1. Jufijankó.

Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy kiráj, ennek a kirájnak vôt ėgy juhászsza. Hát, ez a juhász nagyon hű szolga vôt. Vôt a falkába ėgy feketebárány. Hát, mán azelőtt a feketebárán kécczör mögellött, de nem tutta senki, hogy mőre lött a fija. Harmacczor is hasas a feketebárán, asz monta a kiráj a juhásznak, hogy: „Ha tė evel a harmadik fijával nem bírsz beszámolni, akkor vége az életödnek!“ De mivel a juhász hű szolgája vôt a kirájnak és szerette a gazdáját, nagyon szeretött vôna a feketebáránnak a fijával beszámolni. Itt a feketebáránt kötve tartotta a juhász mikô gondolta, hogy nem soká mögellik. Itt oszt a juhász ėccző mögsajnálta a báránt, hogy mindég mög lögyön kötve, eleresztötte kicsit járkálni. Ezalatt az üdő alatt a feketebárán elszalatt, szalatt a juhász utánna, de sėhol utol nem érte. Beszalatt a feketebárán a városba és a pap kertyibe szalatt, ott vôt ėn nagy odvos fa, abba szalatt. Itt a juhász elvesztötte a báránt, aval viszszamönt és jelöntést tött a kirának: hogy elszalajtotta a feketebáránt. Igy oszt a juhásznak nem lött sömmi bántása sė. Itt a feketebárán mög is ellött az odvos fába, ėgy fijú gyermököt ellött, szoptatta úgy 7 esztendejig.

Mikor 7 esztendejig szoptatta, kivezette a fábul, aszonta: „Gyere ki, fijam! hal látom, hogy mijen erős vagy most? Hal látom, mijen fát bírsz kihúzni tüvestül?“ Mikor kigyütt, nem nagyon vastag fát bírt még akkor kiszakajtani. Akkor még 7 esztendejig szoptatta, 7 esztendő mulva mögén kivezette, aszonta neki: „Hal látom, fijam! mijen fát bírsz kiszakajtani?“ Itt oszt Jufijankó kigyütt a fábul, az erdőbe a kisujjával a legvastagab fát kiszakajtotta. Akkor monta neki az anynya: „Látom, fijam! hogy ölég erős vagy, mer a világon ėgy van nálad erőseb“.

Mos mán elbúcsúsztak ėgymástul, adott a fijának 3 szál szőrt, hogy kösse a nyakába; a fija pedig adott az anynyának 3 szál hajat. Asz monta az anynya: „Ne, fijam! errül tugygyuk mög ėgymást, hogy él-i, vagy hal? Mer ha ebbül tej csöpög: akkor él; de ha vér csöpög: mög lösz halva és ėgymást arrul tugygyuk fölkeresni!“ Kezet foktak ėgymással, mökcsókolták ėgymást, elbúcsúsztak ėgymástul. A feketebirka viszszamönt a falkába, Jufijankó pedig elindult világot tróbálni.

Jankó, hogy mén hetedhét ország ellen, ráakatt 12 bérösre, a mint húzatik a szekeret, mög vôt vassal rakva, oda értek ėgy ingovánhon, hogy elakattak minynyájan. Asz kérdözi Jankó: „Ugyan, mit annátok annak az embörnek, a ki innet kivontatna bennetöket?“ Aszonták a bérösök: „Mink nem athatunk, csak aszt: a mi vasat el bír ėcczör vinni, mert mink szögényök vagyunk!“ Jankó kifokta mind a 12 szekérbül az ökröket és öszszekötöszte mind a 12 szekeret ėgymás után és Jankó félkézzê kihúszta ėgy szekérön. Mind páczavasak vôtak, öszszekötöszte Jankó, mint a madzdzagot szokták és a tizėnėgy szekérrül mind belerakták a vasat. Akkor nészték a bérösök, hogy mind el akari vinni, de nem mertek neki szólni, mer aszt ajálták: hogy a mit el bír vinni, odagyák neki. A bérösök szomorújan ballaktak hazafelé, hogy nincs sėnkinek sėmmi a szekerin. Jelöntést tösznek a gazdájuknak, hogy baj érte űket az útba. A gazdájuk szerette vôna látni, hogy möjen embör löhet az? Azalatt az üdő alatt, még a gazdájuk ezön kételködött, hát csakugyan is mög fokta látni, hogy Jankó ėhun viszi az egész vasat a hátán. A gazda sė mert szólni.

Jankó oszt a vasat elvitte a kovácshon, 7 métermázsás buzogánt csináltatott Jankó belüle.

