XI. Krisztus és Luther

Jézus Krisztus, a kinek tanitásaira az apostolok és utódaik a keresztény vallásokat alapitották, a legtisztább tragikai alak. Ép oly egyszerü a tragikuma mint Szokratesé, közvetlenebb azonban, mert szándékos. Szokrates nem uj tanitásokat hirdetett.

Krisztus ellentétbe hozta magát a régi tanitásokkal. A régiek azt mondták,… „én pedig azt mondom tinéktek…“ igy szólt ő a néphez. Krisztus a farizeusok kezében megrothadt erkölcsi világrenddel szemben állitotta fel tételeit. A nemzeti istenekkel szemben az egész világ egy istenét, a faji szeretettel szemben a felebaráti szeretet, a visszatorló igazsággal szemben a keresztény megalázkodást és türödelmet. Uj világrendet a réginek helyébe, nem roszabbat, sőt jobbat, szebbet és erkölcsösebbet. Nem erőszakosan, nem karddal a kezében, nem hadsereg élén, hanem a szónak és az igazságnak az erejével, erejével az ő isteni nagyságának. Azt hirdette: add meg a császárnak a mi a császáré, istennek a mi istené. És ő meg is adta. Nem lázitott az erkölcsi világrend hatalmasságai ellen; nem támadta meg jogaikat, nem vonta kétségbe törvényességöket. Ebben tanitásai szerint cselekedett, ép ugy mint Szokrates; de elitélte tanitásaikat és ujakat hirdetett, és a kiknek érdekeit védte a régi rend, azok meglátták érdekeik veszedelmét az uj tanitásokban és ezzel az összeütközés meg volt adva és a tragikus helyzet Krisztusra nézve készen kinálkozott: vagy lemondani tanitásairól és eltünni a történelemből vagy elejbe menni a katasztrófának, indulni a kalváriára, mely e fordulótól, az összeütközés órájától készen várja a nagyságot, a tragikus természetet.

A farizeusok erkölcsi világrendjében Krisztus nagyságának a föltételei nem voltak meg. Krisztus tanitó volt. Nem tanithatott mást mint a mit az igazságnak tartott; nem tanitania lehetetlen lévén, tanitott és meghalt érette. Minden más tragikus alaktól különbözik abban, hogy a mig amazok a régi erkölcsi világrendet régi jogaiba helyezik vissza mint tragikus áldozatok, ő a régi helyébe ujat tett megváltó halálával Senki sem közeliti meg őt a tiszta sziv és tiszta elme nagyságában.

Egy érdekes történeti tragoedia hőse kerülte el a tragikai bukást, Luther Márton, a hitujitó. Nekem e tény maga bizonyitja azt, hogy Luther nem volt tragikus természet, más szóval hija volt a nagyságának. Az erkölcsi rend a XVI. században lehetővé tette azt, a mit tőle e jelentékeny ember magának mint megfelelő jogot követelt. De egy pár adatra is hivatkozhatom, midőn ez érdekes themát érintem. Tudva van, hogy Luther, első föllépésekor, sem nem gondolt oly mozgalomra, minővé későbben a reformáczió fejlődött, sem előre nem láthatta e fejlődést. Ő állása körében, és fegyvereivel az erkölcsi rend keretén belül, hivatása teljesitésében akart czélokat elérni, melyeket kivánatosaknak tartott. Csak az ellenállás, a melyre talált, vitte őt lépésről lépésre tovább. Csakhamar veszedelmessé is vált reá nézve a helyzet, a melyet teremtett, s ha akkor a helyett, hogy biztos helyre menekül, imádkozni megy az olajfák alá mint Krisztus, és ellenfelei kezébe kerül: akkor elejbe állittatott volna nagysága próbájának, melyet esetleg megpecsételhetett volna halálával is, mint előtte Huss. De ő menekült s kora erkölcsi világrendje csakhamar tartományokat, országokat, hadseregeket és hősöket bocsájtott rendelkezésére s müvelt nagyot: százéves háborut, egy epopoeát tele tragikummal, tragikus vészekkel és fordulókkal, de mindezt Luther csak inditotta, nem művelte. Az ő szavára az erkölcsi világrend meghasonlott, két ellenséges táborba gyüjtötte a hiveket s küzdött a két fél az uralomért, az egyik Luther, a másik a pápa tanitásainak nevében. A küzdelem hőse se nem Luther, se nem a pápa volt: egyiknek is a nagysága megfelelő próbára nem tétetett, jogaiban meg nem csorbittatott, csak csatákat nyert és vesztett zászlajuk felváltva. A hősök voltak tán oly nagyok mint az idők, de nem voltak nagyobbak, és a szerencse kedvezett is nagyságuknak annyiban, hogy elkerülhették nagyságuk személyes próbáját. Ezért maradt az a kor egy véres és küzdelmes történeti dráma és nem lett Luther tragoediája.