(Nem hiteles szövegü.)

Ez a világ egy nagy kocsma, jó áros,

Benne a Sors az örökös kocsmáros,

Éjjel, nappal tele van az vendéggel:

Öreg, ifjú, gazdaggal és szegénynyel.

Ez utósók között vagyok magam is;

De a kocsmáros goromba s nagy hamis:

Nem tudom mivel keveri italom,

Olyan keserű, hogy meg nem ihatom.

És ha néha úgy elszánom magamat,

Hogy fejéhez vágom a poharamat,

Hozzám símul szép leánya: a Remény,

Megcsókol és ekkép bíztat: »oh szegény,

Jó fiú! csillapítsd le nagy haragod,

Csókjaimtól édesül majd italod…«

Én ekkor egy jobb jövő reményiben

Poharamat fenékig kiüritem!