Jankó mögalkudott a kovácscsal, hogy mönynyijé csinál neki belüle ėgy 7 métermázsás buzogánt? Aszonta neki a kovács, hogy: „Száz forinté mög a mi vas belüle fölmarad!“ Asz monta Jankó: „Nem bánom! de ha én fölvetöm és lėesik a fejem tetejirül és eltörik, akkor újba köl csinálni!“ No, mikor kész lött a buzogán, kivitte Jankó, fölhajította Jankó úgy, hogy a levegőt kopogtatta, ráesött a feje tetejire két felé tört a buzogán. Itt oszt a kovács mögharagudott, hogy Jankónak möjen erős feje van, még héczörte erősebbre csinálta a buzogánt, mint azelőtt vôt. Itt Jankó hazavitte, a kisújján mögfordította a buzogánt, fölhajította, a buzogán a levegőt kétfelé hasította és aláált, ráesött a feje tetejire, a fejitül még 100 métert viszsza-fölugrott a buzogán. Itt oszt Jankó adott még száz forintot a kovácsnak, hogy ijen kedve szörint mögcsinálta a buzogánt. A kovácstul elbúcsúzott, kezet foktak, êmönt Jankó szöröncsét tróbálni.

Hetedhét ország ellen mönt, bemönt ėgy röngeteg erdőbe, korán röggel ért az erdőszélire; ott lát 2 lábat, rávág a buzogányal a talpára, aszongya: „Kêj fő! nė lustákogy!“ Aszongya, a ki itt fekszik: „Ej, de jó vôna neköm is főkelni, valamőre szétnézni!“ Jankó mikô mönt bejjeb az erdőbe, épen 12 óra vôt, mikor a hasáhon ért annak a bizonyosnak. Rávág ėgyet aval a buzogányal a hasára, aszonta az a bizonyos: „Jó vôna mán főkelni, nem itt lustálkonni, mer mán a balhák is mögcsipkönnek!“ Itt ballag továb, este, napáldozatkor ér a fejihön; akkor Jankó rávág ėgyet a fejire a buzogányal, akkor mongya a bizonyos: „Jó lösz mán főkelni, mer mögteröm a férög is a fejembe!“ Akkor monta magába Jankó: „Jó lösz eszt neköm itt hanni! mer ez az a legerősseb énnálam a világon.“

Jankó továb halad, mögtanáli a Högyforgatót, a ki a högyet is forgati, a mint a laptát szokták; oda köszön Jankó: „Jó napot agygyon Isten, Högyforgató pajtás!“ „Agygyon Isten neköd is, Jufijankó pajtás! hun jársz, hun kelsz?“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, szöröncsét tróbálok!“ „No, hát én is elmék veled!“ a Högyforgató monta. Továb haladnak ketten, más napra kelve, mögtanálik a Vasgyúrót. A Vasgyúró úgy gyúrta a vasat, mint az aszszon a tésztát, ojan erős vôt az is. Oda köszönnek hozzá: „Jó napot agyon Isten, Vasgyúró pajtás!“ „Hun jártok, hun keltök?“ Ezök mongyák: „Járunk, kelünk, szöröncsét tróbálni!“ „Én is elmék veletök, szöröncsét tróbálni!“

