11. Pétör halász.

Vôt a világon ėsz szögén halászembör, a ki nasz szögénséggel élte át a világot. A mölik napon halat övött, azon a napon kinyeret nem tudott önni, anynyi mögelőzése vôt; a mölik napon pedig kinyeret övött, azon a napon nem tudott halat önni.

Itt osztán az Úristen mög Szentpétör a földön járt, bemönnek hálást kérni a halásztul. És azon a napon éppen nem atták el a halat, fősztek vacsorára, szégyölték bevinni, mivelhogy ismeretlen vendégök vóltak, hogy nincs kinyerük. És itt az embör kihítta a feleségit, azon tanácskosztak, hogy agygyák be a halat, ha mán nincsen kinyerük? Aszongya az ura: „Ó, hé! ha minket így áldott mög az Isten, ârû mink nem töhetünk!“ Aval bevitték a halat; asz mongya az aszszon: „Szögényök vagyunk, nincsen kinyerünk, mink így élünk a világba: a mölik napon halat öszünk, kinyeret nem birunk önni!“ Aszongya az ėgyik útas: „Mönynyön ki csak, néni! nézze mög, talán van ėgy darab a pôczon?“ Aszongya az aszszon: „Nincsen, mer a mi fijunk öszszeszötte még a morzsát is!“ „Csak mönynyön, mégis nézze mög!“ Kimönt az aszszon, mögnészte és három naty kinyér vôt a pôczon. Az aszszon röstelte is esztet, hogy talán el akarta taganni; hogy nincsen kinyerük aszonta; de hát eszt nagyon jô tutta Jézuskrisztus. Az aszszon bevitte, aszongya: „Nézzék! talán az Úristen is eszt nekünk röndölte, hogy vendégjeink vannak!“ Aval továb beszélgettek. Röggel, mikor mögviratt, aval Jézuskrisztus és Szentpétör útnak indúlt.

Mikor elhalattak ėd darabon, akkor mongya Szentpétör: „Uram, teremtőm! möjen ajándékot agygyunk ennek a szögén halászembörnek, a mé így mögvendégölt bennünket és hálást adott?“ Asz mongya az Úristen: „Ó, Pétör! maj teremtök ennek a fijúnak ėgy Lánt feleségül, a kivel fogik a halat és ėgy szamarat, a kivel hordik elanni!“ A Pétör, a halász fija azonnal kivitte a hálót a vízre mögtróbálni. Pétör a hálót csakugyan mikô a vízhön értette, anynyi vôt a hal, hogy a háló után is pattogott a hal. Azután Pétör horta a halat elanni; de mán Pétör anynyira möggazdult, hogy anynyi a kincse, hogy maga sė tutta a számját. Ez alatt az üdő alatt elhaltak Pétörnek a szüleji; Pétör úgy gondolta magába, hoty hát jó lösz nekik a városba mönni lakni! Monta a Feleséginek: „Hallod, hé! job lösz nekünk a városba lakni, fijatalok vagyunk, mögélünk mink a városba is, ha nem halászgatunk is!“ Asz mongya az aszszon: „Csak lakjunk mink kint! job lösz nekünk kint lakni, mint a városba, mert a városbalakás siralmadra esik neköd, Pétör!“ Aszongya Pétör: „Nem a, hé! csak gyerünk be!“

