyi okkal égettette meg Servetust, a mennyit a szombatosok ellen fölhozni lehet. Mert nem egyenlő-e a megváltó istenségét tagadni, vagy a megváltás művének elégtelenségét vitatni?»

Ez argumentum talpraesett s magam is használni fogom, gondolá Kassai, a levél másik lapjára fordítván.

«Egyházi előljáróink híven teljesítették is kötelességeiket a szombatosok megfenyítésében, kivált midőn láták, hogy a világi hatóság az országtanács újabb kiáltványa után sem nyomoz és büntet. Kolozsváron -173- versenyzett a református esperessel az unitárius a buzgóságban, s kitisztíták eklesiai tanácsukat minden gyanus egyéntől, mert még az egyházi igazgatásba is betolakodának a szombatosok, sőt egy káplán a szószékből védelmezte némely tanaikat, a miért hivatalától fölfüggesztvén, a zsinaton be fog pereltetni. Udvarhelyszék több helységében hű prédikátoraink a templomból tiltották ki a mételyes juhokat, melyek a pásztorságok alatt legelő nyájat megrontandók valának, s a szombatosság fertőjében kimult rajongókat harangszó nélkül temették el. De fájdalommal kell, kegyelmes uram! említenem, hogy az egyházi fenyítés megalázkodás helyett csak fölfuvalkodásukat növelé. A mióta az üdvösség útjára téríttetésök munkába véteték, gúnynyal válaszolnak az intő szózatokra, hangosan követelnek vallási jogokat, s nyilvános elszakadással fenyegetőznek. Némelyike szemérem nélkül küld tudósainkhoz tételeket, melyeknek megvitatására ajánlkozik, némelyike az utczán kiabálja, hogy ő szombatos és hitét kész vértanusággal is megpecsételni. Természetes, miként ez esztelenségek és dühöngések szelleme, mely az istentelen sectariusokat magával ragadja, súlyos aggodalmat idézett elő azokban, kik a tévtanok iránt szűkeszüségüknél fogva rokonszenvet éreztek ugyan, de az anyaszentegyháztól elszakadásig még sem kívánnak haladni. Az ingatagok, a határozatlan véleményüek, s a kik csak egyes tételeket karoltak föl a szombatosság egész rendszere helyett, most már bánni kezdik ballépéseiket, s vágynának kibékülni az egyházi hatósággal, még mielőtt a polgári hatalom, -174- mely a fejetlenséget sokáig nem tűrheti, a törvény éles pallosával lépne föl a hazaárulók és pártfogóik ellen. Ezeknek köszönhetem, legkegyelmesebb uram! a gazdag adatgyűjteményt a szombatosok csinyjeiről, s ezek segítségével van szerencsém, még mielőtt nyomozásomat bevégezhetném, hű másolatban levelemhez mellékelni Pécsi Simon uram fölszólítását, melyet nagyságod megszerezni óhajtott, s mely a tavasz első szombatján Balázsfalvára hívja össze a judeisánsok tekintélyesebb egyéneit.»

A levél reszketett Kassai István kezében.

– Tehát hat nap mulva vége Pécsi Simonnak! – kiáltá oly hangosan, mintha az utcza népének akarná tudtul adni, hogy harsogjon a trombita, peregjen a dob, s zengjen a hozsánna.

– Pécsi Simonnak vége! – suttogá, a kígyó sziszegéséhez hasonlóan, mintha önkénytelenül sivítna ki kebléből a káröröm, s mintha szégyelné előbbi elragadtatását.

– Pécsi Deborah fejéről lehull az ékköves párta s arczáról a szépség!

– A nyomor hamar rutít! – szólt ismét, mosolyra vonva lapos ajkait.

– Összeomlik a ház, melyet most erős oszlopok tartanak, s a kert szobrai sárba hevernek!… Hat nap mulva Pécsi Simon teste és vagyona a megsértett törvényé!

Oly elevenítő erő volt e gondolatban, hogy Kassai petyhedt izmai rugékonyakká lettek, köszvényes lába szilajon taposott a padlózaton, mankó segítsége nélkül s fél kezét alig támasztva a székkarra, -175- pattant föl ülőhelyéről és nagy léptekkel mérte végig a szobát.

– Nincs panaszom a gondviselésre! Az események folyama vallásosságra szoktatja az embert! A haza és hit ellenségei saját magokat semmisítik meg. Kicsoda buktatta meg Pécsit? Ne nevezzetek senkit a kicsiny eszközök közül! Csak egy rosszakarója van: bűne.

Kassai arczán a fölindulás közé bizonyos vad áhitat vegyült.