Mönnek továb mind a hároman, hallották, hogy ki van dobolva a városba, hogy a királnak elveszött 3 lėjánya, a ki mögtanáli, annak agygyák feleségül, ha ėgy lösz (a ki megtalálja), a möliket választi a három közül; ha hároman lösznek, akkor mindėgygyiknek ėgy-ėgy jut. Itt oszt a 3 vitéz elmönt, hogy űk fölkeresik a 3 királlánt, ha ég alatt, föld alatt van is. Möndögélnek mos mán hetedhét ország ellen, ėgy nagy röngeteg erdőbe bemönnek. Az erdőbe tanátak ėsz szép fehér házat, a fehér házba bemöntek, látták, hogy a fehér házba 3 hegedű föl van akasztva. Itt Jankó aszongya két társának: „Nézzük mög, hogy ki jár ide, eszt a 3 hegedűt ki fogi használni?“ Bemöntek a szobába, asz mongya Jufijankó a Högyforgatónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög, hogy ki fog ide járni?“ Itt oszt Högyforgató elalutt, mikor 3 galamb beszált az ablakon; – de eszt Jufijankó jô láti, hogy a 3 galamb beszált, – elváltóczott három kirá lányé osztán nagyon szépen muzsikáltak. Mikor elvégeszték a nótájukat, fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt mongya Jufijankó a Högyforgatónak: „Láttál-ė, valakit! ki jár ide?“ Asz mongya Högyforgató: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sėnki sė!“ De Jankó jôlátta, nem alutt, csak nem akart szólni. Más napra kelve, asz mongya Jankó a Vasgyúrónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög, hogy ki fog ide járni?“ Vasgyúró jis elalutt, mikor három fehér galamb beszált az ablakon, elváltóczott három királlányé, nagyon szépen muzsikáltak. Jankó jô láti. Mikor elvégeszték a nótájukat, fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt mongya Jufijankó a Vasgyúrónak: „Láttál-ė valakit! ki jár ide?“ Aszt mongya a Vasgyúró is: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sönki sė!“ Jufijankó jô látta, nem alutt, csak nem akart szólni. Harmadik écczaka Jankó maratt fönt. Tizėnkét órakor, mikor beszált a három fehér galamb az ablakon, elváltóczott királányoknak, nagyon szépen hegedültek, akkor Jankó fölkel, aszongya nekik: „Kik vattok tük, a kik ide jártok?“ Aszongyák: „Mink vagyunk a három királán, a kik elvesztek és az országban hirdetik“. „No, ha tik vattok a három királán, mink éppen tiktöket keresünk“. Akkor aszongya a három királán: „Ereszszetök, mer mink vagyunk a 3 Sárkánnak a feleségük, és ha lėjár az üdő és ha nem eresztötök, akkor vége az életötöknek“. Itt oszt Jankó csak nem eresztötte el a három lėjánt.

Mikor lėjárt az üdő, akkor gyütt a három Sárkán keresni a feleségüket. Mikor láti a három Sárkán, hogy Jankó magának tartóztatta lė a feleségüket, nagy düvel el keszték a homokot hánni be az ablakon úgy, hogy még a ház is rájuk dűtt. Mökhaltak mind a hároman, a három fehér galamb êrepült. Itt oszt a feketejunak a három fekete hajábul vér csöpögött, ekkor tutta, hogy a fija mög van halva. As sė tugygya lė-jė, vagy föl van! indul a fiját keresni. Valahára főtanáta, de látta, hogy mög van halva.

A feketeju fölélesztötte a fiját, akkor monta: „Jaj, anyám! honnan gyüttél, minek bántottá? mikor möjen jót aluttam a három kirákisaszszon ölibe álmodtam!“ Akkor monta az anynyának: „No, anyám! ha engöm fölélesztöttél, éleszd föl eszt a két társamat is még“. „Jaj, fijam! én nem élesztöm föl azokat, mer möghaltak, nem birjuk többé föléleszteni“. „Nem baj anyám, csak éleszd föl, mer ha még ėcczör möghalnak, nem is köl többet föléleszteni. Majd ezután jobban tudok magamra vigyázni!“ Az anynya fölélesztötte a két társát, aval osztán mögén újfönt az édösanynyátul elbúcsúsztak, elmöntek az erdőbe, maj valahun mögtanálik aszt a három Sárkánt.

