BODEGA.

Nemcsak kenyérrel élt az ember, ámbátor a fehér cipót, amelyet lacipecsenyével lehetett kapni a vásárokon, halála napjáig nem felejti el, aki kóstolta: ugyanígy az emlékben és tovább a sósperec, amely ropogott a déli sernél, valamint a különböző zsemlyék, a császár, a vajas, a vizes, amelyek mind az ember szolgálatára voltak; és a kenyérnek keménymagos illata volt.

A leveles csárdán, a duttyánon kívül olykor az úgynevezett bodegákat is felkereste a férfinép, ahol fehérkötényes, kívánatos fehérszemélyek mosollyal fogadták a vendéget és a hátulsó kis szobába tessékelték. Hívták az ilyen helyet ízlelítőnek is, falatozónak is; a mostani fővárosi büffék szomorú, szegényes maradékai a régi dús bodegának.

A bolt-előrészekben szétnézett a vendég és mindent felhalmozva talált ott, ami „szem-szájnak ingere.“

Jégen várta az osztriga, hogy feltörjék házikóját, miközben a citrom cseppent és a vajaskenyérszelet fehérlett. De ott pirult a mindenféle inycsiklandozó dolgokkal töltött tengeri rák, a különböző mártások alig várták, hogy leönthessék. Voltak csigák, amelyeket egyszerre lehetett lenyelni és dobozaikban a rákok a táncosnőket, a ballet ifjú hölgyeit juttatták az ember eszébe, mert a régi világban a táncosnők vacsorája rákkal kezdődött, amint Catulle Mendès elbeszéléseiből tudjuk.

Nagyon régi lehet az az adoma, amelyben a vidéki ember a fogaival akarta feltörni az osztriga kagylóját. A legkisebb magyar városban is volt delikáteszkereskedés, amelynek tengerentúli kincseit mindenki olcsó pénzért megismerhette. Ámde a fűszeresboltokban is többféle hal várta a vevőt, mint amennyinek manapság a nevét tudjuk. Edényeikben hagyma-salátáik alatt savanyodtak az angolnák és a különböző heringek. A kelet-tengeriből a tejest kedvelik a vevők, míg a kisebbfajta halak közül mindegyik megteszi a magáét. A füstölt, a pácolt, a tekercsbe kötött. A francia szardinia, amely néha meglepően nagy és ízletes, ha Cannon úr cégérét viseli; az olajos pisztráng, de még az úgynevezett ringli is csak étvágyat fokoz. A különböző kaviárok, a nagyszemű orsovai, a szürkésbarna amszterdámi, az orosz-ázsiai folyókból való ikrák néhány hatosért megszerezhetők s elfogyaszthatók a bodegában. De ez még mindig csak eleje az étkezésnek. Hol vannak még a többi gyönyörök, amelyek a kis szoba vendégét olcsó pénzért elmulattatják.

Igy: a lúd- és vadpástétom, a hideg vesepecsenyék, angol és debreceni szalonnák, kassai, prágai és magyar sódarok, amelyek oly ízletesek voltak, mint az ifjúság. – Kassán, korai nyári reggeleken a Tátra-vonat utasait két hatosért várta egy tányér tormássódar, Prágából vagonszámra jött a rózsaszínű, kis malacsonkát vett minden okos ember, de a csülkök, sonkacsontok, sonkaszalonnák is jó táplálékul szolgáltak a vékony erszényűeknek. Ott voltak a nyári és téli szalámik, amelyek ízletesség dolgában felülmulták a mortadellát vagy a veronai nagy szalámit. Kolbászok, szafaládék, csontos sertéshúsok, tormás malacaprólékok, körmök, fülek, meleg oldalasok inkább a szegényebb néposztály számára voltak a hentesboltokban. Míg a tejen hízlalt steier kappanok, az Andrássy-úti boltos híres libái, a hideg kacsacombok, a tarka fácánok, kövér fürjek, inyenc fajdok, foglyok és galambok már akkor is az arany szolgálatában állottak. De nem kellett mindenkinek a fecskefészek-leves vagy a szalonka guanója. Úgy is lehetett élni Magyarországon, hogy egy forintot költött el a gavallér a hentesboltban vagy a bodegában és pompás, egészséges eledeleket kapott. A párizsi ecettel és hagymával, a rántott szafaládé, a tojásételeknek sokfélesége, a sajtoknak, túróknak eldorádója, a kitünő cukrászsütemények, kék dobozba préselt fügék, jószagú narancsok, szőlők, almák, mindenkinek pótolta a korcsmai étlapot. Az agglegény gondtalanul sétált vacsorája felől, bizonyos volt benne, hogy néhány hatosért bármely boltban megszerezheti. A kereskedő mosolygott, ha beléptél hozzá. Tiszta fiatal nők, kívánatos menyecskék pakolták a kis csomagot és hosszú alászolgáját mondott a személyzet.

Ha vacsora után történetesen a sert kedvelted, válogathattál márciusi, udvari, kiviteli serekben, amelyek palackban és hordóban voltak kaphatók. De volt raktáron pilseni, bajor és spatenbräu sörünk. Ihattál fekete angol sört, vagy édeskés münchenit tavasszal a barátok főztjéből. Raktáron álltak a borok a kereskedőknél; spanyol, francia, német, magyar palackok kacsintgattak rád a polcokról. Pipázhattál szűzdohányt, havannaszivart, egyiptomi cigarettát, virzsiniát, médiát, ami épen eszedbe jutott. És ha mégis meguntad az életedet, olcsó pénzen vehettél egy revolvert.

*

A régi Pest, a háború előtti Pest, amelyre manapság már majdnem úgy emlékezünk, mint a negyvenesévekbeli fővárosra, amikor még megélt a szegény tanuló, lateiner, hivatalnok, tanár, skribler a maga szegénységéből, telve volt olcsó és jóízű korcsmákkal és boltokkal. A belváros, a serházak és kiskorcsmák negyede, minden jóval megtraktálta az esti sétálgatót. A Kis piszkos, a Mátyás, az Apostolok, a Zenélő, a Svetz, Kriszt Feri és ki tudná elsorolni valamennyit, kitünő söröket és borokat mértek, valamint pompás vacsorával is szolgáltak. De nem járt rosszul a józsefvárosi polgár sem, hol minden utcasarkon kedélyes borház várt. Az egykori Budáról, az ottani korcsmákról tán nem is lehet egy szuszra elmondani mindazt, ami az olvasó és író szívét nyomja.