10. Az orrfülről.

Hun vôt, hun nem vôt ėn nagytörvényű paraszt embör, mikor mögharagudott, as sė tutta, mérgibe mit mondott? Asz tanáta mondani, mikor a lányokra mögharagudott: „Az Ördög vigyön el bennetöket!“

Az Ördög mikor eszt möghallotta, férfiruhába öltözött, elmönt a legöregeb lánt mökkérte. Vôt neki három lánya, mi csinájon? a lányok a nyakára nyölnek! Odatta neki feleségül. A mint möntek, möndögéltek, előtanátak ėgy kútat, a lány êmönt inni, de az Ördög asz monta a lánnak, hogy: „Vannak ott Galambok is oszt ha kérnek vizet, nė agy nékik!“ A lány úgy is tött, mikor a Galambok kértek tűle vizet, nem adott nekik. Viszi osztán a legén: az Ördög a lánt, de a lán mán mögsokalta az útat, asz kérdöszte tűle: „Meszsze van-ė még a várossa?“ A legén asz felelte: „Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik, csutkaparazsak égnek!“ A lán mögijett. Hazaértek, akkor a kezibe nyomott ėgy ôrfület, asz monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek; ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög lėfekütt, elkeszte az ôrfület rágni, de aszt nem bírta elrágni, bevetötte a tűzbe. Écczaka, mikor fölérzött az Ördög, asz kérdöszte: „Hun vagy, ôrfül?“ „Itt vagyok a csutkaparázsba!“ Az Ördög öszszedarabolta a lánt paprikásnak, belevetötte a tűzbe, mögégette.

Asztán elmönt a lánnak a középső tesvérjijé, elhoszta, mert nagyon szeretné a tesvérje látni! A mint möntek, möndögéltek, előtanátak ėgy kútat, a lány êmönt inni, annak is asz monta az Ördög, hogy nė agygyon vizet a Galamboknak, ha kérnek, nem is adott. Mikor hoszta, ez is mögsokalta az útat, asz kérdöszte: „Meszsze van-ė még a várossa?“ Neki jis asz felelte: „Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik, csutkaparazsak égnek!“ A középső lán is mögijett, mikô hallotta, hogy hun van. Hazaértek, ennek a kezibe is belenyomott ėgy ôrfület, asz monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek; ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög lėfekütt, elkeszte az ôrfület rágni, de nem bírta elrágni, a patka alá ásta. Écczaka, mikor fölérzött az Ördög, kérdöszte: „Hun vagy, ôrfül?“ „Itt vagyok a patka alatt!“ Eszt is öszszedarabolta papríkásnak, belevetötte a tűzbe, mögégette.

Elmönt az Ördög a lekkisebbé, hogy gyűjjön el, mer szeretné a két testvérje látni. Ez is elmönt inni a kútra, neki is aszonta az Ördög, hogy a Galamboknak nė agygyon vizet, de ez adott, ott hagyott nekik még ėgy vödörrel is. A Galambok aszonták neki, hogy mönynyön viszsza a kis macskájájé oszt ha a legén: az Ördög a kezibe ád ėgy ôrfület, agygya oda a kis macskának. A lány mikor ivott mán oszt odamönt a legénhön, aszonta, hogy mos jutott az eszibe, hogy otthun felejtötte a kis macskáját, hogy majd viszszamén érte! „Nohát, eregy viszsza érte!“ monta a legén. Viszszamönt érte, elhoszta a kis macskát, beletötte a gelebibe. Mikor hoszta, a lekkiseb lány is sokalta az útat, neki jis asz monta: „Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik, csutkaparazsak égnek!“ Ott van a várossa. Mikor odaértek, aszonta: „Ne ez az ôrfül! ha mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek, mer mán a két nénéd ott van, ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül“. A lekkiseb lán is elkeszte az ôrfület rágni, de nem bírta elrágni. Akkor a kis macska elvėrtyantotta magát, odatta neki, a kis macska pedig mögötte. Mikor az Ördög fölérzött, kérdözi: „Hun vagy ôrfül?“ „Itt vagyok meleg gyomorba!“ Itt osztán az Ördög elvötte feleségül a legfijatalabb lánt.