Tanyátütöttek, aszonta Jufijankó: „No, pajtás, Högyforgató! tégöd kértelek mög először czimborának, tė maragy itthun ebédöt készíteni!“ Föl is tötte a Högyforgató a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt mög, már akkor a Hétsingszakálú oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ Aszongya neki Högyforgató: „Biz, ebbül tė nem öszöl, mer nem a tė számodra készíjük eszt“. „No, hiszėn a hasadon öszöm esztet mög!“ a Hétsingszakálú mongya. Mikor lė akari Högyforgató a kását vönni, ėgymás hajába kapaszkottak. Itt a Högyforgatót főthönvákta és a hasán ötte mög a kását. Itt osztán a Högyforgató ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė lássa a két társa, hogy möjen szégyönbe maratt. Másnap aszonta Jufijankó: „No, pajtás, Kűmorzsoló! tégöd kértelek mög másocczor czimborának, mos tė maragy itthun ebédöt készíteni!“ Kűmorzsoló jis föltötte a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt mög, már akkor a Hétsingszakálú oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ „Biz ebbül tė nem öszöl, mer nem a tė számodra készíjük eszt!“ „No, hiszėn a hasadon öszöm esztet mög!“ Mikor lė akari Vasgyúró a kását vönni, ėgymás hajába kapaszkottak. A Vasgyúrót is a főthönvákta és a hasán ötte mög a kását. A Vasgyúró jis ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė lássa a két társa, hogy mijen szégyönbe maratt. Harmanapra kelve a dolog, Jufijankó maratt otthun szakácsnak. Lűttek ėgy nyulat, nyúlpaprikást főzött ebédre. Akkor monta a Hétsingszakállú: „Mos még job ebéd lösz, mind a két napon vôt, a hasadrul öszöm mög a paprikást!“ Akkor mongya Jufijankó: „Mos tudom má mé nem vôt két nap kész az ebéd, hogy tė vôtá itt a gaszda?“ Mikor látta Hétsingszakálú, hogy a paprikás mögfőtt, ėgymás hajába kapaszkottak. Jankó öszszeszötte mindön erejit, elkapta Hétsingszakálúnak a szakálát, oda húszta a nagy fáhon, a buzogánt belevákta a fába oszt a szakállát körösztülhúszta és a másik felin csomót kötött, hogy nė bírjon elmönni, hogy maj bemutati a két társának. A Hétsingszakálú nagyon félt, hogy ha a két társa viszszagyün, agyonütik, addig rángatódzdzott, hogy a szakálla mind kiszakadozott a helibű. Mikor hazamönt Jufijankónak a két társa, akkor monta: „No, gyertök, nézzétök mög, mér nem fősztétök mög a kását!“ A mint oda mönnek, a Hétsingszakálúnak csak a szakála maratt, ű pedig elszökött. Mikô mögebédöltek, aszongya Jufijankó: „Gyerünk ezök után a vércsöppek után, bizonyossan e vôt a három Sárkának az apja, majd elvesztött ez bennünket!“ Útnak indultak a vércsöppek után.

Mönnek, mőndögélnek, mönnek mán addig, hogy ėty kis ajtót tanátak, főnyitik az ajtót, látik: hogy nagy méjség visz lėfelé. Azon tanácskosztak, hogy kéne itt lėmönni? Sė létra, sė lépcső nincs. Jufijankó eltalálta, jó lösz ėgy veszszőkosarat kötni veszszőbül, ėgy kötelet is fonyni! „Majd én lė fogok mönni, maj eszt a kötelet mögrázom, akkor húzzatok föl!“ Jufijankó hogy lėmönt, mén hetedhét ország ellen, akkor tanát ėgy várat, szarkalábon forgott, asz mongya neki: „Áj mög, vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsójja!“ Akkor mögén monta: „Áj mög, vár! mer ha mög nem álsz, mingyá lėütlek!“ Mögált a vár, bemönt a várba, beköszön: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz, mikor még âravaló madár sė jár êre?“ „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdözi Jufijankó: „Mijön jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram ojan jelönséggel szokott hazagyünni, hogy a buzogányát 7 mérfődrű haza hajíti, hogy akkor kezgyem az ételt főzni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán. Jufijankó kilépött, mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná, fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán többet hajítani. Mikor hazaért, aszt kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző a hányszor csak hazagyüsz!“ „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“ Akkor monta: „A tesvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: „Ugyan, sógor, hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė járhat êre!“ „Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“. „Óh, sógor! mér tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ „Sógor, hát tud mög: máskor nė hajicsd haza! kint áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Akkor hítta ebédölni, a feleséginek mongya: „Hoszd be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebídöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha mögebídölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ Aszongya Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán, elkesztek osztán bírkózni, osztán a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán is fölugrott, lėvákta Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó is mögharagudott oszt lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a három fejit. Ennek csak 3 feje vôt. Jufijankó osztán mögvákta ėgy veszszővel a várat, piros almájé vát, Jufijankó a zsebibe tötte, elmönt a másik várhon.

Mén, möndögél, elérközött a másik várhon, a ki varnyúlábon forgott. Itt lakott a 6 fejű Sárkán. Asz mongya Jufijankó a várnak: „Áj mög, vár!“ „Nem álok, mer nem gaszdám parancsojja!“ Mögén mongya: „Áj mög, vár! mer ha nem álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár ekkor má mögált, Jufijankó bemönt a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még âravaló madár sė jár êre!“ „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Asz mongya Jufijankó: „Möjen jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram 14 mérfödrű hazahajíti a buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan jelönséggel szokott hazagyünni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán, Jufijankó mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná. Fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán másocczor hajítani. Mikor hazaért, asz kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző, a hányszor csak hazagyüsz“. „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“ Akkor monta osztán: „A testvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: „Ugyan, sógor! hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė jár êre!“ „Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“. „Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ „Sógor, hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Hítta osztán ebédölni, a feleséginek monta: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebédöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ Aszongya Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán elkesztek birkozni. A Sárkán lėvákta Jufijankót bokájig a fődbe; Jufijankó sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán fölugrott, lėvákta Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a hat fejit. Jufijankó osztán mögvákta ėgy veszszővel a várat, piros almájé vált, a zsebibe tötte, elmönt a harmadik várhon.

