15. Erzsék aszszony és a 2 lánya.

Erzsék aszszonnak vôt 2 lánya: Julcsa és Örzse; az erdőbe lakosztak mindég. Mikor Erzsék aszszon bemönt a faluba, akkor Örzse lányát mindég magával vitte, mer eszt jobb szerette, mint a Julcsát, pedig Julcsa dôgos lán vôt mög szilíd.

Ėcczör, mikor bemöntek a faluba, hát a Julcsát magát hatták otthun a házná, a Julcsa pedig a kis nádtetejes házikóba fonyogatott. Ez alatt az üdő alatt ėgy kirájfi vadászatot tartott az erdőbe, ėcczör rátanát ėgy őzre, az őz a hogy elkeszdött szalanni, ű pedig utánna szalatt, akkor rátanát âra a kis házra. Itt, hogy nagyon êszomjazott, benézött az ablakon, hogy lakik-ė itt valaki? Akkor látta: hogy ėgy nagyon szép lán a szobába. Mikor benézött az ablakon, a lán nagyon mögszégyölte magát, mer még férfit sosė látott. Itt a kirájfi, mikô möglátta, hogy a lán ojan nagy möglepetésbe lött, bemönt a szobába, vizet kérni tűlle. Mikor adott neki vizet, a kiráfi nagyon mögszerette a lánt, a lán is mögszerette a kiráfit. Mikor mán el akartak válni ėgymástul, mögcsókolták ėgymást. Ez alatt az üdő alatt a királfi ėgy acskó ezüstpészt oda gyugott a szoknyagallérjáhon. Aval a királfi elmönt.

Mikor az anynyájék hazagyüttek, akkor mán a lán újfönt a dologhon fogott és nem monta az anynyának, hogy itt ki vôt, a királfi; pedig a lánnak mögmonta, hogy ű királyfi. Este, mikor lė akarnak fekünni, a lán vetkőzik, akkor kiesött a szoknya gallérjábul az acskópéz, az anynya möghallotta ennek a csördülésit, de a lány is akkor tutta mög, mer annak előtte ű sė tutta. Itt osztán a lán akkor monta mög az anynyának, hogy a királfi járt itten, muszaj, hogy a gyukta oda. Itt az aszszon ėgypár nap mulva elmönt a városra vásárolni, mer mán akkô vôt péz; elvitte magával az Örzse lányát is, csak a Julcsát hatta otthun. De ezön a napon ugyan kigyütt a királfi mögén és hozott a lánnak pészt, mos mán elhozi feleségül, hanem ezön a pézön vögyön esküdőruhát magának és sijessön möntül hamarabb elkészíteni, aszt nézzék, hogy möntül hamarabb elkészíjjék. Itt oszt mikor az anynya hazagyütt a városrul, mingyá mongya neki a Julcsa lánya, hogy: „Itt vôt mögén a királfi: hogy elvösz feleségül, hogy hozzámék-ė? és hozzámöntem“. Ennek az anynya nagyon mögörűtt, mongya a Julcsa lánya, hogy: „Hagyott itt pészt, hogy esküdőruhát vögyön és möntül előbb mög is varassa!“ Itt oszt el is mönt az anynya újfönt a városra, vött neki nagyon szép esküdőruhát és mög is varatta. Aval oszt a királfi elmönt, elvitte, mögesküttek. Mikor möglött a lakodalom, a királfi elvitte Julcsának az anynyát mög a húgát is.

Nem sokára ű neki be köllött rukkolni, mer nagy háború követközött. Még ű odajárt a háborúba – jobb szerette vôna Erzsék aszszon, ha az Örzse lánya lött vôna a királfi felesége: – mos mán azon töprenköttek a lányával, hogy tudnák Julcsát êfődelni? akkor így gondolta el az aszszon, hogy maj kiszúrik a szömit mög elvágik mind a két kezit és mind a két lábát, kiviszik az erdőbe, hogy rá nė gyűjjenek.

De itten a Tündérökkirája mingyá rátanát, aval elvitte onnan és az ű kastéla körül lėtötte ėgy bukorba és röttön ėgygyet fütytyentött és ott termött ėgyszellem és csak asz monta a szellemnek: „Ne ez az aranrokka és eregy be a városba röttön és a királnak az ablakja alatt áruld és ha kérik, csak két szömé ad oda, másé sėmmijé sė!“ Az aszszon az Örzse lányát a Julcsa ruhájába öltösztette föl oszt Örzse lött a királné A hogy ott ült az Örzse az emeletön, möglátta, hogy mijen szép rokkát árulnak, mingyá kijátott az anynyának: „Gyűjön csak! mijen szép rokkát árulnak!“ Mikor odamén az anynya, aszongya: „Mönynyön anyám! vögye mög!“ Lėmén az anynya, kérdözi: „Mönynyijé anná aszt a rokkát?“ „Pézé nem adom! csak két szömé“, mongya a szellem. Aval fölmén, mongya a lányának: „Hát lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem agygya pézé, csak két szömé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak vögye mög! ott van a Julcsa szöme, csak vögye mög!“ De itt az anya aszt felelte: „De itt, lányom! baj lösz“. Aszongya az Örzse: „Nem lösz anyám! csak vögye mög!“ Aval az aszszon lėvitte a két szömet és mögvötte. Mikor hazaért a szellem, röttön a Tündérökkirája mögmosogatta nagyon szépen a szömet és a lánnak az arczát is és helire igazgatta, mögkenyögette aszt a fôrasztókűvel, csak ojan lött a szöme, mint azelőtt.

