XX.

(Honnan kerül a segítség a végső szükségben? de ideje is volt, hogy az ezeregyéji mesék újra fölelevenüljenek.)

Másnap Porczogh báró hatalmas farkasbundába és muszkának való csizmába bujva, ült fel a reggeli gyorsvonatra s délután fél háromra megérkezett Bécsbe.

Itt rangjához méltólag a Hôtel imperial-ban vett szállást, nagy gonddal újra öltözött, bérkocsiba veté magát és elhajtatott a Schotten-Ring felé, Burghammer herczeg palotájába.

A bécsi nagyuri cselédség művészileg tudja fintorítani az orrát, ha bérkocsin érkezik látogató. Különösen, ha a látogatójegyen csak báró áll, mely Bécsben oly megvetendő csekélység, hogy rá sem néznek. Mindamellett fölvezették az idegent valami terembe, mely nagyon hasonlított olyan előszobához, a hol a kérelmezőket szokták nehány órára megvárakoztatni.

De midőn a báró átadta jegyét s a herczegnőtől kért kihallgatást, a herczegnő pedig saját boudoir-jába parancsolá az idegen látogatót bevezetni, minden megváltozott és a világosszürke frakkos embereknek eszébe jutott, hogy otthon saját kocsija is lehet az olyan úrnak, a ki rövid időre, valamely fontos ügyben, Bécsbe rándul.

A herczegnő ezenfelül még nem is várakoztatá a bárót, hanem egy sárga bársony draperiával bevont ajtón keresztül, haladék nélkül láthatóvá lőn.

– Ah báró, – mondá – mily váratlan meglepetés. Ön itt, Bécsben? -155-

– Igen, herczegnő. Ma jöttem, s ha szerencsével járok, még az éjjel visszatérek. Szabad herczegséged hogylétéről tudakozódnom?

– A szokott migraine-nen kívül egészséges vagyok.

– És a herczeg?

– Az pedig, mióta Pestről megjöttünk, vidám, jó kedvű, piros, egészséges, ifjodik és hízik.

– Különös örömömre szolgál egyszerre annyi jó hirt hallanom.

Tudjuk, hogy Louise herczegnő anyja részéről magyar eredetű, tehát a társalgás felváltva magyar, német és franczia nyelven folyt.

– Fájdalom, – folytatá a báró, – nálunk minden a válság végső fokára jutott.

– Kérem, ne is mondja. Pesti barátnéim mindent megírnak, különösen ha vélik, hogy gyötörnek vele. Tehát csakugyan igaz, hogy Arthur barátunk esküvője bizonytalan időre el van halasztva?

– Úgy van, bizonytalan időre. Hivatalosan azonban csak augusztus végét tűzték ki.

– És ezalatt?

– Ezalatt csak arról van szó, hogy szeretett barátunkat ezen határidőig a víz fölszinén föntarthassuk.

– Kérem, mondja ki világosan, hogy szegény Arthur a banqueroutte szélére jutott.

– Úgy van; ezen irtóztató szó fejezi ki állapotát. Fekvő birtokai teljes értékig adóssággal terhelve, utóbbi időkben egészen az uzsorások kezébe esett, úgy, hogy ezen vérszopók tetszésétől függ élete és becsülete, mert minden órán várhatja a csőd kimondását, ezt pedig nem élheti túl.

– Báró, ennek nem szabad megtörténnie. És rám nézve igen hizelgő, hogy régi barátomnak bizalma van hozzám, és e nagy szorúltságában először is rám gondolt.

– Herczegnő! ki kell jelentenem, hogy Arthur grófnak legtávolabb sejtelme sincs arról, hogy én itt vagyok. -156- És ha valaha megtudná, nem párbajra hína ki, hanem ajtót mutatna.

– Ha így van, akkor nekünk szent kötelességünk tudtán és akaratán kivül, rajta segíteni. Önre, az ön gyöngédségére bizom, találjon ki valami elhihető mesét, hogy ne is sejtse, honnan jött a segítség.

– Herczegnő, ön szabadító angyal. Egészen magamra vállalom a felelősséget.