Mén, mén, möndögél, elérközik a várhon, a ki hollólábon forgott. Ennek 9 fejű Sárkán vôt a gaszdája. Mikor Jufijankó a hollólábonforgó várhon ért, asz mongya: „Áj mög, vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsojja!“ Mögén mongya: „Áj mög, vár! mer ha nem álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár akkor má mögált, Jufijankó bemönt a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még az âravaló madár sė jár êre!“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdi Jufijankó: „Möjen jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram 21 mérfődrű hazahajíti a buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan jelönséggel szokott hazagyünni“. Ėcczör osztán tizenėgy órakor zuhog ám a buzogán, Jufijankó mögfordította a kisujján, még ėcczör anynyira viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házánál. Fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán másocczor hajítani. Mikor hazaért, asz kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző a hányszor csak hazagyüsz?“ „Add elő, mer ha nem adod, vége az életödnek!“ Akkor monta: „A tesvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: „Ugyan sógor, hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė jár êre!“ „Járok, kelök, elgyüttem mán látójul hozzátok“. „Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ „Sógor! hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Ebédölni hítta asztán, a feleséginek aszongya: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a fakést.“ Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, ėn mán mögebédöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek, elkesztek bírkózni osztán a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán asztán lėvákta Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a kilencz fejit. Jufijankó osztán mögvágta ėgy veszszővel a várat, piros almájé vát. Jufijankó asztán a három almát letötte és három várré váltódzott. Kigyüttek a kisaszszonyok a várakbul, újfönt a várakbul három alma lött.

Mikor odaértek a följárathon, Jufijankó asz gondolta, hogy minynyájukat nem biri mög a kötél, itt a három kisaszszont beleültette a kosárba, ű mög lėn maratt. A három kisaszszont fölhuszták a társaji. Jufijankó asz gondolta mikor eresztötték lė a kosarat, ű nem ül bele, csak a buzogányát töszi bele. Úgy is tött. Mikô félig fölhúszták a kosarat, akkor viszszaeresztötték. Itt a két vitéz elkésérte a három lánt a kirájpalotába. A kiráj nagy örömmel fogatta űket, hogy hazagyüttek a lėjányaji. Itt a kirá gondbaesett, hogy mi az oka, hogy a lánya ijen szomorú? A kiráj nagy vendégségöt csapott annak az örömire, hogy hazagyüttek a lányaji. Itt a kiráj a lányát a legutolsó szolgálatba tötte, hogy – a mé kérdöszte – nem felelt. A lány azé nem felelt, úgy gondolta, Jufijankó nem gyün többet soha viszsza. Nohát, gyerünk Jufijankót keressük mög! mögvan-ė még a nagy világba?

Jufijankó oda lėnt nagy szomorúságába el keszdött bujdosni, addig bujdosott, rátanát ėgy grifmadárfészökre. Ennek a grifmadárnak vôt két kis fija. Nagyszömmel esött épen akor a jég, Jufijankó a jégveszödelömtül mögmöntötte a 2 kis grifmadarat, az anynyuk nem vôt akkor otthun, mikor a jég esött. Mikor a grifmadarak anynyuk hazagyütt, Jufijankót möglátta, aszonta neki: „No, régön nem öttem mán embörhúst, mindég âra vôtam éhös, mos mán mögöszlek!“ De itt a két kis grifmadár aszonta, ha Jufijankó nem mönti mög űket, a jég agyonveri mind a kettőjüket: „Most is mög akarod önni?“ Itt asztán aszonta grifmadár Jufijankónak: „Mit kévánsz tűlem? a mé mögmöntötted a két fijam életit?“ „Nem kévánok ögyebet, csak vigyél föl a Fölsőindijába!“ „No, aszt épen nem birom möktönni, mer mos gyüttem onnat. No, de mivel mögmöntötted a fijajim életit, szörözzé 12 gőböjökröt, 12 hordót, mindėgyik 12 akós lögyön tele vízzel és ha hônap elindulunk, pakold fő a hátamra! Mikor osztán mögyünk Fölsőindijába, ha jobbra tekíntök ėgy gőböjökröt vess a számba, ha balra tekíntök, akkor tizėnkétakós hordóvizet öncs a számba!“

