32. Kire marad a kis ködmön.

Vôt ėcczėr ėgy embėr mėg ėgy aszszon, vôt azoknak ėgy lányuk, férhėzatták. Mikor mėgvôt a kézfogó, a vőlegínt mėghítták ebídre; azon a vasárnapon elmėntėk a templomba minynyájan. Az aszszon kigyütt a prédikáczijórol, hozzáfogott a főzéshėz. Ez alatt az idő alatt elgondolkozott, hogy ha most férhėzagygya a lányát, ha lėsz neki ėgy kis babája, (majd ha nyől) varnak neki kis ködmönt, fėlültetik a patkára: lėesik a patkárol, mėghal, kire marad a kis ködmön? Hazamėnt a lánya is a templombol, látytya, hogy az anynya sírdogál, kérdėzi az anynyát hogy: „Mé sír ken, mé rí ken?“ „Tudod, kis lányom a tė sorod? ha most férhėzallak, lėsz kis babád, varunk neki kis ködmönt, fėlültetytyük a patkára, lėesik oszt mėghal, kire marad a kis ködmön?“ Akkor a lány is elkeszdėtt ríni: a nyakába borût az anynyának, ríttak nagyon, a tűz mėg kialutt. Hazamėnt az embėr, aszongya „No, anynyuk! kísz van-ė az ebíd? éhės vagyok, de: mi lelt bennetöket, hogy úgy ríttok?“ „Hogy nė rînánk, ha most férhėzagygyuk a lányunkat, lėsz neki kis babája, varunk neki kis ködmönt, fėlültetytyük a patkára, lėesik oszt mėghal, kire marad a kis ködmön?“ Akkor az embėr is elkeszdėtt rîni, öszszeborútak, úgy ríttak. Mikor a vőlegín ebídre gyütt, látta, hogy rínnak, aszongya: „Mi lelte kentöket, mé rínnak kentök?“ Aszongyák: „Hogynė rínnánk mikor, ha most férhėzagygyuk a lányunkat, lėsz neki kis babája, varunk neki kis ködmönt, fėlültetytyük a patkára, lėesik oszt mėghal, kire marad a kis ködmön?“ No, – aszongya a vőlegén: „Addig el nem vėszėm a lányukat, még három ilyen bolondot nem tanálok, mint kentėk.“

Elindult, tanát is ėgy embėrt, a mėlik házat épített, de ablakot nem hagyott rajta oszt zsákkal horta be a világosságot, kérdeszte a legín: „Mi csinál ken? bátya!“ „Hát öcsém! házat építettem, mos hordom bele a világosságot zsákkal, de mán ėgy napja hordom, még sė akar világos lėnni.“ A zsákot szétnyitotta, hogy mėnjėn bele világosság, osztán bekötötte a zsák száját, vitte be a házba, kiôtta a zsák száját, kieresztötte a világosságot. Aszongya a legín: „Nem úgy kėl aszt csinálni, bátytya!“ „Hát, hogy? öcsém!“ kérdėzi az embėr. Aszonya a legín: „Hát ablakot kėl rajta vágni és beüvegėlni.“ Az embėr köszönte a szívességėt, a legín tovább mėnt. Mênt, mėndėgélt, mėgin tanát ėgy másik embert, a mėg favillával hánta fėl a dijót a pallásra, két nap óta hánta mán, kérdėszte a legín: „Mi csinál ken? bátya!“ „Hát, öcsėm! eszt a dijót hányom fėl a pallásra, két nap óta hányom, alig van három dijó a palláson.“ Aszongya a legín: „Nem úgy kel aszt csinálni, bátya!“ „Hát hogy? öcsém!“ kérdėzi az embėr. „Vėgyėn ėgy kosarat, aval merigesse – mongya a legín – oszt létrán horgya fėl!“ Az embėr köszönte a szívességėt, a legín továbmėnt. Mėnt, mėndėgélt, mėgin tanát ėgy bolondra, a ki ökröt húzott fėl a toromba, hogy ėgye mėg a torom tetejiröl, legejje lė a füvet. Nagyon jó legelő vôt; kinyûtotta a nyelvit, asz gondolták, hogy a füvet akarja nyalintani, kijabálták: „Héreli a nyelvivel?“ kérdėzi a legín: „Mi csinálnak aval az ökörrel?“ Aszongya az embėr: „Nagyon jó legelő van a torom tetejin, aszt akarom hogy kárba nė vėszszén.“ „Ereszszík el kentėk, nem úgy kėll aszt, hanem lė kėl kaszálni a füvet, úgy kėl az ökörnek anni!“ Nagyon köszönte az embėr a szívességėt. A legín hazamėnt, oszt a lányos hászhon, elvette a lánt: „No, tanátam mán három ijen bolondot mint kentek, elvėszėm a lányukat.“ A bolondok mėghallották a hírit, mer hetedhét országra szóló vôt, kűttek ajándékokat, nagy lakodalmat csaptak.

(Szentes.)