VI. (S még néhány hónap.)

Mintha virányos rétről kopár tarlóra lépnék, oly lehangolt keblem, midőn elmondani készülök mindazt, mi annyira megváltoztathatá a gerőfalvi várlak belsejét, nehány hónap lefolyta alatt. Mintegy kényteleníttetünk elhinni, hogy az emberek nem érdemesek a boldogságra, ha sokszor taglalgatva egyesek elégületlenségét, visszagondolunk s átvizsgáljuk ennek kútforrásait s első indokait.

Azt tartják közönségesen, hogy az emberi természet minden hét évben változik.

Mennyi szerencsétlenség, bú-bánat szűnnék meg, ha ez valóban úgy volna.

Hány nő nem zengene hálát az égnek, ha csak hét év mulva változott volna is férje természete?

S viszont hány férj volna elégedett, ha nejeik – mert nincs tökéletesség e világon – hét év hosszú sora alatt ugyanazok, azaz épen oly kedvesek és szerelmesek maradtak volna!

Hogy Marosi jellemében s viseletében változás történjék, nem volt szükség évek hosszú sorára. Alig másfél éve, hogy boldogságát egész kiterjedésében élvezte, s már is nem épen kellemes reményekkel kecsegtető átmenet volt észrevehető lényében. -35-

Magába vonulttá s nem ritkán rossz kedvűvé lett; szokottnál és szükségesnél többet foglalkodott jószágai igazgatásával, tisztei korholásával; ezen ürügy alatt nem ritkán hosszabb időre távozott hazulról, ez által elmulasztván a szerető férj – magában tekintve ugyan csekély s mégis oly sokat jelentő – házias kötelességeit.

Marosi viselete s kedélye, ez által egész jelleme nem változott ugyan rögtön, de mégis nagyon észrevehetőleg az idegen szemlélő előtt.

Mintha egy év elég volt volna arra, hogy kimerítse mind azon szíves hódolatot, melyet tanusítanunk kell örökké, ha örökké akarunk szerettetni.

Nem annyira feledni látszott Ágnest, mint irányában bizonyos kimért, hideg modort adni magaviseletének.

A szerelmes emberből szerető lesz, a szeretőből nem ritkán férj. Ha szerető- és férjnek megmarad, akkor megfelel hivatásának; ha csak férj marad s nem szerető többé, akkor vége az élet költőiségének. – Ez utolsó kedélyállapotban volt Gyula; szerető férjből csakhamar – mert mi egy év a szerelmek történetében? – okoskodóvá, s ezt alig elérve, unatkozottá, türelmetlenné lőn.

E változás oka egyrészről Marosi jellemében kereshető. Nem lévén már fiatal ember, örömmel karolta föl azon érzelmeket, melyeket Ágnes ébresztett keblében. Ujjászülöttnek érezte létét, fiatalnak lelkét, érzelmeit; de mind e szépet megőrizni, megtartani s mennyire lehet, szebbé, virulóbbá -36- alkotni – arra az élet által kissé elfásult lelke s fogalmai nem voltak többé képesek. Csakhamar áldozatnak tartotta azt, mi tulajdonképen nem más, mint szives kötelesség; terhesnek azt, mit szerető szív örömmel teljesít, nevetségesnek s túlzottnak mindazon költőiségből eredő kaczérkodásokat, melyekben a szerelem legbecsesebb füszere rejlik.

Más részről pedig úgy látszott, mintha láthatatlan hatalom őrködött volna fölötte, mely a rossznak szerepét vállalván fel, mintegy erővel sodorja az elégedetlenség örvényébe.

A nők általán véve több ítélőtehetséggel birnak szív dolgában mint a férfiak; férjük és szeretőjük irányában pedig alig van gondolat, mely kikerülhetné figyelmöket.

Ágnes első pillanattól fogva érezte Gyula hidegülését, s ennek következtében változó viseletét mindenre nézve; de ő annyira szerette férjét, hogy nem volt képes valósággá átvarázsolni mindazt, mit talán csak félelmes rémképként látott álmaiban lebegni, képzelőtehetsége folytán.

Ha oly hibát követett volna el Gyula, mely méltán neheztelést vonhatott maga után s melyet csekély kifakadás után annál gyengédebb engesztelés követhet vala: Ágnes bizonyosan nem szenvedne annyit, mint jelen helyzetében. – Férje hanyaglásai sokkal csekélyebbek voltak, hogysem azokért neheztelni kellett volna s mégis annyira alaposak s gyakoriak, hogy azokat feledni vagy elnézni, a lehetetlenségek közé tartozott. -37-

Ágnes érezte, hogy férje vétkezik, s mégsem volt elég erős azt megnevezni.

Ezen örökös izgatottság s azon vágy, hogy mennyire csak lehetséges igéző viselete által visszafoglalhassa s ujra birtokába keríthesse azon kincset, melyet fogyni érzett, igen veszedelmes hatást gyakoroltak jellemére.

Sokszor búskomor s elégedetlen volt a még nem rég oly víg Ágnes; kedélye víg perczeiben is heves, nyughatatlan volt némileg, mintha kénytelen volt volna elhitetni magával, hogy nincs panasza, hogy keble érzeményei derűltek.

Mind a mellett, hogy Ágnes jelleme egyik fővonását hevesség képezte, mégis jósága zsarnokilag uralkodott minden többi érzelmén. Nemcsak hogy szavakban is alig éreztette férjével viseletének fokozatos, reá nézve szomorú változását, de még gondolatban s keble magányos tünődései közepett is alig merte vádolni azt, kit szeretett s azt hitte, hogy ő vétkezik talán ellene s idézi elé e változást.

*

Hónapokig tartott már e lassankénti bomlása a szép viszonynak. Marosi kimért viselete mindinkább ridegebb lőn, szives, kedélyes pillanatai mind ritkábbak. Külsejére nézve is – a szokott csinosságot nem annyira egyszerű, mint rendetlen viselet váltá föl.

Midőn ezt mondom, talán sokat vádolhatnának mintha a külsőségek embere volnék. Korántsem, de -38- tapasztalás nyomán meg vagyok győződve, hogy sok tekintetben, bizonyosan az embereknek külsőségekben, tisztaság vagy fesztelen odaadás, csinosság vagy ízléstelen tulterheltségben tükrödzik belviláguk.

Gerőfalván minden megtartotta a régi fényt s rend képét; csak maga Marosi látszott lelkileg s némileg testileg is rommá válni mindezek közepett.

Ő mindinkább visszavonult, alig kereste föl az emberek társaságát, az egyetlen, ki meghivását elfogadva rendesen látogatá Gerőfalvát, Örkényi volt. Ágnest e látogatások nem igen zavarták életmódjában, mert alig látta férje barátját, minek nagyon örvendett; mert a gyakori vendéget, mind a mellett, hogy kifogás nélküli volt magaviselete, sehogysem tudta megkedvelni. -39-