23. Az árva aszszon.

Vôt a világon ėgy kiráj, annak a felesége nagyon bölcs aszszon vôt; a szögényöket ki nem álhatta. Odamönt ėsz szögén kuldúsaszszon kettős gyerökejivel alamizsnát kérni. Aszongya a királné: „Ho’ löhet ėgy aszszonnak ėgy hassal ėcczörre két gyeröke?“ Hogy evel lėpiszkolta a kuldúsaszszont, a kuldúsaszszon sírva fakatt, akkor elmönt fére és lėtérbetyült, úgy könyörgött a Boldokságosszűznek, hogy agygyon neki (a királynénak) 7 gyermököt ėcczörre! A kirájné errű sėmmit sė tudott, csak azután hallotta.

Ėcczör a királné tehörbe esött; szomorúan panaszkodik a napának, hogy ű úgy érzi, hogy nem maga van mög nem is ėgy van. Aszongya a napa: „Nem baj, lányom! maj segítök én a bajon!“ Űk osztán hét gyermökre készítötték a ruhájukat. No, asztán ideért az üdő, hogy elgyütt az órája, hogy mök köl neki szaporonni. Hát csakugyan is az aszszon ėgy különös szobába bezárkózott a mönyivê, a hová sönki nem juthatott. Akkor látták, mikor a királné lėszaporodott, hogy csakugyan hét gyermöke van. Akkor a királné eszin kívül vôt, akkor emléközött viszsza a kuldúsaszszonra. De aszongya a napa: „No, nem baj, lányom! maj segítünk a bajon. Nem tugygya mög a világ, hogy neköd 7 gyermököd van, nem mutatunk csak ėgygyet. Ez csakugyan szégyön is vôna ėgy királcsaládon, hogy a királné hét gyermököt szülne a világra“. A hat gyermököt szépen fölkészítve, veszszőkosárba a vízön eleresztötték, a királatyának ėgy gyermököt mutattak be és a hat gyermök felűl sėnki sė tudott sėmmit. Itt oszt korán röggel ėgy halász kimén a vízre, ott lát a bukorba ėgy nagyon csillámló kosarat. Mikor odamén, akkor láti, hogy a kosárba hat szép csecsemő gyermök van. Nagy örömmel fogja a feleséginek bemutatni és a felesége nagy sivalkodva aszongya: „Jaj, Istenöm! mi csinájjak? itt hat, neköm hét!“ Aszongya a férje: „Nem baj! a jó Isten maj mögsegít: ha gyerököt ad, ad kinyeret is“. Itt osztán az aszszon csakúgy nevelgette űket tejjel és zsömlével, mint a többit. De itt jelöntést töttek, hogy mi csinájjanak? mer nagyon szögén sorba vôtak, nem bírják kinevelni. A kösség asztán segítötte ėgygyik is, másik is; ki mivel bírta. Osztán mikor möglátták, hogy nem valami szögén származású gyermökök, papnak tanították mind a hatot. Azután a királi palotába nagy vendégség támatt; mindön felűrű mindönféle úri nemzetök kerűtek elő; itt vôt a hat pap is. Mikor ezök a papok mögérkösztek, a királfijú nagyon mögütközött, hogy nagyon hasonlítanak éppen ű rá; monta az anynyának: „Nészd, anyám! ez a hat pap nagyon hasonlít én rám, éppen ojanok, mind én!“

Akkor a vendégség után fölkérte űket, hogy beszélje el mindėgyik az élete sorsát. Elkeszte a hat pap mesélni, hogy ojan szögénségbe nevelőttek föl Mikor a hat pap eszt elbeszélte, a királyné ezön nagyon mögütközött; mert űk aszt beszélték, hogy űk tizėnhároman nevelőttek föl szögén sorsba. A királné azután nem tutta magát tájékozni, monta, hogy vezessék el űtet az anynyukhon. Mikor odaértek, az öreg halászné elkeszte mondani, hogy ű hogy nevelte föl eszt a tizėnháromat. Akkor monta hogy az ű ura úgy fokta eszt a hat gyermököt a vízön ekkor és ekkor. „Én ugyan mögijettem azon, hogy neköm hét, itt mög hat; node! aszonta az uram: jó az Isten, nė féjjé, maj mögsegít, maj lösz gongya ránk, majd ád mindėgygyiknek ėgy darab kinyeret! Úgy osztán fölneveltük, a kösség is segítött; így bírtuk osztán fölnevelni“. Akkor a királné asz követölte, hogy mutassa mög neki, hogy möjen az a kosár, a mölikbe a hat gyermököt mögtanálták. Mikor a halászné a kosarat lėhoszta a hat gyerök ruhájával, a királné röttön elszédült. Mikor möglátta a hat kis gyerök ruháját, fölkijátott: „Jaj, Istenöm! ez az én szülött gyermökejim! csak add neköm; mer a szívem möghasad értük!“ „Nem adom, mer a tijed vôt, de tė elvetötted, én keservessen neveltem űket!“ „Jaj, add neköm! inkáb tégödet is magammal viszlek!“

Mivelhogy a halászné szögénségbe vôt, odatta a hat gyerököt. A királné a hét gyermöknek, a halászné hét gyermökinek ėgy-ėgy birtokot adott; a halászt mög a halásznét elvitte magával. Ott úgy élősköttek, mintha édöstestvérök löttek vôna.