– Sok kell? mert az én tűpénzemet rendesen elköltöm; a herczegtől pedig pénzt soha sem kértem. Szerencsémre Burghammer úrnak sajátszerű szenvedélye volt engem folyvást brillantokkal elárasztani és így kész a segítség.

– Herczegnő, ily áldozat…

– Ha áldozat, akkor ne beszéljünk róla. Arthur az egyedüli férfi, a ki engem szeretett, és hogy annak idejében kezemet nem kérte, rossz néven sem vettem, mert teljes lehetetlenség volt. Beszéljünk üzletünkről, ez nem oly fájdalmas tárgy. Tehát nagyon sok kell?

– Az összeg, mely alatt Arthur neve áll, mindenesetre jelentékeny; de mint égbekiáltó uzsora, ha kész pénzzel működhetem, bizonyos határon belől az alkú sem lehetlen. Azt hiszem, hogy harminczhárom ezer forinttal barátunk sorsán augusztus végeig segíthetünk.

– Harminczhárom ezer forint. Ez nem kevés, de nem is túlságosan sok. Kérem, legyen türelemmel. Azonnal kiválasztok ékszereim közől oly darabokat, mikről a herczeg rég elfeledkezett, s kár sem volna értük, ha veszendőbe mennének. Mindjárt elküldöm komornámat egy titoktartó bankba, s félóra múlva kezünkben a mentség.

– Nem fog feltünni?

– Feltünni? itt, Bécsben? Jóságos egek, az efféle üzletek itt napirenden vannak. Az urak papirokra, a nők fénykövekre vesznek kölcsönt.

– Nem hallgathatom el, herczegnő: épen nem bizonyos, -157- hogy Arthur barátunk augusztus végére oly helyzetben lesz, hogy kötelezettségeinek eleget tehessen. Pedig nagyon természetes, hogy barátunk e segítséget csak úgy fogadhatja el, ha e pénzt, mint legutolsó kétségbeesett kölcsönt adhatom kezébe.

– Ez oly kérdés, melynek megvitatása augusztus végére esik. Pontos visszafizetésre nem is számítok. Gondolja, báró, hogy mi, bécsiherczegnők, nem tanultuk meg, mi a prolongatió?

A herczegnő felkelt pamlagáról és a sárga bársonyos ajtón át eltünt. Öt percz sem telt bele, már megint helyén ült, azon hírrel, hogy komornája már útban van a bank felé.

– Most már nyugodtabban beszélhetünk barátunk sorsáról, ha tudjuk, hogy segíthetünk rajta. Még mindig remélheti Arthur, hogy czélt ér a Dorozsmay örökösnével?

– Folyvást mint elfogadott vőlegény jár a házhoz. Az özvegy kezdetben jobban pártfogolá, most azonban a leányka hűségében és álhatatosságában veti bizalmát. Ingatag és fuvallatszerű biztosíték ugyan, de úgy látszik, a kis leány hiú arra, hogy a világ erős és határozott jellemnek tartsa.

– Igaz, hogy nagyon szép? Mikor Harasztoson láttam, még gyermek volt. A híres leánykérés alkalmával pedig meg sem mutatták. Azaz, örömünkben, hogy sikert arattunk, sietve hagytuk el a házat. Tehát szép?

– Egész lelkesedéssel beszélnék a leányka szépségéről, ha nem Burghammer herczegnő királynői alakja ülne előttem.

– Hagyjuk ezt; de azért a bókot köszönettel fogadtam. Szereti Arthur? Vagy, a mint felteszem róla, csak pénzházasságnak tekinti?

Porczogh báró ravasz róka volt, s jól tudta, hogy legbölcsebb politika lesz e kérdésre csak kétkedő arczczal, vállvonogatással felelni. Pedig világosan látta, hogy a herczegné élénk vágygyal tudakozódott. -158-

– Irják nekem, – folytatá a herczegnő, – hogy valami erdélyi bárócska is mindennapos a háznál, s tán még reménykedik is.

Erről csak annyit tudok, hogy az a bárócska afféle tejes szájú félénk teremtés.

– Ah, tejes szájú? Gondolom annyit tesz, mint nálunk a Gelbschnabel? Milyen szépen kiművelik a magyar nyelvet távollétemben. Tehát nem félelmes vetélytárs?

