XIX.

(Rövid fejezet, mely mesés igérettel végződik.)

Február elején elment a Duna jege s ilyenkor a pestiek azt hiszik, hogy beköszöntött a tavasz, bármit mondjon tovább a naptár és a hévmérő.

Erdélyből rossz hírek érkeztek. Marialakyék, miután Zsuzsika férjet talált, lemondtak a fővárosi farsang élveiről, hazamentek, készültek a lakodalomra, és hire is ment e nevezetes ujságnak Csikszék egyik ormától a másikig.

Zsuzsi néni legkevésbbé sem kétkedvén, hogy csak Pál fia hanyagsága és engedetlensége okozta e képtelen szerencsétlenséget, s hogy az ő keresztleánya csak búfeledésből nyújtott kezet a katonának, annyira fellázadt, hogy nem törődve többé rohamos szívgörcseivel, régi végrendeletét széttépte, ujat írt, tanúkkal megerősíttette s Pált végkép kitagadván, minden vagyonát a három Gencsy kisasszonyra hagyta.

Pál bárónak végtelenül fájt, hogy Zsuzsi néninek anyai szeretetét elvesztette, de az örökséggel nem sokat törődött. Nem mintha érzelgős regényhősök módjára a földi javakat megvetné, vagy nehány ezer forint jövedelem iránt közönyös lehetne, hanem mert jól tudta, hogy nénjének legújabb rendelkezése, a jövő tekintetében, rá nézve változást elé nem idézhet.

Tudta, hogy Zsuzsi néninek épen annyi vagyona van, mint az ő atyjának, idősb Gencsy Pál bárónak. -150- A patriarchalis gencsi házban azonban minden családtag bizonyos házi dogmában nevekedett fel. El volt köztük határozva, hogyha Pál örökölni fogja Zsuzsi néni vagyonát, akkor lemond az apai jusról s mindent a leányok számára enged. Ha pedig bármely oknál fogva a leányok örökölnének Zsuzsi néni után, akkor az atyának birtoka tisztán a férfiágra, s ennek egyetlen képviselőjére, Pálra marad, ő levén a család reménye, szemefénye és régi dicsőségének föntartója.

Pál báró tehát elfogadá új helyzetét, és Zsuzsi nénihez intézett levelében csak azért mentegeté eddigi tetteit, hogy megbecsülhetlen anyai szeretetét visszanyerje, az örökségre nézve pedig hugainak szerencsét kivánt.

Annál fenyegetőbbé változtak a viszonyok a Bendeffy-háznál, mert az esküvőnek elhalasztása folytán Arthur gróf a vagyoni bukás örvénye felé sodortatott.

Porczogh báró nem szünt meg ugyan Rosenfeld, Goldhügl és Kohn Fülöp urakkal alkudozni; de vajmi nehezen ment ez oly emberekkel, kik jól tudták, hogy ők a helyzet urai s csak tőlük függ a béke föltételeit diktálni.

Mert a betáblázott adósságok a fekvő birtok értékét kimerítvén, csak a három uzsorás akaratától (vagy inkább érdekétől) függött, hogy a törvényszék Arthur gróf ellen a csődöt kimondja s akkor a nagy név ivadéka polgári halott, lehetetlen a társaságban, s minden reményéről lemondani kényszerül.

Ha a három uzsorás mégis késett a legutolsó fegyver használásával, csak azért történt, mert Arthur grófnak még maradtak forrásai.

Először: édes anyja halála után várt egyetlen fiára 30,000 forint tiszta jövedelem, mely nincs adóssággal terhelve. Jegyezzük meg, hogy Arthur, bármily dölyfös, önző és vásott korhely volt, anyja halálára nem óhajtozott. E tekintetben háladatlan, elfajult gyermek nem volt.

Egy másik bekövetkezhető haláleset irányában már -151- nem volt ily lelkiismeretes. Valósággal, ha a délutáni postával megérkeztek a bécsi reggeli lapok, egy cseppet sem búsúl, ha a napi hirek rovatában Burghammer haláláról értesül. Föltéve mégis, hogy a herczeg megtartotta igéretét, és özvegyének tetemes független vagyont hagyott végrendeletében.

A leggyökeresebb változást házassága idézte volna elé Esztikével. Porczogh báró ezen esetre már kész tervvel foglalkozott, hogy a Dorozsmay vagyonból fizessék ki a Bendeffy birtokokat terhelő adósságokat, s mint az igazság megkivánja, a követelést írják át akár az özvegy, akár az ő fiatal neje nevére. Egyik új adósság épen olyan «soha meg nem fizetem» értelmű volt, mint a másik.

