87. A subadarab ura a szélnek.

Mikor a szél elindult útazni, hogy majd az egész világon körösztül mén, így szólt: „Dújj, fújj! még a kűfalon is körösztül!“ A szél mindég aszongya: dújj, fújj! Mönt is a szél még a legsűrűbb röngeteg erdőkön is körösztül, a hova sė a nap, sė a hôd, sė a csillag be nem világit, ha valakit möglátott, csak rákeszte: „Dújj, fújj! még a kűfalon is körösztül.“ A mint mönt, rátanát ėgy subadarabra, ki vôt vetve a faágakra és eszt möghallotta a subadarab, hogy monta a szél: „Dújj, fújj! még a kűfalon is körösztül.“ Asz mongya a subadarab a szélnek: „Mögáj, szél! még én rajtam sė.“ Akkor monta a szél: „Nem a nacságos úrhon szóltam!“ Így oszt a szél mögcsöndesödött, mikor a subadarab mögtámatta. Úgy is van! Lögyön az embör kűépületbe, a szél oda csak bemén, de a subán, vagy ködmenyön nem bir körösztülmönni, azé monta, hogy: „Nem a nacságos úrhon szóltam!“

(Egyházaskér.)