25. A czigány, a pap és a bíró.

Mikor még minden nagyobb úr tartott magának udvaribolondot, történt: hogy egy faluban a pap és a bíró – kik azelőtt nagyon jó barátok voltak – egy vadászat alkalmával úgy összeharagudott, hogy többé még egymásra sem nézhetett. A pap, hogy valamivel bosszanthassa a bírót, magához hivatta az ő kedves udvaribolondját: a czigányt s kérdezte tőle, hogy mivel tudná legjobban megbosszantani a bírót? A czigány – tudta: hogy a bírónak van egy kedves tehene, – azt a tanácsot adta a papnak, hogy el kellene lopni! A pap helyesnek találta a tanácsot, 20 forintot adott a czigánynak, hogy lopja el a bíró tehenét. A czigány a rákövetkező éjjel elvezette a bíró tehenét, reggel azután a papnál levágták és szépen elosztották. A bíró mikor reggel észrevette, hogy nincs tehene, kidoboltatta a faluban, hogy a ki nyomára vezeti, 60 forintot kap. A czigány mikor ezt meghallotta, elment a paphoz, 40 forintot kért tőle azért, hogy ne jelentse fel. A pap hogy meneküljön a bajtól, adott neki, de a czigány ezzel sem érte meg, hanem mikor kijött a paptól, egyenest a bíróhoz ment és azt mondta, hogy ő tudja ki lopta el a tehenet és arra kérte a bírót, hogy hívassa fel a papot s vonja kérdőre. Azután hazament a czigány, mint a ki a dolgát jól végezte.

Másnap, mikor megkapta a pap az idézőczédulát, megijedt, rögtön magához hivatta a czigányt, szemére vetette hálátlanságát s faggatta, hogy miért tette ezt? mikor megatta a mit kért. A czigány azt hajtogatta, hogy adjon a pap neki 60 forintot s megmenti attól a nagy szégyentől, a melyik előtt áll, de mikor a tárgyalás lesz, a pap ne szóljon semmit sem, csak őt magát hagyja beszélni. A pap azután beleegyezett a dologba és kifizette a 60 forintot.

Mikor eljött a tárgyalás napja, a pap a rendes időben megjelent, de a czigány nem volt ott, a pap szemlesütve járkált a folyosón, éppen arra gondolt, hogy a czigány megint felültette, mikor megjelent a czigány. A bíró behívatta őket s felolvasta a papnak, hogy mivel van vádolva s kérdezte, hogy mivel védi magát? A pap azt mondta, hogy beszéljen a czigány, mert ő nem tud semmit. A bíró ezután a czigányhoz fordult és ráparancsolt, hogy mindent úgy mondjon el, mint a hogy elmondta már neki. A czigány azután elkezdte mondani úgy, mint azelőtt: hogy elmentek a pappal éjjel a bíró istállójába és elvezették a tehenét a paphoz, reggel azután levágták, a húsát két részre osztották, az egyik a papé, a másik az övé lett. Itt azután a czigány szünetet tartott, a pap szégyenében már majd elsüllyedt, a bíró pedig az Isten őrözte, hogy nem tapsolt örömében, hogy a czigány meg merte a pap szemébe mondani. A bíró erre odafordul a paphoz, kérdezi: „Igaz ez?“ mire a czigány közbe szólt, hogy elfelejtett még valamit mondani, a bíró biztatta, hogy csak bátran mondjon el mindent, a mi idetartozik! A czigány azután folytatta: „Mikor a bőrosztásra került a sor, mindaketten egészben szerettük volna megtartani, de mivel nem tudtunk megegyezni, fogtam a bicskát és elkezdtem a fejinél a hátán végig hasítani, de mikor a farkához értem, ott a bicska megakadt és én hanyat estem; erre felébredtem.“

A bíró erre rákiáltott a czigányra: „Te czigány! hiszen ezt te csak álmodtad!“ „Persze, hogy álmodtam – mondja a czigány – de tegnap mikor elmondtam, a bíró úr örömében nem hallotta, mikor mondtam, hogy csak álmodtam.“ Igy azután a pap is, czigány is vígan mentek haza, a bíró pedig szomorúan nézett utánuk, mert sem a tehene nem lett meg, sem a papon bosszút nem állhatott.

(Hódmezővásárhely.)