II.

(Az ezeregyéji meséknek olyan folytatása következik, hogy még Porczogh bárónak is megáll az esze.)

Arthur gróf megint nagy úr, de már nem pazarol. Két ezer forint édes anyjától, négy ezer forint ama rejtélyes forrásból elég volt neki, hogy bizonytalan határideig folytathassa megszokott életmódját. Azonban alig elmult és el nem feledett szorultsága megtanította őt gazdálkodni. Költött, de nem szórá pénzét, mint azelőtt.

Bendeffy Károlyné nem hitt a tündéri mesékben, de a szeme elé tett váltók, fiának gömbölyű pénztárczája hangos ékesszólással beszéltek. Ezen napon édes anyjánál ebédelt és elbeszélte neki, hogy Porczogh báró előnyös kölcsönt szerzett számára, hogy nagy kamatról szó sincs, sőt még a tőke visszafizetésének határideje sincs kikötve.

– Ezt csak olyan hitelező tette, – vélekedék a grófné, – a ki bizonyosan tudja, hogy esküvőd Esztikével, annak idejében, el nem maradhat.

– Én sem gondolhatok egyebet.

Ebéd után felment a második emeletbe. Oda hozatta fekete kávéját, szivarra gyújtott s várta Porczogh báró látogatását.

A báró pedig mindig pontos volt, s a szokott órában bekopogtatott.

– Arthur, – mondá, miután kényelmesen elhelyezkedett. – A józan ész tanácsolja, hogy akkor tegyünk -176- valamit, a midőn lelkünk nyugodt, midőn hitelezőnk nem háborgat, s egy kis pénz birtokában szabadon rendelkezhetünk időnkkel. Gondold meg, minő állapotban voltál nehány nappal ezelőtt, a mikor Párisba készültél menekülni?

– Párisba? Oh azt csak egyik állomásnak tekintettem, mert meg sem állok Amerikáig. Beállok ott munkásnak, hordom targonczával a földet a frissen hányt vasuti töltésre.

– Jeles elhatározás, melyet előtted mások is megkisérlettek. De midőn a földet a harmadik targonczával borították a töltésre, tele volt hólyaggal a tenyerük. Akkor aztán azt gondolták, ha nem lehet valaki gróf Európában, legokosabban teszi, ha a Missisippi habjai között keresi fel a dolgok végét.

– Nagyon valószinű, hogy épen így járok.

– Miután pedig okos ember ezen eshetőséget legutoljára hagyja, tanácskozzunk kissé állapotodról. A legelső kérdés, minő melegséggel fogadja menyasszonyod udvarlásodat?

– Még mindig az elismert, a kétségbe nem vont vőlegény vagyok előtte és érdeklődéssel hallja, ha jövendőbeli háztartásunkról beszélek. Néha megjegyzem, mennyit mulasztunk el az esküvő elhalasztása által, mert épen a téli időben van együtt a társaság és ez volna a legkedvezőbb alkalom őt mindenütt bemutatni, úgy hogyha nyárra falura megyünk, akkor már ismeretséget kötött az egész magyar arisztokracziával.

– És tetszik neki e fényes kilátás?

– Mondhatom, ebben fekszik legfőbb erőm; e nélkül tán értékem se volna előtte.

– Túlságos szerénység, barátom. De mért nem beszélsz vele arról, a mit minden leány legörömestebb hall, a szerelemről?

– E tekintetben régen készülök elhatározó rohamra, s mint e téren gyakorlott mester, sikert is reménylek.

– Egyelőre azonban grófi czímeddel és benső összeköttetéseiddel az első családokkal akarsz szívébe lopózni. -177- Tehát verd a vasat szorgalmatosan, míg tüzes. Megbecsülhetlen érték ez oly család előtt, mely hiú és dicsvágyó s minden áron otthon akar lenni főuraink teremeiben. Attól félek azonban, hogy Dorozsmayné asszonyom ő nagyságát e ragyogó csábok nem fölöttébb ingerlik. Környezete, a vén pap, meg a szélbali képviselő, bizonyára csak rosszat beszélnek előtte társaságunkról. Hallom, hogy az erdélyi vad báró megint ott ténfereg, mint a macska a forró kása körül.

– Csak nem hiszed, hogy Esztike szerelmes lehetne belé?

– Erre nem felelhetek, csak azt látom, hogy menyasszonyod bizonyos idő óta szellemileg is nagyon fejlődik. Ma már a társaság közt mindennek okát kérdi s az átalános szójárásokkal meg nem elégszik. Képzeld, már gúnyosan is tud mosolyogni! s néha legközönyösebb válaszaiban is fullánk mutatkozik.