Jufijankó elmönt a 12 fejű Sárkán gujájábul 12 gőböjt választani. Aszonta neki a 12 fejű Sárkán: „Várjá, Jankó! majd elsőb töszünk ėgy próbát! Süssünk mög ėgy-ėgy gőböjökröt és a ki hamarab mögöszi, az nyer. Ha én öszöm mög hamarab, nem kapsz ökröt“. Jufijankó jis éhös vôt, kapott az alkalmon. Jufijankó osztán mikór ėgy czombrul mögötte a húst, mingyá pofonvákta vele a Sárkánt. De Jufijankó ėcczör úgy pofon trefelte vágni a Sárkánt, mingyá kidült mind a háromsor ápfoga, a Sárkán asztán nem nagyon bírt önni, Jufijankó asztán hamarab mögötte a gőböjt mind a Sárkán. Mingyá kiválasztotta a tizėnkét gőböjt a falka közül, oda hajtotta a grifmadár fészkihön, másnap röggel útnak indultak.

Mikor fölmöntek, ėcczör a grifmadár jobra tekínt, Jufijankó ėgy gőböjökrött beleledobott a szájába, azután későbben a grifmadár balra tekíntött, Jufijankó oszt ėgy tizėnkétakós hordóvizet beleöntött a szájába. Mikor elfogyott a tizėnkét gőböjökör és a tizėnkét hordóvíz, akkor a grifmadár háromszor is jobbra tekínt, Jufijankó röktön kikapta a zsebibű a bicskáját és a czombjábul a legvastagab húst lėvákta, a grifmadár szájába dopta, aval oszt a grifmadár főrepűlt a Fölsőindijába. Kérdözte a grifmadár: „Ugyan, mi vôt az, mit legutojjára a számba vetötté?“ Akkor monta, hogy a czombjábul vágott ėd darabot. „No, Jankó! ha tuttam vôna, hogy ijen jó az embörhús, akkor má nem hosztalak vôna föl, csak mögöttelek vôna!“ Itt a grifmadár kihánta a Jufijankó czombjábulvaló húst, viszszaatta, monta neki tögye oda, odafór! Jufijankó viszszatötte a hejire és viszszafórt.

Jufijankó mint ėgy vándorló, elkeszdött szolgálatot keresni, bemönt a kirájpalotába. Jufijankót mögfogatták udvarosnak, ott látta Jufijankó, hogy az ű kedvesse a legutolsó szolgálatba van. Jufijankónak nagyon föltünt, hogy möjen kűszívű ű hozzá a kiráj. Jufijankó eszt nem álhatta, láti mikor kimönt, a ki kedvesse vôt oszt nagyon sok disznó rárohant, Jufijankó eszt nem álhatta, odaszalatt, ėgyet mögfogott, mérgibe úgy a főthönvákta, hogy mingyá mögdöglött. A kiráj möglátta, Jánost kérdőre vonta, hogy merte aszt tönni? „Hon nė merném? mikor ű ojan hűszívű hozzám! érte élök, érte halok, rajtam kivül sönkit nem választott. Rárohantak a disznók, ha én nem vagyok, fölöszik tisztára!“ A kiráj gondbaerett, hogy löhet, hogy hozzá ojan hűszívű az ű lánya, mikor ennél többet nem is látta? A kiráj Jufijankót kérdőre fokta, hogy monthatytya, hogy az ű lánya hozzá hűszivű? Asz mongya Jufijankó: „Hon nė vôna hűszívű? mikor én vagyok a mögváltója!“ „Hogy vônál tė? mikor neköd még híröd sė halottuk, mikor két vitéz mögváltotta!“ Kérdi Jufijankó a kirájt, hogy möjen jelönséggel atta elő a két vitéz a három lėjánt? „No, kirájatyám! majd én mutatom mög möjen jelönséggel váltottam mög eszt a három lėjánt!“ Akkor kivötte a három piros almát, lėtötte és a három almábul három vár lött. Jufijankó oszt elmonta, hogy váltotta mög a három lánt, hogy maratt ű oda lėnt, mikor a három lán főgyütt! A kiráj nagy örömmel vitte be Jufijankót és a lėjányát, hogy ez ojan királėján, mer nem köllött neki sönki Jufijankón kívül. Emeszt a négyet (Fanyüvőt, Kőmorzsolót, két királyleányt) a tűzbe vetötték, Jufijankót a királányal mögesküttették; Jufijankót ültették a trónra.