– Még a szemét sem meri ily magasra, értem, az öt millióra, emelni. Annál veszedelmesebb a leány szeszélye, mert én a hánytorgatott állhatatosságokban soha sem biztam.

– Igaza van; a ki érez, az nem dicsekszik vele, – felelé a herczegnő elnyomott sóhajjal.

– Megemlítendő különösség, hogy az özvegy tökéletes választási szabadságot enged gyermekének.

– Boldog egyszerűség! Tán épen ez azon megbecsűlhetlen jog, a mit a középosztályoktól irigyelhetünk. De nem felelt az elébb kérdésemre. Utoljára mégis szereti Arthur gróf a leányt?

– Azt mondta, hogy szépnek tartja. De mennyire neveli előtte e szépséget az öt milliónak csillogása? ezt, herczegnő, csak mi, rút, önző férfiak értjük.

– Most nem köszönöm meg a bókot, mert ön jól tudja, hogy előttem sem volt titok, hány nagy uradalma van Burghammer úrnak Morvában és Csehországban?… Ah, de hínak. Mindjárt visszajövök.

A herczegnő a sárga bársonyos ajtón át ismét eltünt, nagy bámulatára Porczogh bárónak, a kinek éles szeme és kitünő hallérzéke van, s még sem látott, sem hallott legkisebb jeladást sem. Körültekintett, hogy a női szoba ily nevezetes titkának nyitjára leljen, midőn a herczegnő, kezében egy nagy boritékú, de lepecsételetlen levéllel, ismét visszaérkezett.

– Itt van, elhoztam, mindent a legjobb rendben találtam. A zálogról szóló elismervényt szekrényembe zártam, a pénzt pedig átadhatom. Rá van írva az összeg -159- a borítékra is: 37,879 forint. Krajczár is van, de ezt escompte fejében megtartom.

– Leborúlva mondok köszönetet, herczegnő: mert meggyőződésem tartja, hogy egy életet mentünk meg vele. Louise herczegnő a legbájosabb és legszellemdúsabb hitelező e föld kerekségén. A krajczárok levonása, előre fizetendő kamat czímén, oly imádandó tréfa, hogy ha üzletünk nem volna titok, epochát csinálna társaságunkban. Azonban itt több van, mint mennyit kértem.

– Vigye mind. Ki tudja, mint sikerül alkuja? Aztán itt azt tartják: a pénz soha sem sok és mindig apropos érkezik. Azonban négy órát régen elütötte s ön elkésett a délutáni gyorsvonatról.

– Éjjel megyek a személyvonattal. Viradat előtt megérkezem. Kilencz órakor rendez-vous-t tartok a zsidókkal s délben, remélem, kedves vendége lehetek Arthur barátomnak.

– Éjjel utazik? Nem fél, hogy ennyi pénzzel a zsebében, a waggonban megölik és kirabolják?

– Herczegnő! az én pugyillárisom halandó testemnek legérzékenyebb része, mint az angolok tartják. Vesémet, tüdőmet, májamat ellophatják, de ha tárczámhoz nyulnak, felébredek még a koporsóból is.

– Igaz, ha éjjel megy, akkor elég ideje van, és este hat órakor nálam ebédelhet. Hah! bocsánat; ünnepélyesen visszavonom meghivásomat, mert önnek, mint látom, semmi rendjele sincs.

– Valóban nincs. Sőt jó lelkiismerettel mondhatom, hogy érdemet sem tettem rá, a miért adtak volna.

– Annál rosszabb; de a meghivás visszavonva marad. Tudja-e ön, hogy a herczeg félne öntől?

– Hogyan? félne?

– Minden idegenről, a kivel beszél, ha nincs rendjele, azt teszi fel, hogy a legközelebbi éjjel egész Bécset dynamittal levegőbe röpíteni szándékozik.

– Részemről igen rosszúl választanám épen a mai -160- éjet, a midőn gazdagabb vagyok, mint régóta. Engedje meg herczegnő, hogy még egyszer kifejezzem hálámat s örök hódolattal telve eltávozhassam.