– Ez csak a rendes átmenet, a midőn a gyermekből (nálunk «Backfisch»-nek nevezik) egyszerre nagy leány lesz. Egy pár hónap alatt többet tanul, mint a mennyit gouvernante-ja éveken át fejébe vert.

– Én pedig nem kétkedem, hogy az erdélyi rongybáró tanítja a lázadásra. A napokban 20 teljes perczig nevetköztek a buffetben s azt hiszem, te, mint deklarált vőlegény, tiltakozhatnál e helyén kívüli bizalmaskodás ellen.

– Mit nyerhetnék vele? Az özvegy, a ki különben sem pártfogóm, azt felelné: négy-öt szoba áll látogatóink kényelmére berendezve. Minden ajtó tárvanyitva, mindenki ott keres társaságot, a hol találja s a mi mindenkinek szabadságában áll, azt saját leányának el nem tilthatja.

– Arthur, – mondá itt a báró igen boszús hangon. – Ez a hely, ez a megszokott szoba okozza, hogy hasznavehető eszme egyikünk agyába sem ötlik. Jer, menjünk egyet csavarogni.

Fölkerekedtek tehát, s mint mondani szokás, nyakukba vették a várost. -178-

Épen az Erzsébet-tér lombtalan sétányain haladtak át, a midőn a boulevard felől pöczkös léptekkel jön szemközt velök Bogárdy Zoltán.

– Ah, – mondá – gróf úr tán épen a nádor-utcza felé sétál? Oh az nagy öröm lesz ott, mert Esztike húgom két nap óta igen nyugtalan. Az ily kis bohó, ha nem látja minden nap barátait, mindjárt valami szerencsétlen esettől fél.

Ezzel ajánlá magát s a szemközti járdán folytatta útját. Valóban nem is tartozott azok közé, kik éltük legnagyobb boldogságának tartják, ha egy gróffal végig mehetnek az utczán.

– Hogy tetszik? – szólt Arthur gróf. – Megházasodom, s lesz ilyen ember a városban, a kinek joga van feleségemről így beszélni: az én húgom, ez a kis bohó!

Ellenben Porczogh báró kétkedőleg rázá fejét és dühös pillantást vetett a távozó után.

– Sehogy sem tetszik nekem ez a vén cselszövő, mert épen akkor legveszedelmesebb, mikor bizalmas, jó akaratot mutat, engedi, hogy az ellenség reméljen, mely ilyenkor megásta már lőporos aknáját, s készen van a lobbantásra.

Mentek tovább.

Épen a térnek északi oldalára értek, a hol a csinos, kényelmes, de módfölött romlékony faburkolat kezdődik, a midőn egy kövér, jól táplált, piros-pozsgás, de kurta lőcslábú emberkét hoz a sors elibök. Arthur gróf jól ismerte. Urodalmának főigazgatója volt.

– Ah, Posztóczky, ön Pesten?

– Itt vagyok, méltóságos úr. Rögtön kellett ide jönnöm, bizonyos ügy miatt, melyről egyátalában nem találhatom el, mit gondoljak?

– Magától értetik, hogy megint valami gonosz újság.

– Holnap akartam alázatos tiszteletemet tenni, ha elébb mindennek utána jártam, mert a dolog eddig rejtély és érthetetlen. -179-

– Nagyon kiváncsivá tesz. Engem illet, vagy a birtokot?

– Méltóságod bölcsen tudja, hogy legrégibb és legerősebb hitelezőnk Kaula és társa, frankfurti bankárház.

– Oh tökéletesen ismerem az ügyet. 600,000 forint kölcsön, hat százalékos kamat, semmi törlesztési föltétel, de hat hónapi határidő a felmondásra.

– Így van. Néhány nappal ezelőtt azonban a frankfurti czégtől levelet kapok, melyben értesítenek, hogy Kaula et comp. ezen követelést bizonyos Spuller Jeannette úrhölgynek eladta, s ennek következtében, ha kamatot fizetek, keressem fel az új hitelezőt, a ki lakik Pesten a bástya-utczában 17. szám alatt, földszint 4.-ik ajtó.

– Hallottál ilyet, báró? – kérdé Arthur gróf barátjától. – Pesten a bástya-utcza egyik rongyfészkének földszinti odújában lakik olyan hölgy, a ki 600,000 forintos kötelezvényeket szokott vásárolni. Parbleu! ha ilyen helyre veszi magát a pénz, nem csodálom, ha mi a József-téren mentől kevesebbet látunk belőle.

– Tegnap – folytatá a jószágigazgató – künn voltam a megyén s megtekintettem a telekkönyvet, mert az egész história előttem mesének látszott. Azt gondoltam, izetlen tréfa, melylyel tetszik valakinek engem misztifikálni.