Itt osztán mögén ėgygyet fütytyentött, mögén ott termött a szellem, aszongya: „Ne ez az aranorsó és eregy be a városba röttön és a királnak az ablakja alatt áruld és ha kérik, csak két kézé ad oda, másé sėmmijé sė!“ Az Örzse a hogy ült ott az emeletön, möglátta, hogy mijen szép aranorsót árulnak, mingyá kijátott az anynyának, hogy: „Gyűjön csak! hogy mijen szép aranorsót árulnak!“ Mikor odamén az anynya, aszongya: „Mönynyön, anyám! vögye mög!“ Lėmén oszt az anynya kérdözi hogy: „Mönynyijé anná?“ „Aszt pézé nem adom – mongya a szellem – csak két kézé“. „Hát lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem agygya pézé, csak két kézé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak vögye mög! ott van a Julcsa keze, csak vögye mög!“ De itt az anynya asz felelte: „De itt, lányom! baj lösz!“ Aszongya az Örzse: „Nem lösz, anyám! csak vögye mög!“ Az aszszon lėvitte a két kezet, mögvötte. Aval oszt viszszasijetött a szellem és a Tündérökkirája röttön mögmosogatta a karjajit és a helejit és a fórrasztókűvel mögkenyögette és odafôrt.

Akkor mögén ėgygyet fütytyentött, mögén ott termött a szellem, aszongya neki a Tündérökkirája: „Ne ez az aranszálfonál és eregy be a városba röttön és a királnak az ablakja alatt áruld és ha kérik, csak két lábé ad oda, másé sėmmijé sė!“ Az Örzse a hogy ült ott az emeletön, lėnézött, möglátta, hogy mijen szép aranszálfonalat árulnak, mingyá kijátott az anynyának, hogy gyűjön csak! hogy mijen szép aranszálfonalat árulnak! Mikor odamén az anynya, aszongya: „Mönynyön anyám! vögye mög!“ Lėmén az anynya, kérdözi, hogy: „Mönynyijé anná?“ „Pézé nem adom – mongya a szellem – csak két lábé“. „Hát, lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem agygya pézé, csak két lábé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak vögye mög! itt van a Julcsa lába, csak vögye mög!“ De itt az anya aszt felelte: „De itt, lányom! baj lösz, nagy baj lösz!“ Aszongya az Örzse: „Nem lösz, anyám! csak vögye mög!“ Az aszszon lėvitte a két lábat, mögvötte. Aval oszt viszszasijetött a szellem és a Tündérökkirája röttön mögmosogatta a lábat és a hejit és fôrasztókűvel mögkenyögette és odafôrt. Itt osztán hécczörte szöb lött, mind azelőtt vôt és asz monta neki a Tündérökkirája: „Csak lögyél itt! maj gyün a tė urad nem soká érted“.

Aval a kirá hazaérközött a háborúbul és a felesége nagy örömmel fokta. Mingyá hízelködött neki, hogy mijen szép rokkát vött. De itt a királynak mintha súkta vôna valaki, hogy ez itt nem az ű felesége! No, de azé hítta ki a feleségit: „Hal látom ezön a szép rokkán mit tanultá fonni?“ De itt nem akart a kirának a felesége, mer nem is tudott; de mivel a királ eröltette, csak hozzáfogott fonni és a legelső keszdésnél a rokka mingyá igy szól: „Nė hidd, kirá! a mit mond, nem a tė feleségöddel beszélsz!“ Akkor itten nem akart mán továb fonyni. Itt oszt a kirá kihúszta a kargyát: „No! ha nem fonsz, vége az életödnek!“ Aval elkeszd továb fonni, akkor mongya a rokka: „Esztet a rokkát is a tė feleségödnek a két szömijé vötték! az orsóját pedig a két kezijé vötték! a fonalát pedig a két lábájé vötték! hanem csak eregy! a Tündérökkirája visel rá gondot még kimégy érte“. Itt oszt a kirá röttön a két legjobb lovat fogatta be ja hintóba oszt a hogy csak möhetött, úgy mönt érte. A feleségit mög is tanáta a bukorba, még hécczörte szöbb aszszon, mind azelőtt vôt. Ezalatt az üdő alatt a Tündérökkirája bemönt a kastélba és a Gonoszaszszont a lányával ėgygyütt hollójé változtatta. A királfi mikor beért az udvarába, akkor jutott az eszibe, hogy lė nem zárta űket, vagy ê nem fődelte, de mán akkô későn vôt: mer éppen akkô hollóképibe repültek föl a kastél tetejirül. Mikor a hollók eltüntek, eltünt az aranrokka is. Boldogul éltek osztán.