Az Ördög elmönt ėcczör hazûrul, odadott neki tizėnkét szobakûcsot; ráparancsótt, hogy a tizėnharmadik szobába nė mönynyön be! Itt oszt ű mögtróbálta a tizėnkét szobakûcscsal, hogy mi okrul nem szabad néki a tizėnharmadik szobába bemönni? Hát oszt be bírt mönni oda is. Mikor bemén a tizėnharmadik szobába, akkor láti, hogy nagyon sok lélök van a tizėnharmadik szobába, a kit az Ördög mán êfődelt. Itt osztán könyörgött a sok lélök a lánnak. Az ėgyik aszonta: „Ereszsz ki, apád lelkijé!“ A másik asz monta: „Ereszsz ki anyád lelkijé!“ A harmadik asz monta: „Ereszsz ki tesvérjejid lelkijé!“ A negyedik asz monta: „Ereszsz ki a tė lelködé!“ A lán kinyitotta az ajtót szabadon eresztötte az egész lelköt. Azután látta a lán, hogy nem jót csinát, mögijett, hogy mán most űtet is êfődeli az Ördög, csinátatott ėgy érczkoporsót mög ėgy dėszkakoporsót. A két koporsót öszszeszurkôta, beletötte az érczkoporsót a dėszkakoporsóba; ű pedig belefekütt az érczkoporsóba és eleresztötték a sok lelkök a vízön, hogy az Ördög mög nė tanájja.

Itt vôt két királ, ennek a két királnak vôtak halászaji. Az ėgyik királnak a halászaji mindég nagyon sok halat foktak, a másiké pedig nem fogott soha sėmmit sė. Itt oszt ennek a halászaji fokták ki az érczkoporsót, a kinek sosė foktak a halászaji. Mikor kifokták az érczkoporsót, fölmöntek a kirájhon, hogy gyűjön, mer ojan örömet foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, aszonta a halásznak: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ A halász kimönt, főmönt a másik halász, az is aszonta a királnak, hogy gyűjön, mer ojan örömet foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, neki is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ Ez a halász is kimönt, főmönt a harmadik halász, hogy gyűjön lė a királ űfölsége, mer ojan örömet foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, neki is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ De mán a harmadik halász asz monta: „Nem bánom, ha agyonlű is, addig nem mögyök, még királ őfölsége nem gyün!“ Látta a királ, hogy ez nagyon hîja, kimönt, látta, hogy nagyon szép érczkoporsót foktak ki és nagyon szép lán van benne. Ennek a királ nagyon mögörűtt, örömmel vezette föl a palotájába a szép lánt. A lán nagyon könyörgött, csak ereszsze el, mer ű érte gyün az Ördög a mé nagyon sok lelköt kieresztött, űtet êfődeli; de oszt asz monta a királ: „Maj segítök én az Ördögnek a baján!“ A királ csináltatott a vízön bűrhídat és ide mindönféle álatbul röndölt, ha gyün az Ördög, szétszaggassák. Itt oszt csakugyan mönt is az Ördög, elkapták az állatok, szanaszétszagatták.

A királ asztán elvötte a lánt feleségül, mer legén vôt. Lött is olan lakodalom, hogy hétmögyére szólt. A szürkeló a szűgyivel tolta a levest, de a ki szégyöllős vôt, maj csak éhönhaló vôt. Mikor vége lött a lakodalomnak, a királnak el köllött mönni háborúba. Az alatt az idő alatt, még a háborúba vôt, lött a királnénak ėgy kis lėjánya.

Ėcczör a királné kinyitogatta az ablakokat szellőzni, az alatt az idő alatt beszált két fehérgalamb a szobába és elváltóztak szinte lėjánynyé. Akkor nagyon kérték a királnétul, hogy agygya oda nekik aszt a kis lánt, maj ojan örömet szöröznek neki, hogy ennek a királ is mögörül. A királné nem akarta odanni, félt, hogy az alatt az üdő alatt hazagyün az ura és űtet nagyon mögszekérozi érte; de itt a testvérjeji, hogy nagyon könyöröktek, odatta nékik. Az a két galamb, a mölik lėjánynyé elváltózott, a királnénak a két nénye vôt. Mikor a kis lánt elvitték, három nap eltelt, még sė hozik viszsza. A negyedik napon a királné kinyitogatta újfönt az ablakokat; hát ėcczör ėhön láti, hogy szál három fehérgalamb: két nagy és ėgy kicsi. Mikor beszáltak a szobába, elváltóztak szinte. Akkor mongya a nénynye, hogy ojan örömöt hosztak a kis lánnak, hogy mikor sírt: gyöngy hullott a szömibül; mikor nevetött: piros rúzsa hullott a szájábul; mikor mönt: rozmaring nyílt utánna.