– És mit mondott a telekkönyv?

– Semmit. Elékérem a jól ismert kötetet, felnyitom a tudva levő lapszámot és szemem homályosodni kezd, mert Kaula és társa változatlanul helyén áll és semmi új nincs beírva. Alkalmasint fölösleges utat tevék, mert ha Spuller Jeannette meg is vette a követelést, volt esze, hogy a telekkönyvet meg ne változtassa. Nagyon pompás állapot az, ott a legelső helyen állani, ha az eredeti kötelezvény cessióval ellátva zsebében van. Nem vagyok oly jártas a törvényben, hogy megitélhetném, lehet-e az eredeti betáblázást úgy kitörölni, hogy az új hitelező az előbbinek helyét megtarthassa.

Miután pedig a törvény-tudománynak ezen szakaszában -180- Arthur gróf és Porczogh báró sem tudtak felvilágosítást adni, méltóztattak mindketten bölcsen hallgatni.

– Visszajövet rohantam a távirdai hivatalba és kérdést intéztem Frankfurtba. Két óra mulva itt volt az igenlő válasz, azon hozzáadással, hogy a kötelezvény eladása után a czég és az urodalmi pénztár között minden további levelezés fölöslegessé vált.

– És aztán?

– Zsebembe tettem a már lejárt félévi kamatot, 18,000 forintot s mentem a bástya-utczába. Ott csak azt mondták, valósággal felvett itt egy Spuller Jeannette nevű uri nő két udvari szobát, hozatott oda igen csekély értékű bútort, ott hált egy éjjel, de ismét elutazott, a nélkül, hogy megmondaná, hova és merre?

A midőn a két jó barát ismét együtt volt, visszafordultak kitűzött útjokból és újra a sétány kanyargós utai felé közelegtek.

– Báró, van-e ideád, mi az ördög rejlik e bolond komédia alatt? Oda idézik Posztóczkyt a bástya-utczába; viszi a 18,000 forintot és a hitelező megszökik előle!

– Ne félj, majd elékerül. Különben én pénz dolgában pessimista vagyok, s mindig a legrosszabb esélyre gondolok. Azt gyanítom, hogy ez a Spuller Jeanette csak azért vette meg Kaula és társa követelését, hogy jó olcsó áron megvásárolhassa összes birtokaidat.

– Azt hiszed?

– Meglásd, igen rövid idő mulva felmondja neked a 600,000 forintos kölcsönt. Hat hónap mulva, úgy mint ma, nem fizethetsz s következik a kikötött sommás pör, elmarasztalás és árverés. A többit tudod. A legelső helyen álló hitelező kényelmesen liczitál, az utolsók pedig rettegnek, vagy engednek és elvesztik követelésüket, vagy olyan árat kénytelenek igérni, a mi erejöket felülmúlja. Kaula és társa meg volt elégedve a biztosított tőkével és hat százalékos kamattal, de Spuller Jeannette, ez a nagyszabású finánczrabló, végső romlásodra törekszik. -181-

– Bocsáss meg barátom, én meg, ezúttal legalább és kivételkép optimista vagyok. Ez a Spuller Jeannette álnév, vagy ha törvényszéki ügyről van szó, elérántott egyéniség, a mit a német Strohmannak nevez. Mert a 600,000 forintos dámák nem a bástya-utcza udvari szobáiban teremnek. Én mást gyanítok. Ily roppant pénzű halandó, a ki e mellett még rám is gondol, csak egy van a világon s ez Dorozsmayné.

– Dorozsmayné?

– Vedd csak fontolóra. A nádor-utczában mindig tudták, hogy birtokaimnak csak czímét viselem, a jövedelem pedig a hitelezőké. Dorozsmayné tehát kiválasztotta a betáblázott kölcsönök közül az elsőt, megvásárolta, csak azért, hogy esküvőm után e kötelezvényt mint nőm hozományát kezembe adja! Tudod-e, hogy ez annyit ér, mint évenként 36,000 forint biztos jövedelem! Tegyük mellé a 20,000 forintot, a mi a házassági szerződés értelmében Esztike évi jövedelme s kész számomra az 56,000 forint! A többi azután következik s a Bendeffyek ősi birtoka tisztán fog szállni az utódokra. Lásd, ennyit ér a mai demokrata világban, ha a gazdag köznemes leánya fényes nevű grófnévá lehet!

Porczogh báró vállat vont, keserűen mosolygott, de nem vitatkozott.

– Jer, sétáljunk el a bástya-utczára, kérdezősködjünk Spuller Jeannette asszonyom után, talán a személyes leírásból kitalálhatjuk, minő fajtája az emberiségnek?

