35. A gyakorlat töszi a mestörségöt.

Vôt ėgy királ, a királ hűtlen lött a feleségihön, elhajtotta magátul. Az aszszon bánatába kimönt az erdőbe, ott sírdogált mindég. Az aszszonnak vôt ėgy csecsemője, oszt elhalt az erdőbe a kicsikéje. Nagyon sok teje vôt mán, nem tudott vele mi csinálni!? Tanát ėgy kis kecskét, elkeszte szoptatni. Az erdő mellett vôt ėgy nad darab gyöp, odajárt virágot szönni, a virágbul koszorút kötött a kis lán sírjára. A hogy járt ki az erdőbül virágot szödögetni, a kecskét magával vitte. De több idejig a hogy hordoszta magával, a kis kecske naprul-napra növeködött, anynyira mögnyőtt, mint ėgy öreg kecske. Az aszszon észre sė vötte, hogy a kecske nehéz vôna, mer hozzá vôt szokva.

Écczör âra mönt a királ, möglátta, asz kérdöszte tűle, hogy biri ű eszt a kecskét, mikor a kecske maj csak olan nehéz, mint ű? Az aszszon asz felelte: „Mikor a gyakorlat töszi a mestörségöt“. Ezön a királ nagyon aggódott, hogy gyühet az ki, hogy a gyakorlat töszi a mestörségöt?! Akkor a királ mindég âra mönt sétálni. Ėcczör lest vetött rá, akkor látta, hogy viszi ki a kecskét, mikor mén a virágot szönni, mög mikor ballagott haza. A királnak nagyon mögtecczött az aszszon, mind azelőtt, de nem üsmert rá. Akkor az aszszont kérdöszgette, hogy hogy került ű az erdőbe? hogyan hordi eszt a kecskét? Hogy elmesélte a királnak, hogy űtet elhajtotta az ura, vôt neki ėgy csecsemője, kimönt az erdőbe, ott sírdogált mindég. Mökhalt asztán a csecsemőm, akkor foktam eszt a kecskét, azûta mindég szoptatom, azûta hordozom, azûta hozzá vagyok szokva, nem is nehezebb, mint kis korába vôt“. A királ kérdöszte, hogy mit dôgozott azûta? Ezalatt az üdő alatt mindön nap koszorút kötött a kis lánnak a sírjára, mer az a csecsemő: lán vôt. Asztán bemutatta a királnak a sok szép koszorút.

A királnak nagyon mögesött a szíve, röttön magával vitte a feleségit haza.