Ajánlás.

E könyv keletkezésének története van, még pedig a következő:

Pár évvel ezelőtt Gyulai Páltól egy szép könyv jelent meg Katonáról és Bánk-bánjáról. Rákosi Jenő e könyvet a „Budapesti Hirlap“ tárczájában ismertette s egyuttal némely megjegyzést koczkáztatott a tragikumról általában és Bánk tragikumáról különösebben. Történt, hogy ugyanabban az időben dolgozott Beőthy Zsolt a maga nagy művén a tragikumról s fejtegetései körébe belevonta azt is, a mi ama tárczaczikkben e tárgyról mondatott, s a tudós szerző könyve e részét egyik szépirodalmi társaságunk heti ülésén fel is olvasta még mielőtt műve elkészült volna, sőt egyik napilap tárczájában nyomtatásban is kiadta.

A Rákosi Jenő tárczaczikkéből kivett idézethez Beőthy Zsolt a következő megjegyzést csatolja műve e részében:

„E sorok a kérdést általánosabb felfogásra vezetik vissza, mely a vétség mozzanatát egyszerüen kiveti a tragikum elméletéből s ezt a rendkivüli nagyság fogalmával meriti ki. A schopenhaueri eszme nincs részletesebben tárgyalva, csak mintegy odavetve s minden velejáró nehézség megoldatlanul hagyva. Különösen a tragikai hatás megnyugtató eleme az, mely az ő felfogása szerint lehetetlen… stb.“

Való igaz, hogy gondolataim e tárgyról csak mintegy odavetve voltak. De remélem Beőthy Zsolt, a ki azóta a tragikumról egy hatszáz oldalra terjedő könyvet irt, nem szemrehányásképen mondja nekem, hogy mindazt, a mi mondani valóm e nagy dologról van, bele nem szoritottam egy hirlapi, tárczába, a melynek főfeladata volt Gyulai Pál könyvét egy kicsit ismertetni, egy kicsit méltatni, egy kicsit birálni. De ha nem is szemrehányás volt Beőthy Zsolt részéről, csak szintén odavetett megjegyzés, melyhez gondolatom megtisztelő birálatát is csatolta, én bennem mégis feltámasztotta annak a vágyát, hogy felfogásom megvédelmezzem. Ebből támadt a jelen köny, melyet megirtam még 1884 vagyis ugyanazon év nyarán és 85 telén, tehát még mielőtt Beőthy könyve a sajtó alul kikerült. Kiadásával azonban megvártam e könyv megjelenését, a mi megtörtént az idén nyáron és ettől egy pár fejezettel bővebb lett munkám. Beőthy művének benyomása alatt irtam uj fejezeteket.

Nem vagyok hozzászokva elméleti könyveket irni s ez azt hiszem megis látszik könyvemen, melyből a rendszeresség ép oly nagy mértékben hiányzik, mint az elméleti fejtegetéshez oly nagyon illő nyugalom. Nem csoda, ha sok felé nagyon is polemikus, hiszen provokálva jött létre; a tárgy rendszeres felosztásának hiánya félek ennél nagyobb hiány és nyughatatlan, szónokias, mondhatnám nem egy helyen ideges előadása, melyet keletkezésének oka és módja tán megmagyaráz a nélkül, hogy kimentené, valószinüleg a tudós világ méltó megbotránykozásának lesz tárgya.

Azonban szivesen viselem könyvem minden következményeit. Akármit itéljenek róla, – mint egy meg fontolt meggyőződés és mint leszürődött benyomások eredménye őszintén meggyónva, nem lehet minden becs nélkül való. Emeli tán érdekességét, vagy ha e nélkül nem találna érdeke lenni: ad neki az, hogy nem elméleti művek sugártörése, nem elméleti olvasmányok ekhója, hanem egy művészi alkotások, remekművek élvezetéből és az élet vizsgálatából megtermékenyült elme szüleménye e könyvem tartalma.

Nem lehetetlen, hogy sok olyat is mondok, a mit más is elmondott már kivülem; de tudomásom semmi ilyesmiről nincsen, nem minden pirulás nélkül vallom meg, bele értve Schopenhauer tanitásait is, a kiével Beőthy szerint felfogásom rokonságosnak látszik, kinek aeszthetikáját azonban, illetőleg filozófiájának alkalmazását az aeszthetikára, nem ismerem.

Ennyivel bocsánatot kérek olvasómtól, a kinek könyvemet ajánlom a nélkül, hogy feloldozását kérném hiányaiért, melyeket ismerek s melyeket, ha máskép keletkezik munkám, tán részben elkerülök vala. De tudom, ha igy nem, hát sehogy sem keletkezik.

Azért viseljétek el rosz tulajdonságait, ha jókat is találtok benne. Óhajtanám, bár legjobb tulajdonsága lenne, hogy provokálja egy oly magyar könyv megirását e themáról, a minő eddigelé még nincsen.

Kelt Ipoly-Nyéken 1885. szeptember havában.

R. J.