– Isten vezérelje, báró. Óhajtom, hogy fáradozásainak oly biztos sikere legyen, a minő tiszta szívből tettük azt, a mit legjobb barátom iránti kötelességből cselekedtünk.

Ezzel Porczogh báró elhagyá a palotát, visszaült kocsijába, szállására hajtatott, utazó ruhát öltött, megebédelt s a kirendelt órában jó kedvvel robogott keletre, hazafelé Budapestre.

Útközben művészileg begombolkozott. Még azon áldozatot is meghozta, hogy «nem dohányzók» számára rendelt coupé-ba ült, úri nők, gyermekek és dajkák közé, hogy a rábizott kincset teljesen biztonságban hozhassa haza.

Reggel hat óra után szállásán volt s nehány órát alvásra szentelt. Tíz óra felé fölkeresé Rosenfeld, Goldhügl és Kohn Fülöp urakat, a kik a napnak ezen táján a börzén üzérkedtek.

Porczogh bárónak nem volt szokása dobbal menni nyúlvadászatra. Nem rohant be ajtóstul s elébb csak példálózgatott, hogy ha tisztességes alkut köthetne, elvihetné a hitelezőket olyan helyre, a hol Arthur gróf jövendőbeli reményeit még szivesen meghonorálják.

Az uzsorások gúnyosan nevettek a készpénzzel való fizetés igéretére, de a midőn egyik is, másik is megmondá, mit tart a kezénél levő váltó legutolsó árának? a báró is rögtön szavukon fogta őket és gyönyörű szép, ujdonatuj ezresekkel fizette ki a bámulókat, kik szinte megbánták, hogy oly olcsó áron alkudtak meg. Ezután visszakapván az eredeti váltókat, szives jó reggelt kivánt nekik.

Úgy ütött ki a vásár, hogy úti költségének levonása után, Arthur számára még 4000 forintot meggazdálkodott.

Ezalatt közeledett a déli 12 óra s Porczogh báró -161- páva-büszkeséggel lépdelt a József-tér felé, a hol a második emeleten meg is találá barátját, a ki reggelizett s csak turkált egy pár mesterileg sütött fogolynak mellehusában.

A bárót itt valami meglepte. A szobában minden rendetlenűl szét volt hányva; a földön két középnagyságú utazóbőrönd állott nyitott födéllel, hogy még mindenfélét rakosgathassanak bele.

– Arthur, mi ez? te útra készülsz?

– Barátom, végem van. Nincs többé menekvés; a válság órája ütött. Mamám 2000 forintot adott s ma délután megyek Bécsbe, onnan megállapodás nélkül Párisba, s aztán tovább. Örülök, hogy jöttél, legalább elbúcsúzunk, és itt hagyok egy jó barátot, a ki megbélyegzett nevemet néha védni s mentegetni fogja.

– Arthur, ez meggondolatlanság, ez elhamarkodás volt. Ezer szerencse, hogy még itthon talállak, mert most jövök a börzéről s találkoztam uzsorásaiddal.

– Engem nem tiszteltek meg személyes jelenlétükkel, csak ügyvédet küldtek hozzám azon kijelentéssel, hogyha ma déli 12 óráig rendbe nem hozom váltóimat, haladék nélkül folyamodnak a törvényszékre, s a csőd kimondása el nem maradhat.

– És te hittél e nyomorú fenyegetésnek? Barátom! az uzsorás zsidó nem bosszúálló, hogy puszta szenvedélyből megrontson valakit. Azaz: saját maga előtt elégesse a hidat. Mit nyernének a csőddel? Jól tudják, hogy fekvő birtokod teljes értékig terhelve van, nekik semmi sem marad; míg a várakozással legalább remélhetnek. Még lehet jövőd, még van a világon véletlen esemény, de a csőd kimondása olyan, mint a halál, mely mindennek véget vet. Most azonban légy megnyugtatva, emeld fel fejedet, mert igéretemet beváltottam s még mindig Bendeffy Arthur lehetsz. Ime itt vannak váltóid. Nézd meg egyenkint, győződj meg eredetiségükről s ha mindent rendben találtál, dobd a tűzbe! -162-

– Nem értelek.

– Ne csodálkozzál, hanem mondd: rá ismersz-e saját aláirásodra?

