Debrecen.

A multja oly sok legendával, mesemondással van telve, mintha századokig minden Debrecenben történt volna, amit a költőknek feljegyezni érdemes. A Királyhágón túl Kolozsvár, a Tisza mentén Szeged, a Hortobágyon Debrecen voltak azok a magyar városok, ahol a legendák, történetek összegyülekeztek a tornyokon, mint vándormadarak. Jókai egy láda könyvet írt Debrecenről, – mintha kétszáz esztendeig minden tréfás vagy regényes magyar férfiú a debreceni kollégiumba járt volna. Mikszáth és mások is elfuttatják mesemondó kedvüket a Péterfiára. Csokonai óta a kollégium mögötti városrészből lépnek ki az olvasmányok hősei, akiknek regényességét már azért is elhiheti az olvasó, mert Csokonai Debrecenjéből származnak. S így az a magyar, aki a költők műveiből ismeri meg Debrecent, azt hiheti, hogy a városban csupa felsrófolt idegzetű, romantikában laboráló asszony és férfi járkál a piacon, holott a debreceni nép oly józan, mint az egyszeregy.

Lehetséges, hogy régebbi korokban, amelyeket dohos könyvekből vagy az ó-temető fejfáiról ismerhetünk: valóban laktak itt józantalan regényhősök, ámbár én csendesen azt gondolom magamban, hogy akinek itt hajlama volt a regényeskedésre: rövid ideig szippantgatott a Hortobágy felől szálló porfelhőkből. Petőfit a vándorlási kedv, Jókait a szabadságharc balszerencséje hozta e városba. Csokonai pedig épen a Quekker-puritánságú józanság miatt volt kényszerítve vándorbotot venni a kezébe, hogy esztendőkre elhagyja a nádfödeles várost. – Ha egész Magyarország oly józan és bölcs vérmérsékletű lett volna, mint Debrecen, történelmünkből tán hiányoznának a nagyszerű lendületek és vértanúi megpróbáltatások, de az ország gazdag és szerencsés lett volna. A mélyenszántó, holnapra is néző, gyarapodásra való cívis-észjárás már a török hódoltság alatt megmutatta, hogyan lehet gazdagodni és épségben maradni idegen rabbilincsben. Bocskay és Rákóczi szabadságharcai nem rombolták meg a várost gazdagodásában. Szerencse és bölcs mérséklet óvta meg a várost a történelmi tragédiáktól. A nagytemplomban detronizált habsburgi Ferenc József is vizitbe, békülni ment Debrecenbe, mert hisz a trónfosztást Kossuth és a „jött-mentek“ földjéről összesereglett követek vitték véghez, nem pedig a nyugodalmas temperamentumú debreceniek.

Az alföldi homoktengernek Hamburgja a cívis-város. Nemcsak Manchesterben élnek józan kereskedők, hanem erre kelet felé is, ahol a kereskedőknek és termelőknek elsősorban egy állandóan harcban és bajban álló ország gyújtogató viszontagságai ellen kellett védelmezniök városuk épségét; kálvinista nyakassággal és meg nem szűnő magyar elszántsággal óvni a lelkeket és vagyonokat a nemzeti könnyelműségektől, a rosszindulatú politikai lázaktól, a meggondolatlan magyar kalandosságoktól. Amíg a kollégiumi ifjúság tüzet nyelt és vért ivott a magyar történelem tanításaiból, amíg költők és politikusok ragadták meg farkát a bizonytalan állomású üstökös-csillagoknak, amelyek időről-időre átszáguldottak a magyar égboltozaton: Debrecenbe istenfélelemmel hangzik a zsoltár és győz a bölcs mérséklet a hóbortos elragadtatások hullámzásain. A tiszta erkölcs, a honszeretet védte Debrecen vagyonát századokon át… És most meglepték az oláh rablók és kirabolták a magyarság, a magyar vagyon kaptárát!