Azonban e váratlanul és végzetszerűleg közbejött elhalasztás, mely esetleg végső szakítást is vonhatott maga után, minden tervelést fenekestül felforgatott.

Az sem kerülé el a két jó pajtás figyelmét, hogy Gencsy Pál báró újra feltűnt a Nádor-utczai házban és Esztike kisasszony különös pártfogása alatt áll. Arthur gróf ugyan férfiúi hiúságában nem akará elismerni az innen fenyegető veszedelmet és épen nem tartott ezen izetlen, fonák és jelentéktelen gyerkőcz vetélkedésétől.

Egy reggel, már tudniillik mikor a nagy urak reggele van, úgy déli 12 óra felé ismét együtt találjuk Arthur grófot titkos tanácsosával, Porczogh báróval.

– Barátom, – kezdé a báró, – én soha sem mondtam, hogy Gencsy Pál elhalászhatja előled dúsgazdag menyasszonyodat, de míg e ficzkó a házhoz jár, a leánykával sugdosódik, Bogárdyval nyiltan konspirál, addig mindig készen lehetünk új meglepetésekre.

– Mit tegyek? Tisztességes módon el nem űzhetem a háztól. A többi ingyenélő is ellenem van. Még azt a vén nullát, a kanonokot is rá bírták, hogy fülembe hazudjon. Azt hitték: azon hirre, hogy Bogárdy Zoltán, ez a paraszt, a ki valószinűleg halzsíros szíjjal köti nadrágát, az özvegyet elveszi, dühbe jövök, s végkép lemondok. Most látom, hogy otrombán szőtt kelepczébe -152- akartak megfogni és örülök, hogy semmi elhamarkodást el nem követtem. Báró! ha láttad volna Esztikét, mint állott mellém, a midőn az anyja már ingadozott, magad sem kétkednél benne. Áll tehát határozatom, hogy Esztikémmel élek, vagy Esztike nélkül megbukom, – akkor pedig jó éjszakát világ.

– Esztikém, Esztikém! Micsoda beszéd ez! Mintha én azért tanácskoznám veled, hogy pusztán szép feleséget szerezzek házadba. Olyan üzlet, melyet mindenki maga szokott véghez vinni. Ha te a szerelem hatalmában bízol, akkor semmi szükséged rám. Porczogh báró ismert «mauvais sujet», de több gyöngédséggel bír, mintsem a szív ügyében beavatkozásával feltolakodnék. Szerencsétlenségedre itt másról van szó.

– És miről?

– Hogy augusztus végeig, mint úr, megélj, és pénz tekintetében meg ne essék rajtad oly valami, a mit magasrangú férfi élve nem tűrhet.

– A csődről beszélsz?

– Arról. De ha bizalmad van hozzám, igérem, hogy e válságtól, legalább a jelen évre, megmentelek. Még nem fogytam ki a jó eszmékből.

– Terved van?

– Igen, tervem, s midőn tervről beszélek, ez mindig pénzt jelent.

– Ki az a bolond, a ki a tönkrement Bendeffy Arthurnak még csak egy krajczárt hitelezzen?

– Ha magamra vállaltam, akkor az én gondom.

– Porczogh!

– Semmit se félj. Inkább, hogy téged és magamat gyalázatba keverjelek, még ma azt mondanám: Arthur, a pillanat megérkezett; nézz pisztolyaid után.

– Te még pénzt tudnál szerezni?

– Megkisérlem, de ha sikere lesz, bizonyos dolgot meg kell igérned.

– S az volna?

– Gazdálkodnod kell. -153-

– Oh, a mi ezt illeti, már hat hét óta gyakorlom. Mamámnál ebédelek s boldoggá teszem vele.

– Akkor minden rendén lesz. Mert arról van szó, hogy szebb idők bekövetkeztéig büszke Bendeffy gróf maradj, az uzsorások fenyegetéseitől pedig megszabadulj.

– Porczogh! még egy szót. Inkább még ez órában golyó az agyamba, mint anyám után várandó örökségemre uzsorás adósságot csinálni.

– Semmit se félj. Nem vagy angol pazarló, hogy «post obitum» kötelezvényt állíts ki.

– De akkor?

– Légy megnyugtatva. Nemesi szavamat hagyom zálogba, hogy becsületed, vagy fiúi szent kötelességed szeplőtlenül megőrizve marad. Most pedig Isten áldjon; ha végeztem, újra látjuk egymást. Emeld fel fejed, Arthur, még van igazi barátod! -154-