Sokáig engedett játékot érzéseinék, s általában a legkellemesebb estéje lett volna, ha a levél többi részét másnapra halasztja. De végcseppig akarta az öröm poharát kimeríteni, s megint karszékbe helyezkedett, hogy folytassa az olvasást.

«Pécsi Simon uram fölszólítása, a mint értesültem, a szombatosoknál igen kedvezőtlen fogadtatásban részesűlt. Boszankodtak azon, hogy a hatalmas és gazdag mágnás, kinek pártfogására támaszkodtak leginkább, úgy szól hozzájok, mintha nem is tartoznék felekezetökhez; boszankodtak, hogy a buzgóbbak lelkesedését szigorú szavaival hűti, s előre tiltakozik minden törekvés ellen, mely a jogok követelésére vonatkoznék. Rendkívül neheztelnek Szőke Istvánra is, kit Pécsi Simon tanácsadójának vélnek, a fölszólítás szinetlen szerkezetéért. Sokan megjelenni sem akarnak a balázsfalvi értekezletre; sokan a levélből azt következtetik, a mit eddig is gyanítottak, hogy Pécsi uram csak alkalmat keres, végkép szakítani velök. Vannak, kik árulástól tartanak, s a balázsfalvi összejövetelt a fejedelem megegyezésével -176- történtnek hiszik, oly czélból, hogy a szombatosság a Pécsi közreműködésével törültessék el. Szóval, a mennyire én kipuhatolám, ez a veszedelmes irányú mágnás úgy elveszté népszerüségét, hogy saját hitfelekezetétől is el fog hagyatni. Egy Kádár nevezetű vén bolond, kit legelső szentjöknek hisznek, azt mondá szárdisi hallgatói körében, hogy az új Jeruzsálem diadalára szükségesnek tekintené, ha Pécsi Simont, mint régen a hamis prófétákat, kik a hazugság igéjét terjeszték, a fehérruhások egész gyülekezete az utczán kövezné meg.»

– Az akasztófára valók! a gonoszok! a tolvajok! – szitkozódék Kassai. – Gyülöletök Pécsi ártatlansága mellett fog prédikálni. Igazságtalanul gyanusítják őt, a vakok, a háladatlanok! Addig hirdetik, he, he! árulónak, míg azután a törvény nem fogja árulónak tartani.

«Ebből is bölcsen beláthatja nagyságod, hogy az Istennel és saját magokkal meghasonlott szombatosok valódi országháborítók, de attól nem lehet tartani, hogy Pécsi uram rokonszenvökre támaszkodhassék, sőt örvendeni fognának, ha őt valami fatum érné, s ha útjokból elvitetnék a kő, melyben lábaik megbotlanának.»

– S ez az ember, ki az értelmes adatokból ily buta következtetést von, még levéltárnok akarna lenni, még előmenetelt sürget! – mérgelődött Kassai.

Kedvetlenül nyult a «fölszólításhoz», mely a titkár tudósítását bezárta, s melynek megkerítését az imént akkora elragadtatással fogadta. -177-

Boszankodása fokonként növekedék, a mint a sorokon tovább haladott.

A kézrekerült okmány tartalma következő volt:

«Idvezlet és áldás a szombat napján imádkozóknak! Pécsi Simon hiteles egyénektől vett értesítést arról, hogy azok, kik a szentirás bizonyos helyeinek magyarázatában a többi keresztyénektől különböznek, eltérésöket külső szakadással is meg akarják állapítani.

«Hogy ez magában természetes és jogos vágy nem ütközik-e a jelen körülmények között oly akadályokba, melyek legyőzhetetlenek? – megfontolni való kérdés.

«Pécsi Simon át van hatva azon meggyőződéstől, hogy az igazság nem a számára előlegezett jogokkal terjed, hanem elterjedvén, szerzi jogait. Hatalma önmagában rejlik, nem pedig a külső körülményekben.

«Pécsi Simon e meggyőződésre a keresztyén hit forrásánál jutott, elmélkedvén és imádkozván Jordán partjain, az Olajfák hegyén, Gethsemánban, Golgothánál,… a szentjászol és szentsír előtt.

«Pécsi Simon reményli, hogy azok, kik a tavasz első szombatján őt Balázsfalván meglátogatnák, a barátságos fogadtatással elégülten fognak haza térni.

«Reményli, hogy a kölcsönös fölvilágosítások útján, a zavargás helyett egyezség és mérséklet fog szállani mindnyájok szivéke.

«Kiadta Pécsi Simon megbizásából Laczkó István, kinek a fehérruhások közt a neve: Ananias-Azariás-Nisael-Szombaton-viaskodó.» -178-