Itt oszt Pétör bemönt, vött a városba házhejet, êre Pétör nagyon szép palotát csináltatott. Mikor pedig bekerűltek a palotába, asz monta Pétör: „Ė’ szép vendégségöt csinájunk, hogy evel az úri társasággâ ismerecscségöt csapjunk!“ „Nė csapjunk mink Pétör vendégségöt, mer az Pétör neköd siralmadra esik! – aszonta a Felesége – no, hát nem bánom ha csapunk is vendégségöt, hanem én maj elkészítök mindönt, tė pedig beadod az ételt, én pedig elmék valamőre, hogy engömet nė lássanak!“ Mikor elgyüttek a vendégök, Pétör mint gazdaszszony, ű atta be az ételt. Akkor mongyák az urak: „Itt szép kastél! kár hogy nincs benne ėgy szép gazdaszszon“; êre Pétör asz feleli: „Van itt szép gazdaszszon is!“ „No, hát ha van, ugyan hîja be!“ Mikor kimönt Pétör, aszongya a Felesége: „Ugy-ė montam, hogy nė ad delő, hogy én is vagyok! csak tė magadat“. Pétörnek nem akarta a Felesége mögszegni a kedvit, ű előmönt. Itt az urak köszt nagyon föltűnő vôt, hogy Pétörnek nagyon szép Felesége van. A vendégök köszt a királfijú is ott vôt és a királfijúnak nagyon möktecczött a Felesége. Másnap röggel elhívatta a királfijú Pétört, asz monta neki: „Pétör, ha hônap röggel a tė kastéjodtû az enyimig arangyalogút nem lösz, vége az életödnek!“ Itt Pétör ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, hé! mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, ha hônap röggê aranyútat nem csinálok a palotámtû a királ palotájájig, vége az életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Lád-ė? montam nė csinájjunk vendégségöt? de mos mán mindėgy! hanem űj föl a szamárra, ereszd el a kötelet, majd elvisz az tégöd a hová köl!“ Pétör fölült a szamárra, útnak ereszti a szamarat. A szamár mönt, mönt, a mint mönt ėcczör csak mögdobbant a szamár; ott ėgy kis ajtó nyît, Pétör lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson, ott tanáta az Úristent és Szenpétört. Kérdözi az Úristen Pétört: „Mi bajod, Pétör? mé gyütté?“ Akkor monta Pétör: „Nem ögyéb, hanem a királfi aszonta, hogy ha nem csinálok ėgy aranútat az én palotámtû a királ palotájájig, akkor vége az életömnek!“ Aszonta az Úristen: „Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt, lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi hogy mögviragygyon, möglássa az aranyútat, mögvan-ė? Mögvôt. A királfi mögén főhívatta Pétört, aszonta neki: „Pétör, ha hônap röggel ennek az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az életödnek!“

Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, mos mög mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, ha hônap röggelre ennek az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az életömnek“. Akkô monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra, majd elvisz a tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár mögén elvitte Pétört ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor odaért, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson, ott tanáta az Úristent és Szenpétört. Kérdöszte az Úristen Pétört: „Mi bajod, Pétör! mé gyütté?“ „Nem ögyéb, hanem a királfi aszonta: Ha hônap röggelre az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az életömnek!“ „Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt, lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi, hogy mögviragygyon, möglássa az aranyútnak a két gyémántkarját, mögvan-ė?“ Mögvôt. A királfi mögén hívatta Pétört, aszonta neki: „Neköm van 12 láncz erdőfődem mög van 12 tehenem, az a 12 tehén mind ökörbornyút ejjön és aval a fődet fő nem szántod és kölessê be nem vetöd, hogy köleskását ögyek nálad hônap röggel, akkô vége az életödnek!“

Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, mos mög mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, hogy tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval száncsam föl, a möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be, hogy hônap röggel nálam köleskását ögyön, ha én eszt mög nem töszöm, vége az életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra, majd elvisz tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár mögén elvitte Pétört ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor odaért a nyíláshon, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a szamárrû, bemönt a nyíláson, ott tanáta az Úristent mög Szentpétört. Kérdözi az Úristen Pétört: „Mi bajod, Pétör, mé gyütté!“ „Nem ögyéb, hanem a királfi asz parancsolta, hogy tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval száncsam föl, a möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be, hogy hônap röggel nálam köleskását ögyön belüle, ha én eszt mög nem töszöm, vége az életömnek!“ „Nem baj, Pétör! hanem eregy el a királfihon, mongyad: Möglösz! Mongyad a királfinak: hogy a kölesfődet ültesse be gyümölcsfával és ez mind gyümölcsöt terömjön, mer hônap után dére én (= Péter) akarok királ űfölséginél ebédölni!“ Pétör elmönt a királfihon, monta neki, hogy a mit parancsolt, möglösz! hanem a kölesfődet ültesse be gyümölcsfával, az a gyümölcsfa mind terömjön gyümölcsöt, mer hônap után délre királ űfölséginél akarok ebédölni!“

„No, Pétör! nincs irgalom, kögyelöm, mer tė néköm merté föladatot anni, ezé jis fölakasztanak!“

Itt oszt Pétört viszik akasztani. Mikor Pétört kikésérik az akasztófa alá, sok látvánság öszszegyütt, az Úristen ott jelönt ėgy koldús ruhába, asz kérdözi: „Mit akartok Pétörrê?“ Aszongya a királfi: „Föl akarjuk akasztani!“ „Hát mé akaritok Pétört fölakasztani?“ „Azér, mer aszt hatta, hogy én gyümölcsfát ültessek a kölesfődembe királ létömre, mer ű hônap dére nálam akar ebédölni!“ Asz kérdözi az Úristen, kûdús ruhába van: „Ki vagy tė?“ „Én vagyok a királ!“ „No, hát, ha tė vagy a királ, én mög vagyok az Úristen, a királt köl fölakasztani!“ Itt a királt fölakasztották, Pétör mögmönekült és nagy köszönettel fogatta az Úristennek, hogy hát az ű életit mögmöntötte.