33. Ügyetlenek.

Vôt a világon ėgy embör, êmönt boré, mikor gyütt hazafelé, látta, hogy ėgy kutya zargat ėgy rókát éppen a kocsija felé, főkapja a fejszét, hogy majd agyonüti a rókát, agyonütötte a kutyát. Még ű a fejszéjijé mönt, rászált ėgy varnyú a lovára, aszongya: „Embör! kivágom a lovad szömit, a mé agyonütötted a kutyát.“ „Nem a kutyát akartam agyonütni, hanem a rókát.“ mongya az embör. „Nem bánom én, – mongya a varnyú – tė agyonütötted a kutyát, én kivágom a lovad szömit!“ Az embör fölemelte a fejszét, hogy majd agyonüti a varnyút, agyonütötte a lovát: a lova fejire vágott, nem maratt, csak 2 lova. Êmönt ė darabon, mögén rászált a varnyú a (másik) lovára, mögén aszonta: „Embör! kivágom a lovad szömit, a mé agyonütötted a kutyát!“ Az embör mögén fővötte a fejszét, hogy majd agyonüti a varnyút, osztán a másik lovát is agyonütötte, akkor nem maratt, csak ėgy lova. Mögén êmönt ėd darabon, mögén rászált a varnyú a lovára, mögén aszonta: „Embör! kivágom a lovad szömit!“ Az embör mögén fővötte a fejszét, hogy majd agyonüti a varnyút, oszt a harmadik lovát is agyonütötte; akkô nem birt sėmőre sė mönni az embör, (mert nem volt lova, a bor meg a kocsin volt.) Utóvégre mög rászált (a varnyú) a boros hordójára, aszonta: „Embör! kivágom a hordódat, kifojik a borod!“ Akkor az embör fővötte a fejszét, hogy majd agyonüti a varnyút oszt a hordót öszszetörte, a bora kifojt. Az aszszonnak vôt ėgy kis lánya, kimönt az udvarra, a varnyú rászált a fejire, aszonta: „Aszon! kivágom a lányod szömit, mert az urad agyonütötte a kutyát.“ Az aszon fővötte a piszkafát, hogy majd agyonüti a varnyút oszt a lányát ütötte agyon. Akkor a varnyút mökfokta az aszszon, beletötte a téjfölös köpüllőbe. Mikor az ura hazamönt, aszonta: „Nészd hé! hogy jártam? A varnyú rászált a lovamra, oszt agyonütöttem mind a háromat. Végre még a boros hordóm is öszszetörtem oszt êfojt a borom.“ Aszongya az aszszon: „Én mög a kis lányomat ütöttem agyon végötte, hanem mökfoktam a varnyút!“ „Hova tötted?“ Aszongya: „Beletöttem a tėjfölös köpüllőbe!“ „Vöd ki, maj lėszopogatom rúla a téfölt oszt üssük agyon!“ Addig szopogatta rúla a téfölt az embör, lėnyelte a varnyút, aszongya: „Fend mög a kaszát, oszt ha kiüti a fejit, vágd el!“ Mikô kiütötte a varnyú a fejit, az aszszony odacsapott, êvákta az embörnek a fejit.

(Szaján.)