Erre felugrottak a legelsőbben talált bérkocsiba és elhajtattak a tudva levő ház kapuja elé.

A házbirtokos csak azt ismétlé, a mit Posztóczkynak mondott. Annyit tett hozzá, hogy Spuller Jeannette asszony az érsekújvári pályaudvar postajegyével ellátott levelet írt, melyben az egy napig bírt szállást felmondja, s miután többé ide visszatérni nem szándékozik, az itt hagyott bútort a házmesterné leányának ajándékozza.

– De a házbért megfizette? – kérdé Porczogh báró. -182-

– Szokás szerint, évnegyedre és előre. Nekünk semmi követelésünk ellene. Sajnáljuk hogy elment, mert igen csendes, jó lakónak igérkezett. Ismerik önök?

– Azaz: – szólt közbe ismét a báró – ismerünk egy ily nevű hölgyet; de nem vagyunk bizonyosak benne, vajjon az igazira találtunk-e benne?

– A ki itt volt a 4. számú lakásban, lehet jól túl 40 éven, magas, száraz, nem szép, kezd őszbevegyülni. Öltözéke finom kelméből készült s feltünő tiszta volt rajta minden.

– Magyar?

– Velünk mindig németül beszélt!

– Olyan külföldies németül?

– Úgy beszélt, mint más.

– Nagyon gazdagnak látszott?

– Legalább is igen jómódú lehet. Nem gondolt valaminek árával; egész napon bérkocsi állott rendelkezésére; jött, ment, de itt senki sem látogatta meg. Még az ebédjét is ide hozatta.

Többet nem tudhattak meg. Megköszönték tehát a házbirtokosnak szíves felvilágosításait és visszaültek kocsijokba.

– Mit mondasz hozzá?

– Csak azt – felelé Arthur gróf – ez a dolog sokáig bizonytalanságban nem maradhat. Ha idegen, ha üzleti szempontból vásárlotta a követelést, akkor a lejárt kamatot, a 18,000 forintot, nem hagyja itt heverni.

– Nekem pedig az érsekújvári levél nem tetszik, a pályaudvar postajegyével. Ezt útközben vetette a postaszekrénybe, a midőn ment kifelé nagy Németországba.

– Engem pedig ezen körülmény erősít meg véleményemben.

– Mit keresne akkor Dorozsmayné megbizottja Érsekújvárott?

– Azért küldték oda, hogy szembekötősdit játszanak velem. Ha Spuller Jeannette külföldi nő volna, szóval is felmondhatja a kifizetett szállást. Könnyű feltenni, hogy a levelet már Pesten megírta, és csak -183- Érsekujvárott tette póstára. Minden arra mutat, hogy e nő készakarva fel nem találhatóvá teszi magát, hogy a Kaula-féle félévi kamat az én zsebemben maradjon.

– Ha rövid időn senki sem kéri; a kölcsön felmondása pedig nem következik, akkor… tán igazad is lehet.

– Ah, tehát végre fordul sorsom. Született a világra egy hitelező, a kinek a félévi 18,000 forint kamat nem kell! Pedig a követelés eladásakor a Kaula czég jól tudta, hogy lejárt a kamatfizetés ideje s ezen összeget a vételárba be is számította. Hány napig várjak, míg földesúri ukázt küldhetek Posztóczkynak, hogy ezután egyenesen nekem fizesse a Kaula vagy madame Jeannette de Spullert illető 18,000 forintot?

– Egy, vagy két hét mindenesetre elég idő a rejtély felderítésére. Szándékod bölcs és igazságos, mert legrosszabb esetben kezedben marad – a veszett fejszének nyele. Ha aztán később követelnék a lejárt kamatot, vagy felmondanák a kölcsönt, tudni fogod, hogy Spuller Jeannette hadat izent. Ellenkező esetben bevonom vitorlámat, elismerem hibámat és dicsőíteni fogom Dorozsmayné ő nagyságát, a ki e fukar és számító korszakban ily nagyszerű meglepetést készített számodra.

– Még nem mondtál el mindent. Mert ha Dorozsmayné keze játszik velem, ez egyszersmind jelenti, hogy Esztikém megmásíthatlanul enyém és sokkal elébb nőm lesz, mint augusztus havának utolsó hete betelik.

Porczogh báró meghajlott, kénytelen volt igazat adni barátjának, de érzette magában, hogy a szörnyű csodálkozásban megállott az esze!

Boldog éjt kivántak egymásnak és úgy töltötték az est hátralevő részét, mint az ily született nagy urak máskor is szokták.

Porczogh báró meghajlott.

-184-