A másik királnak is, a kinek vôtak a halászaji, akkor születött ėgy kis fija, mikor ez a lány (nagy lett), a királ házasította a fiját és elvötte ennek a királnak a lányát. Mikor esküdőre möntek, az a királfi akkor látta, mikor esküdőre möntek, hogy gyöngy hul a szömibül, mikor nevet: rúzsa hullik a szájábul, rozmaring nyíl utánna. A királnénak a Szakácsnéja jis könyörgött a királnak, hogy âra a kocsira űjjön, a kin a mönyaszszon ül, de a királ nem engette. Itt oszt az aszszon azon gondoskodott, hogy bírná a királlánnak a szömit kivönni? Másképpen nem fért hozzá, hanem mikor gyüttek viszsza az esküdőrül, az erdő mellett mögálitotta a híntókat, hogy ájjanak mög! maj mögigazítik az ülést. Itt oszt lėszált a hintórúl a Szakácsné a lányával, lėcsalták a királnét is, bevezették az erdőbe, a hun nem látta űket sönki, ott osztán a királlánrul a ruhát ráatta az ű lányára, kiszötte a szömit, belerakta az ű lánya szöme helire. Hát mikor hazamönnek, akkor látytya a királ: mikor rí a királkisaszszon, nem hul gyöngy a szömibül; ha nevet: nem hul rúzsa a szájábul; ha mén: nem nyíl rozmaring utánna. Itt a királ nagy gondbaesött, pofonvákta a királkisaszszont, hogy sírjon jobban, azután pedig mögnevettette, hogy hullik-ė rúzsa a szájábul? Mikor látta, hogy nem hult rúzsa a szájábul, mögsétáltatta, hogy nyílik-ė rozmaring utánna? A királ nagy gondbaesett, még jobban pofonvákta és bemönt ėgy külömös szobába.

A királnak vôt ėgy kanászsza, mögtanáta a királkisaszszont, de szöme nékű vôt, hazavezette. Este mikor hazamönt, hazavezette, aval asztán bemönt az Ördöngősvénaszszonhon, hogy nem tunna neki szömet anni, mer kivákta ėgy kan a másiknak a szömit – hogy mög nė tugygyák! Akkor asz monta az Ördöngősvénaszszon: „No, itt van ėgy, hanem vigyázz rá, a macska el nė vigye!“ A kiskanász oszt nagyon szépen mögmosogatta és a helire tötte. Mögén bemönt az Ördöngősvénaszszonhon, hogy agygyon másikat, mer a macska elkapta tűlle. Aszongya: „Még ėgygyet tudok anni, de vigyázz rá, hogy ê nė vigye a macska!“ Eszt is a kiskanász szépen mögmosogatta és a helire tötte a királkisaszszonnak.

Mikor helire tötte a két szömit, bevezette a királnak a kertyibe, oda ėgy szép rúzsafa alá ültette, bemönt a királhon, aszongya: „Gyűjjön ki, ollan szép rúzsa nyítt a virágoskerbe, hogy ojat még nem látott!“ Asz monta neki a királ: „Eregy ki! mer ha ki nem mész, mingyá agyonlűlek!“ Asz mongya a kiskanász: „Nem bánom királatyám, ha mingyá agyonlűsz sė mék ki, még nem gyüsz velem!“ Itt oszt a királ kimönt a nagy könyörgésre, akkor látytya, hogy ott van az ű kedvesse. A királ anynyira mögörűtt, hogy as sė tutta, hogy vezesse be. A lán osztán elmonta a királnak, hoj járt. A királ nagy tüzet rakatott, az Ördöngősvénaszszont a lányával elevenen a tűzbe vettette. Az a Szakácsné az vôt az Ördöngősvénaszszon. A kiskanászt pedig mögjutalmaszták, hogy boldog embör lött belüle.

Nagy lakodalmat csináltak, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem haltak.