– Az aláirás valódisága ellen nincs kifogásom, de…

– Akkor bátran a kandallóba vetheted. Vagy ha inkább tetszik, huzz keresztet rájuk tentával és vastag tollal, töröld ki nevedet s tedd oda, a hol becses emlékeidet tartani szoktad.

– Porczogh! Mi ez?

– Szólítsd legényedet: mondd, hogy mást gondoltál és nem utazol.

– De miként kerülnek a váltók a te kezedbe?

– Nevezetes, eredeti! mint te szoktad mondani. Életemben csak három módját ismertem, miként kaphatja vissza az ember a maga váltóját. Először, a mi legtöbbször történik, ha a régiek helyébe más, nagyobb összegről szólókat ír alá. Másodszor, ha dühbe jön az ember, nyakát szegi a zsidónak, s visszaveszi váltóját.

– De miután én e két módhoz nem folyamodtam, mi a harmadik?

– Parbleu! ha az ember kifizeti.

– Porczogh! ez a három mód közül a leglehetetlenebb.

– De csak látod, hogy váltóid kezedben vannak?

– Csak nem akarod elhitetni velem, hogy 43,000 forintot kifizettél?

– Azt nem, mert tisztességes alku útján leszálltunk 33,000 forintra. Ebből következik, hogy miután nekem több mint 37,000 forint állott rendelkezésemre, 4000 forintot letehetek ide asztalodra, hogy bele számítva édes anyádtól vett 2000 forintodat, valahogy megélj augusztus végéig, s csak akkor gondolj rá, el kell-e utaznod? vagy rövidebb processus lesz, ha főbe lövöd magad?

– Hogyan? még 4000 forint fölösleg?

– Kezedben van; tehát elvitázhatlan valóság. -163-

– De honnan került e pénz? Te nem vagy oly gazdag, hogy saját megrontásod nélkül ily összeget eléteremts?

– Akadt, a ki adott, a ki jövődet még nem tartja elveszettnek. A tisztelt hitelező urak pedig, vagyis Israel választott népe, ennyire taksálta hiteledet.

– Porczogh! addig e házat el nem hagyod, míg meg nem hallom, honnan fizettél?

– Arthur ne kényszeríts, mert olyan nagyot hazudom, hogy hanyatt esel.

– Mondj akármit, csak magyarázd meg e rejtélyt.

– Ha kényszerítsz, hát halljad. Barátom, ez szent pénz.

– Szent pénz?

– Igen, szent pénz. Még több annál, mert egyenesen a jezsuita atyák kasszájából kerül.

– Porczogh! te megbolondulhattál, de a jezsuita atyák jól szokták tudni, hova helyezzék el tőkéiket.

– És hátha épen nálad találták volna a legelőnyösebb hypothékát? Oh a szent atyák okos emberek, különösen pénz dolgában. Adnak neked 33,000 forintot adósságfizetésre, e mellé 40000 forintot zsebpénzül, hogy tovább is uri módra élj. És miért?

– Igen és miért? ez a kérdések kérdése.

– Igen és miért? Nem találod el? Lásd, a jezsuiták az Ég érdekében a legjobb üzletet csinálják. Mert csak így remélhetik, csak így adhatnak neked módot arra, hogy Dorozsmaynénak öt milliónyi eretnek és kálvinista forintját a te kezedbe játszszák, a ki minden kifogás fölött igazhitű pápista vagy!

Ezen a kolosszális sületlenségen aztán mindketten nagyot nevettek.

Porczogh báró ezután nemesi szavát, becsületét adta zálogul, hogy annak idején mindenről megnyugtató és kielégítő felvilágosítást fog adni. Erre Arthur gróf tollat ragadott, s nem is kötelezvényt, hanem egyszerű elismervényt írt alá, hogy Porczogh bárótól ennyi és ennyi ezer forintot, váltóinak kifizetése fejében, felvett. -164-

– Barátom – szólt Arthur gróf – ma reggel, különösen a midőn az a macskaképű fiskális itt sopánkodott előttem, nem hittem volna, hogy e borzasztó nap még ily jól végződhetik. Porczogh, te az ezeregyéj meséiből kerültél hozzám! -165-