107. A hazugságot valóságnak bizonyítja be.

Mikor még a katonák 10 esztendeig szolgáltak s kivitték űket idegen országba, akkor történt, hogy egy szabadságos katona, betért egyik útjába eső kocsmába és elkezdte mondani, hogy mit látott Pojákországból hazajöttében. A többi közt elmondta, hogy olyan nagy madarat látott, hogy a szárnyával, mikor szállt, 4 óráig elborította a napot, mire a kocsmáros kijelentette, hogy ő nem hiszi. Szóról-szóra annyira mentek, hogy egy akó borba fogadtak, a katonának be kell bizonyítani, hogy igaz, a mit a nagy madárról mondott. A katona elment, hogy majd embereket keres, a kik bizonyítják, hogy csakugyan igazat mondott.

Telt az idő, a katona megint betért a kocsmába, de már nem katona ruhában, hogy a kocsmáros meg ne ismerje. Elkezdi beszélni, hogy mikor jött, a falu tulsó végén annyi ember ment ki a mezőre, hogy alig bírt tőlük ide jönni, vittek magukkal egy öt öles létrát is. Kérdezte tőlük, hová viszik azt a nagy létrát? Azt mondták, hogy a mezőn akkora tojást találtak, hogy öt öles létra kell neki, hogy a tetejét betörhessék, azután szétkanalazzák maguk közt a tojást; mert ha az oldalát beütik, szétfolyik mind. Azt mondja azután a katona: „Én nem hiszem, hogy van akkora tojás.“ Azt felėli rá a kocsmáros: „Lehetséges az! a multkor volt nálam egy szabadságos katona, jött Pojákországból, az beszélte, hogy ő, mikor jött hazafelé, akkora madarat látott, hogy a szárnyával, mikor szállt, négy óráig elborította a napot, lehet, hogy ennek a madárnak a tojása.“ „Hát maga hiszi azt, hogy van olyan nagy madár?“ „Hogyne hinném! ezek a nagy madarak tojják a nagy tojásokat, hogy 5 öles létrával lehet csak a tetejébe menni.“ „Bravó! emlékszik-e, mikor fogadtunk egy akó borban s én azt mondtam, hogy be fogom bizonyítani, hogy elhiszi, fizesse meg az akó bort! az a szabadságos katona én voltam.“

(Szeged.)

Share on Twitter Share on Facebook